–

A brit időjárás rossz híréhez valószínűleg nagyban hozzájárultak maguk az angolok

Mivel erőnek erejével kerülik a mély beszélgetéseket, rengeteget csevegnek a biztonságosnak tűnő témáról: az időjárásról. Akkor is, amikor nincs mit mondani róla. Általában panaszkodnak, mert azért az mégiscsak érdekesebb, mintha azt mondanád, hogy „milyen remek az idő odakint”. Még ha valóban csodás az idő, akkor is találnak fogást rajta: „Szép idő van, de tartok tőle, délutánra eső lesz.” Mint Fülesnek a Micimackóban, mindig van a fejük felett egy szürke felhő.

Én, aki hat éve élek köztük, úgy látom, hogy a brit időjárás alapvetően egész kellemes. Valóban sok az úgy nevezett „drizzle”, vagyis „esődara”, de ez olyan, amit szinte nem is érzel. Az igazi eső eláztat az alsóneműdig, ilyen viszont itt egyáltalán nincs gyakrabban, mint odahaza. Ami a hazai időjárásból hiányzik, az inkább a négy évszak. Itt csak kettő van: a szmötyis tavasz és a szmötyis tél. A hőmérsékleti különbség közöttük nettó tizenöt–húsz fok, és kicsit másként süt a nap télen, mint nyáron. Nincsenek illatos májusok balzsamos meleggel, ahogyan – leszámítva a múlt nyarat – rekkenő hőség sem nagyon fordul elő.

A nyár általában egy szerda délutánra esik, hogy még véletlenül se tudj napozni egy kicsit. Emiatt itt virágzik az önbarnító krémek és sprék iparága.

Amióta kiköltöztem, az én bőröm is néhány árnyalattal világosabb lett, mint amikor otthon éltem.

Ha azonban kisüt a nap, hirtelen minden angol kiszalad a zöldbe

Ilyenkor minden zsebkendőnyi zöld területet kikiáltanak parknak, ahova leülnek az ebédjükkel, vagy munka után egy rozé proseccóval, és piknikeznek. Úgy megbecsülik a napsütést, ahogy kevés más népcsoport.

Ezt a jelenséget már magamon is észleltem. Egyszer, amikor látogatóba jött egy ismerősöm, és egy napsütéses napon ő épp egy templomot szeretett volna megnézni, én magától értetődően leültem a templomlépcsőre arccal a nap felé, és élveztem, ahogy a meleg simogatja a bőrömet. Ő nem értette, miért nem inkább a templom hűsét élvezem, de aki huzamosabb ideig él Angliában, annak nem kérdés, hogy ha teheti, minden csepp napsugarat kiélvez.

De cserébe télen nem csípi az arcodat a hideg, nem fagy le az orrod egy rövid séta alatt, és gyakorlatilag egész évben futhatsz kint, nem lesz semmi bajod.

A gyerekeket például egész évben kint mozgatják át a tornaórán, tekintet nélkül arra, hogy esik-e vagy fúj. (Áronom rendszeresen panaszkodik is, hogy miért kell neki esőben kint rögbizni, amit amúgy is utál. Hiába, nehéz a gyereksors.)

Ez a másik megfigyelésem: itt lecsatlakozik az ember az időjárásról. Ha attól tennéd függővé a terveid, hogy épp esik-e aznap vagy sem, szinte soha semmilyen kültéri programot nem szerveznél. Ennek semmi értelme. Angliában nem engedheted meg magadnak, hogy a hangulatodra alapvető hatással legyen az időjárás. Ha minden egyes szürke napon hagynád, hogy rád telepejen a depresszió, akkor egyfolytában rosszkedvűen kellene létezned. Én már hozzászoktam annyira az itteni szürke, borongós napokhoz, hogy csak ritkán vannak rám hatással. Éppen fordítva:

jókat röhögünk a kollégáimmal azon, hogy már megint milyen szép tavaszi napunk van, és milyen szépen kitett magáért Anglia.

És amikor tényleg szép napsütés fogad reggel, azt úgy megbecsülöm, ahogy odahaza talán soha.

Melegebb éghajlatról érkezett vélemények

De hogy ne csak az én véleményemet halljátok, megkérdeztem két kedves ismerősömet, akik meleg éghajlatról költöztek Angliába, ők hogy vélekednek erről, és kiderült, jóval drámaibbnak látják a helyzetet, mint én.

Florencia másfél éve érkezett Argentínából: „Azt hiszem, sosem leszek képes hozzászokni az itteni időjáráshoz” – kezdte. Hogy mitől szenved leginkább?  „A brit időjárástól, úgy, ahogy van: az egész éven át tartó sötétségtől, a túl sok hideg naptól és a túl sok esőtől.” Florencia a szokásait is megváltoztatta az új lakóhelyével: „Sokkal kevesebb kinti programban veszek részt. Argentínában heti kétszer jártam edzeni a parkba, és rendszeresen fociztam. November és március között, amikor Angliában végzek a munkahelyemen, már sötét van, és valószínűleg esik. Így aztán a fociról teljesen letettem, a kinti sport helyett pedig edzőteremben mozgok.”

Florenciára depresszíven hat a hosszú, sötét tél, így rendszeresen igyekszik napos helyre utazni.

„Januárban, hogy megtörjem a téli időszakot, általában elutazom a tengerhez, és feltöltődöm napsütésből. És persze igyekszem kiélvezni a napos, meleg időszakot Angliában is, már amikor van ilyen.”

Ylenia szintén melegebb égtájról, Olaszországból érkezett öt éve, hogy brit párjával London közelében telepedjen le. „Őszintén bevallom, öt év alatt sem tudtam hozzászokni az angliai időjáráshoz, de azért valamennyit javult a helyzet. Emlékszem, az első időszakban az édesanyám D-vitamin tablettákat küldött hazulról, mert itt nem lehetett kapni, ami még tragikusabbá tette a dolgot” – kezdi. Rá is hasonlóan hatott a klímaváltás, mint Florenciára. „Szinte teljesen felhagytam a kinti programokkal, és sokkal kevésbé vagyok itt társasági lény, mint a mediterrán hazámban. Azt hiszem, az ittlétemnek ez az egyik legnagyobb negatívuma.”

Ylenia úgy érzi, a személyiségét is torzította a jelenség. „Nincs annyira kedvem csinosan öltözni, ami a nőiességemre is hatással van. Ezért szokott néha felidegesíteni, ha az angolok furcsán néznek rám, mert zavar a rossz időjárás.

Szerintem, akik melegebb égtájról érkeztek, azoknak nehezebb dolguk van.”

Persze maguk az angolok is tudatában vannak annak, hogy csapnivaló a klímájuk. Klasszikus kép egy brit nyaralásáról – ha valaki volt olyan bátor, hogy belföldi utat választott –, amint ül a család a tengerparton, Brightonban. Az esernyő alatt. 

Erről a jelenségről nem egy vicc is született már. Például az alábbi gyöngyszem: 

– Hogy hívják angolul azt az évszakot, amikor hideg van, sötét, esős és borús? 

– Nyár.

Kégl Ágnes