Festészet és skizofrénia: így torzul el a világ, amikor úrrá lesz a pszichózis

–

Hasadás

A skizofrénia elnevezést a svájci pszichiáter, Paul Bleuler vezette be, hogy felváltsa az addig használatos dementia praecox kifejezést. Mint kifejtette: a skizofrénia során hasadás jön létre a különböző pszichikus funkciók között, a személyiség elveszti az egységét.

Ezért is emlegették régebben a skizofréniát úgy, mint az elme vagy a személyiség meghasadását. Az elnevezés is szó szerint ezt jelenti, a görög schizo (hasadás) és phren (elme) szavakból.

Torz világ

A skizofrén betegek gyakran sajátos, torz, de több szempontból jellegzetes módon érzékelik a világot, és általában gyötrő belső ingerekkel hadakoznak.

A tüneteket három csoportra szokás osztani. A „pozitív” tünetek közé tartoznak azok a megnyilvánulások, melyeket egészséges embereknél általában nem tapasztalunk: a hallucinációk, a téveszmék, a szokatlan (asszociatív, de logikátlan) gondolatmenetek és a mozgáskoordináció zavarai.

A „negatív” tünetek valamilyen megszokott, normál működés hiányát mutatják, mint például a „pókerarc”, a csökkent örömérzet, bizonyos tevékenységek elvégzésének nehézsége. A kognitív tünetek a gondolkodási készségek és a figyelem zavarára utalnak, a betegek például nehezen értenek bizonyos információkat, nem tudnak figyelni, könnyen felejtenek.

A skizofréniát általában tizenhat és harmincéves kor között diagnosztizálják, és sokaknál a kamaszkori változások katalizálják a folyamatot, vagyis – egyes elméletek szerint – ezek aktiválják a felelős géneket.

Olyan hipotézisek is vannak, melyek szerint a betegség az anyaméhben történt fertőzés, illetve a rosszul tápláltság következménye. A skizofrénia korai jeleinek többsége átfedést mutat más lelki betegségekkel: ilyen a szociális izoláció, a kapcsolatokból való visszahúzódás, de jellemző még a gondolatokban való elveszés, miközben az illető gyakran a semmibe bámul, esetleg magában beszél, paranoid képzetei vannak.

Mi okozza?

Sok kutatás születik arról, hogy a skizofrénia okát valamilyen testi elváltozásban kell keresnünk: a génekben, az agyban… Az a lehetőség is felmerült, hogy az immunrendszer problémái, és a megváltozott baktériumflóra is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Nem elhanyagolható a családi történet és a lelki traumák szerepe sem.

Megfigyelték, hogy a skizofrénia öröklődhet, azonban ez nem törvényszerű. A közmegegyezés szerint a gének és a környezeti hatások egyszerre okozzák ezt az állapotot, kezelésében így együttesen alkalmaznak gyógyszereket és kiegészítő terápiát.

Művészet és lelki betegség

Többen is arra a következtetésre jutottak, hogy a kreativitás és a lelki betegségek között összefüggés van, illetve a lelki szenvedés arra hajlamosítja az embert, hogy a művészetben találjon vigaszt.

Bálint Mihály pszichoanalitikus szerint például az „őstörés”, vagyis az anyával való kapcsolat traumatizálódása az, ami a súlyos pszichés problémák, de az alkotás iránti vágy mögött is megbújhat. Sok példát láthatunk híres emberek esetében is, ahogy a mentális zavarok és az alkotótevékenység küzdenek egymással. Még így is a szerencsés kevesek közé tartoznak azok, akik képesek művészi formába önteni tapasztalataikat, és skizofrénként meg tudják mutatni töredezett belső világukat.

A pszichedelikus macskák festője

Az angol festő, Louis Wain elsősorban szürreális, antropomorf macskákat ábrázoló képeiről ismert. Műveivel gyakran szokás illusztrálni azt a folyamatot, ahogyan valakin úrrá lesz a skizofrénia. Wain 1860-ban született fejlődési rendellenességgel, ajakhasadéka miatt az orvos azt tanácsolta szüleinek, hogy tízéves koráig ne taníttassák. Az iskolából később is lógott, ám végül sikerült megvetnie a lábát egy művészeti intézményben, és húszévesen már rajzaival tartotta el családját. Nem sokkal a házassága után, hogy mellrákban szenvedő feleségét felvidítsa, macskájukról, Peterről kezdett képeket rajzolni. A macskatéma feleségének hamarosan bekövetkező halála után is megmaradt, 1886-ban jelent meg a Macskák karácsonyi ünnepsége című rajza az Illustrated London Newsban.

A következő években állatai egyre inkább antropomorf alakot öltöttek, két lábon jártak. A portréi igen népszerűek voltak a viktoriánus Angliában.

Wain viselkedése fokozatosan megváltozott, 1924-ben elmegyógyintézetbe küldték. Életének utolsó tizenöt évét itt töltötte, képei egyre pszichedelikusabbá váltak, alkotásait élénk színek, aprólékos, absztrakt minták jellemzik. Műveiből kirajzolódik a figuratívtól a nonfiguratív festészetig vezető útja. Manapság azonban többen vitatják, hogy a valóságot tükrözi-e munkáinak vélt sorrendje, és egyáltalán, helyes volt-e a skizofrénia diagnózisa.

Aki dokumentálta saját szétesését

Bryan Charnley 1949-ben született, és tizenkilenc évesen, második idegösszeomlása után diagnosztizálták skizofréniával. Ekkor felhagyott művészeti tanulmányaival, és csak kilenc év elteltével fogott újra ecsetet. Kezdetben virágokat festett, majd érdeklődése egyre inkább saját belső élete, álmai és mentális állapotai felé fordult.

Uralkodó tévképzete az volt, hogy mások olvasnak a gondolataiban, és ez meg is jelenik az élete végén keletkezett önarckép-sorozatban.

Charnley 1991 márciusában azzal hívta fel ikertestvérét, Jamest, hogy elhagyja a gyógyszereket, és fest magáról egy portrésorozatot, hogy lássa, mi történik, amikor elmúlik a kezelés hatása. „Ki kell állnom valami olyasmivel, amit az emberek nem tudnak figyelmen kívül hagyni. Végigmenni az úton. A skizofréniáról festettem, de mindig bedrogozva. Mi lenne, ha megmutatnám az embereknek, milyen is ez valójában? A meztelen igazság” – mondta, és áprilisban meg is festette első önarcképét. Ahogy múlt a gyógyszerek hatása, úgy uralkodott el Charnley-n a pszichózis, és úgy esett szét körülötte a valóság. Mindezt nemcsak képein, hanem a hozzájuk fűzött kommentárokban is dokumentálta: „Az agyam durván sugároz, és nincs hatalmam, hogy bármit is tegyek ellene.”

„Talán a törött szív mindennek az oka. Az biztos, hogy fáj.”

Képeinek visszatérő motívumai a száj fejben, a koponyáját körülvevő sugárzás, a levegőben lógó testrészek és az irkafirkák. A festmények egyre elnagyoltabbak lettek, és utolsó portréján, mely nem sokkal halála előtt készült, már csak vörös és narancssárga sávok láthatók.

1991 júliusában öngyilkos lett.

#bryancharnley #thoughtecho #survivingschizophrenia #auditoryhallucinations #sensorygateways #hearingvoices

Egy képzelt birodalom lakója

A varázslatos géniusz, Gulácsy Lajos 1882-ben született, tehetsége hamar megmutatkozott, tizenhét évesen már kiállították A szegénység laka című képét a Műcsarnokban. Sajátos, sejtelmes álomvilágot teremtett, melynek témái között találunk tájképeket, imádott Olaszországának utcarészleteit különböző jelenetekkel, találkozásokkal, reneszánsz stílusú portrékat, barokk meséket. A bolond alakja már pszichózisa előtt is megjelent festményein és életében is. Szerette a szerepjátékokat, és maga is gyakran öltözött bohócszerű, színes ruhákba.

1904 körül kezdte megformálni Nakonxipánt, a saját halandzsanyelvvel rendelkező, képzeletbeli birodalmát. Az őrület sejtelme itt kimondott formát is ölt:

„Haj, Te bolondos Na' Conxypan, Hercegünket megtébolyítod.” A festő viselkedése 1912 körül kezdett látványosan megváltozni, amikor felhagyott addigi társadalmi tevékenységeivel, társasági életével. Olaszországban, magányban alkotott, néha azonban mégis feltűnést keltett, amikor állítólag nyilvánosan szavalt. Elkezdte átfesteni, összevagdalni a képeit, festészetét szürreális látomások hatották át.

1914-ben, Velencében nagyjából a világháborúval együtt tört ki rajta a pszichózis. Szörnyű, háborús látomásai voltak, saját kivégzését hallucinálta, úrrá lett rajta az üldözési mánia, és öngyilkosságot kísérelt meg. 1917-től haláláig főleg elmegyógyintézetekben élt.

A pszichózisa körül keletkezett festményei között még találunk a valóságtól elrugaszkodottságukban is egységes képeket, amilyen például a víz alatti világot idéző, Az ópiumszívó álma, emellett azonban már a szétesés jelei is mutatkoznak művein, mint a Concerto bizzarro őrült zenekarán vagy az Ars vita natura esetlegesen egymás mellé kerülő alakjain és tárgyain.

1924-ben megvakult, addig festett, ezeket a képeket azonban már nem tartja számon az utókor. Életének utolsó nyolc évét testének börtönében, tragikus elzártságban és kifejezésképtelenségben töltötte.

Ki tudja, látogatták-e még ekkor is Nakonxipán lakói, esetleg volt-e bejárása egy, a valóságnál kellemesebb világba. Története – ahogyan sok más mentális problémákkal küszködő művészé – mindenesetre azt bizonyítja, hogy a betegség és az alkotás többnyire nem megy egyszerre. Hol az egyik, hol a másik győz, és a művészet, noha éltető forrás lehet, önmagában többnyire nem elég a gyógyuláshoz.

Fábián Emese

Kiemelt képünk illusztráció