Ezt a cikket 22.55-kor kezdem kezdtem el írni

Egész álló nap történt valami, ami megakadályozott ebben. Csak loholtam a történések után, egyik cikk követte a másikat, ha pedig megvoltam a „tűzoltómunkával”, akkor valamelyik gyerekem akart tőlem valamit, amikor mégsem, akkor egész biztos, hogy a kutyám jelezte félreérthetetlenül: „amennyiben nem indulunk el két percen belül sétálni, ő nem áll jót magáért…”

Bár elvben kötetlen munkaidőben dolgozom, de ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag soha nincs vége a munkaidőmnek. Ráadásul szeretek is dolgozni. Hosszan üldögélek a különböző szövegek fölött, reggeltől estig olvasok és írok. Azaz… reggeltől?

Reggel ugyanis teljességgel használhatatlan vagyok

Hiszen hajnali kettő előtt igen ritkán alszom el, ugyanakkor legkésőbb háromnegyed hétkor ébrednem kell a gyerekek miatt. Tehát automata üzemmódban készítem el az uzsonnáikat, félálomban kérdezem meg háromszor egymás után mind a három kamasztól, hogy „van-e kulcsuk, telefonjuk, pénzük, bérletük, elrakták-e a tornacuccot”…

Ők sem túl frissek ilyenkor, ezért általában unott morgásokat kapok tőlük, ezeket legtöbbször igennek értelmezem.

Még finoman érdeklődöm, mikor látom őket újra, valamint azt is szeretném tudni, mit óhajtanak ebédelni, erre viszont ritkán kapok értékelhető választ.

Fél nyolckor legtöbbször kiürül a lakás, csak a kutya néz rám egyre türelmetlenebbül, amikor már vagy fél órája reggelizem. Közben persze elolvasom a híreket, átgondolom a napot, és legszívesebben visszabújnék a jó kis meleg ágyba.

Ha be kell mennem értekezni a WMN irodájába, akkor rövid sétát teszünk, ha nem, akkor hosszút, így legtöbbször reggel tíz előtt nem kezdem el a munkát. Szerintem ez nem is baj, mert ilyenkor nem vagyok képes koncentrálni semmire, hiszen félig alszom…

Nem tudom, miért, de a frissesség számomra akkor jön el, amikor minden elcsendesedik körülöttem, alszanak a gyerekeim, a kutyám… és a barátom is.

Párkapcsolat eltérő életritmussal

Ő, mondjuk, nem túl boldog attól, hogy még cseppet sem vagyok álmos este tízkor, de hát én nem kelek föl hajnalok hajnalán, mint ő, ezért nem is vagyok álmos.

Fáradt vagyok, de álmos nem. Az agyam pedig ilyenkor pörög, mint a motolla.

(Akkor most bagoly vagyok vagy motolla? Huh, mindegy, bonyolult.)

Rendszerint valamikor éjjel egy és kettő között kerülök ágyba, ezért néha kicsit morcos vagyok, amikor a barátom reggel ötkor kukorékol.

(Akkor ő most pacsirta vagy kakas? Huh, mindegy, bonyolult.))

Az a lényeg, hogy meglehetősen eltérő az életritmusunk, mégis alapvetően jól viseljük, hogy ennyire különbözünk egymástól.

Én éjjel verem a klaviatúrát, ami számára remek altatónak bizonyul, ő meg hajnalban motoz és „smotrog” körülöttem. Nincs mit tenni, ő nem tud tovább aludni, hiszen korán lefeküdt. Szerencsére nagyon diszkréten dolgozgat, kávézgat, készülődik, sokszor csak akkor ébreszt, amikor indul a munkahelyére, nem várja el tőlem, hogy kiszolgáljam, kávét főzzek neki vagy kivasaljam az ingét. (Igen, ilyen pasi is létezik, és én nagyon kedvelem, hogy ő ilyen.)

Micimackóra ébredni

Amikor először költöztem össze egy pasival, még nem voltam húszéves. Egy egyszobás lakásban kezdtük az életünket.

Én minimum hajnali kettőig olvastam, ő tízkor már aludt.

Természetesen ő legkésőbb hatkor megéhezett, kiosont mellőlem a konyhába, és közben minden áldott reggel angolul hallgatta a Micimackót. Sajnos nem tudom már annak a zseniális finn színésznek a nevét, aki angol nyelven olvasta föl a mesét, de roppant megnyugtató hangja volt, és ebben a finom dörmögésben boldogan durmoltam tovább, amíg csak lehetett.

Abban az időszakban nagyon sokáig képes voltam aludni, és mivel sokkal több szabadidőm volt, mint most, simán előfordult, hogy csak dél körül tértem magamhoz. A barátom már rég elment otthonról, én kibotorkáltam a konyhába, és bekapcsoltam a magnót ott, ahol ő épp abbahagyta a hallgatását. Tízből kilencszer ez a mondat szólalt meg: „You never can tell with the bees”… azaz:

„Ezeknél a méheknél sohase' lehessen tudni”. Ez a zseniálisan magyarított kiszólás azóta is az életem egyik alapmondata.

Szerintem – Micimackóhoz hasonlóan – a baglyok sem ápolnak túl szívélyes viszonyt a méhekkel… De hogy a pacsirták és a méhek között milyen kapcsolat van, azt ne tőlem kérdezzétek, mert nem értek a pacsirták nyelvén. Illetve… talán mégis, hiszen igen sűrűn alszom egy pacsirta mellett.

Már megint éjjel kettő van, azt hiszem, ideje lefeküdnöm, mert a pacsirtám hajnalban biztos kukorékol. Vagy az a kakas? (Huh, mindegy, bonyolult.)

Both Gabi

Ha kíváncsi vagy, hogy lehet legyőzni az eltérő alvás-ébredés adta különbségeket, kattints cikkünk párjára a HVG Extra Pszichológia Magazinban! 

Kiemelt képünk illusztráció