Egyszerűen túl értékes pillanatok ezek ahhoz, hogy ne jegyezzek fel néhányat

Ugyanis olyan mennyiségű élmény, kép, emlék, esemény torlódik fel alig néhány év alatt, hogy azt az emberi agy részletesen képtelen feldolgozni. Nem értek hozzá, de úgy képzelem, egyfajta tudatalattivá válik ez az adatmennyiség, miközben olyan képekkel van tele, amikből nem állom meg, hogy néhányat legalább írásban meg ne örökítsek.

Már csak azért is, mert a legfontosabb pillanatokat nem lehet lefotózni.

Azt az érzést, amikor megnyugszol tíznaposan az ember kezében. Hogy egy ilyen apró emberke békére lel, és elalszik, azt nem lehet lefotózni.

Nem lehet visszaadni azt a pillantást sem, amit édesanyád kap, és csak ő, mert vele valami egészen egyedi a kapcsolatod. Amilyen csak egy van.

Ahogy a holt fáradt, de még érdeklődve nézelődő kis fejedet már nem tudod tartani, és az arcod rábillen anyád nyakára. Olyan sincs még egy.

Ahogy ébredés után először nézel körül, és szinte látni az arcodon azt a munkát, ahogy éppen szkenneled a környezetet. Veled megélni, ahogy kábé két hónapos korodtól elkezded felismerni a környezetedben lévő tárgyakat, embereket, helyzeteket.

Ahogy és amilyen tisztán tudsz reagálni, bármi is történjen körülötted.

Ahogy elkezded felismerni és használni a végtagjaidat. Ahogy először elmosolyodsz, és amikor rájössz, hogy te most épp mosolyogsz. Ezek odaragadnak a szüleid fejébe meg lelkébe.

Megtalálod a helyed a világban, és mindennap használod, amit előző nap tanultál

Szinte formátlannak tűnik az egészen friss újszülött önmagad ahhoz képest, ahová kivirultál alig 100 nap alatt. És igen, voltak kemény éjszakáink, sőt heteink, amikor igazából szédelegtünk összevissza a kialvatlanságtól. De csináltuk a dolgunkat, és még vigyorogtunk is közben, hogy „ez valóság, és ez most tényleg megtörténik”.

Olyan kapcsok alakultak ki és formálódtak érezhetővé a szüleiddel, a testvéreddel, a szűk családoddal, amelyek örökké ott lesznek neked és veled.

Te pedig 100 nap alatt megtanultál mosolyogni, megtanultad érteni, hogy ez itt egy család, megtanultad a nyugalmat, megtanultad az éhséget és a fáradtságot, megtanultad a vidámságot és a csendes bújást, megtanultál elaludni és kérni a szemeddel. Még mindig olyan pici vagy, de máris annyi mindent tudsz.

Annyiszor figyelem az arcodat, vajon mire gondolsz?

Min gondolkodhat vajon egy két-három hónapos baba, aki nem lát még kontúrokat, alig tudja megkülönböztetni az éjszakát a nappaltól, akinek még ösztönszerűen működik az élete 95 százalékban, akinek lényegében az édesanyja az egyetlen, teljesen fix pont az életében, ugyanakkor intelligens emberi lényként gondolatai, érzései vannak?

Vajon milyen nyelven fogalmazod meg magadnak a gondolataidat, ha egyáltalán megfogalmazod őket? Vagy csak afféle érzésként, erős késztetésként jönnek rád a gondolatok? Mennyire szeretném tudni! Olyan csodálatos lenne belehallgatni picit a fejedbe…

De nézni is elég ajándék. Figyelni, ahogy kialakulnak az első arckifejezéseid.

Ahogy hétről hétre cizelláltabban tudod kifejezni magad, és a szüleid, meg a világ tudtára adni bármit.

Ahogy élvezed, ha megértünk téged, vagy visszajelzel egy aprósággal, hogy te is értesz bennünket.

Ahogy kialakul ez a semmihez sem hasonlítható babanyelv, amiben még egy gügyögésnek éppen annyi szerepe van, mint egy pillantásnak, vagy egy önkéntelen kézmozdulatnak, és amelyek egyenként mennyi, de mennyi mondattal érnek fel!

Amely nyelv teljesen komplex, a maga módján, hiszen mindent el tudsz mondani, amit szeretnél, csak nem a felnőttek számára hagyományos eszközökkel.

Ezen a nyelven még sokat jelentenek a csend különféle formái, a szem csillogása, vagy ahogy a kis arcodat édesanyád mellkasán tartod.

Ez a nyelv nem bonyolult dolgokra való, mégis a világ legfontosabb dolgait mondod el vele

Ez a nyelv nem alkalmas mellébeszélni, vagy bármit többnek mutatni, nem alkalmas körülményes részletekre. Ez a nyelv a lényegre koncentrál, és lehet érteni vagy nem érteni. A figyelem, ami téged körülvesz, segít nekünk érteni, amit mondasz. Ami pedig a szemedben látható és az arcodra van írva, az egyértelmű és nyilvánvaló.

Ezen a nyelven még nincsenek konvenciók – és viselkedésminták se nagyon.

Ezen a nyelven csak őszinte szeretet, törődés, kötődés, a folyamatos kapcsolódás különféle formái vannak. És nem lehet elmondani a csodát, amit jelent.

Beszélni ezt a nyelvet, és látni édesanyádat, amint végtelen természetességgel és magabiztosan kommunikál veled.

A kezével, ahogy végigsimítja a hajad. A szájával, ahogy suttog és mosolyog. A mellével, ahogy enni és biztonságot ad neked, amivel körülvesz, amivel biztossá teszi számodra, hogy ő mindig itt van, mindig itt lesz neked. Az egész testével, ahogy védelmez, óv, nevel, táplál és mindig ölel.

Ez adja a létezésed, fejlődő nyugalmad, biztonságod alapját, ez a mindenhez szükséges táptalajod. A „kezdőcsomagod”, ahogy a szegényes felnőttnyelven mi mondani szoktuk.

Sokat nézlek, amikor alszol

Töröm a fejem, vajon mi leszel.

Nem az számít, hogy „tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász”. Hanem az, hogy mi lesz a szenvedélyed, a foglalkozásod?
Miben leszel ügyes? Milyen leszel húszévesen, és milyen barátaid lesznek?
Milyen lesz a hajad egyetemistaként, és melyik lesz a kedvenc könyved?
Hova visz majd a szíved, ha utazni akarsz, és fogsz-e nagyon sírni, ha megbánt valamelyik fiú?
Mi lesz a kedvenc babád, diafilmed, játékod, könyved?
Ki lesz az első kis barátod az óvodában, és mi lesz a kedvenc édességed?
Mennyire fog biggyedni a szád, amikor fertőtlenítem a játszótéren leütött térded?
Mekkora lesz az a mosolyod, amit a kedvenc fagylaltod vált ki, ha a kezedbe kapod?
Kerek lesz-e a szemed, amikor baj éri a kedvenc meseszereplődet, és a szád elé kapod a kezed, ha meglepődsz valamin?

A gombát, a kaprot vagy a kelbimbót fogod utálni? Talán egyiket sem?

Csoda vagy te magad, és minden pillanat veled

Épp csak megszülettél, de már megváltoztattad a világot, amibe érkeztél. Szülővé tettél egyszerű szerelmeseket, nagyszülővé szülőket, testvérré egy nagylányt, nagybácsikká testvéreket.

És anyává tettél egy nőt, aki egész életében rád várt. Pedig épp hogy csak megérkeztél. De boldogságot hozol mindennap.

Mi pedig vigyázni fogunk rád minden képességünkkel, amink csak van.

Megmutatjuk neked a világot, és megmutatjuk neked az életet.
Megmutatunk, megtanítunk, és hozzáférhetővé teszünk számodra mindent, ami a boldog, kiegyensúlyozott, teljes élethez szerintünk szükséges, és együtt kitaláljuk mindig, mi a legjobb számodra.

Viszonylag jól illesz közénk, gyermekem, és mondhatni, működőképes, erős csapat alakult ki körülötted, pláne veled.

Nem először, és nem utoljára mondom: Isten hozott közöttünk, pici lány!

Doffek Gábor

 

 Ha tetszett szerzőnk írása, látogasd meg a blogját is ITT.

 Kiemelt képünk illusztráció