A világ legbefogadóbb sporteseménye – A párizsi „melegolimpia”

–

Szabadság, egyenlőség, testvériség

A francia forradalom jelmondata számos alkalommal elhangzott „melegvonatkozásban”, mesélte Hegedüs J. Csaba, az alapvetően LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer), ám valójában mindenki számára nyitott Atlasz Sportegyesület futó szakosztályának vezetője, aki maga is indult a Gay Gamesen.

Többek között Párizs polgármestere, Anne Hidalgo is idézte a francia forradalom jelmondatát a rendezvény első napján a városháza terén tartott beszédében, hozzátéve, hogy történelmi események vették itt kezdetüket, és reméli, hogy ez most sem lesz másképp.

Az idők során a guillotint is jó néhányszor felállították itt, ám ezúttal a nyakazás elmaradt, olyannyira, hogy a téren rendezték be az úgynevezett Gay Village-t, azaz melegfalut, amely rengeteg ingyenes programmal várta a látogatókat. Mindeközben az épületben egy hang a '80-'90-es évek során AIDS-ben elhunytak keresztneveit sorolta megemlékezésképpen.

Az akkor sok millió áldozatot szedő betegség ma már szerencsére nem egyenlő a halálos ítélettel: ha nem is gyógyítható, de tünetmentessé válhat a beteg.

Létezik megelőző gyógyszer is, ami hazánkban sajnos csak az egészségügyben dolgozók számára érhető el, sok más országban azonban körülbelül annyira bonyolult hozzájutni, mint egy fájdalomcsillapítóhoz.

Macron is melléállt

A Gay Games magasabb szintről is abszolút támogatottságot élvezett: melléállt többek között a sportminiszter, és Emmanuel Macron is. Utóbbi az eredeti elképzelés szerint tiszteletét tette volna a nyitó ceremónián, ám az végül – sokak csalódottságára – nélküle zajlott le. Távolmaradásának oka nem ismert, ám annyi biztosra vehető, hogy nem érdektelenségről vagy pláne elutasításról volt szó, hiszen a

köztudottan nyitott francia köztársasági elnök semmi kivetnivalót nem lát például a melegházasságban, sőt, jelenleg épp a gyerekvállalást igyekszik megkönnyíteni az azonos nemű párok számára egy tervezett törvénymódosítás révén.

Itthon is volt egy Eurogames…

Hasonló, bár kisebb volumenű nemzetközi sportesemény nálunk is volt már: 2012-ben Budapest adott otthont az Eurogamesnek, ami azonban kevésbé jó szájízt hagyott maga után. A verseny ideje alatt, de már azt megelőzően is fordult elő berzenkedés, gúnyolódás, tiltakozás, fentről és lentről egyaránt.

A szervezők és a szimpatizánsok persze azon voltak, hogy mindebből a lehető legkevesebb jusson el a versenyzőkhöz, akik azonban a sok pozitív élmény ellenére is érzékelték, hogy nem feltétlenül szívesen látott vendégek a magyar fővárosban.

A homofóbiától Párizs sem bizonyult teljesen mentesnek: bár az ottaniak jellemzően barátságosan fogadták a sportolókat, két fiút inzultus ért, egy pedig eltűnt, és egyelőre nem is került elő, így azt sem tudni, volt-e köze ehhez a homoszexualitásának.

Vagy aranyérem, vagy aranyér

A világ legbefogadóbb sporteseményeként is emlegetett Gay Gamesen 10.300-an mérték össze tudásukat, míg a tavalyelőtti riói ötkarikás játékokon 11 ezren. Ugyanakkor a kettőt nem lenne igazságos pusztán a számok alapján összehasonlítani, hiszen míg a „sima” olimpiára kvalifikálni kellett, a meleg verzióra az amatőrtől a profiig lényegében bárki nevezhetett, ahogyan természetesen az aspiránsok orientációját-identitását sem tesztelték.

Mint Csaba viccesen megjegyezte, a részvételt illetően egyetlen szabály volt érvényben: „vagy aranyéremmel, vagy aranyérrel kell hazatérni”.

Ami persze nem tényleges elvárás, csupán egy, az esetenként erőltetettnek ható – és ezzel a másság elfogadottságát minden jó szándék ellenére akadályozó – politikai korrektséget oldani próbáló vicc.

Odatették magukat

A megnyitón a közönség és a többi induló hatalmas ovációval köszöntötte a magyar csapatot, akárcsak az oroszokat, tudván, hogy ők nem kifejezetten melegbarát környezetből érkeztek. Sportolóink pedig dicsőséget hoztak az országnak: Török Benjámin – aki a versenyein mindig hangsúlyozza, hogy az Atlasz kötelékébe tartozik – maratonon, Bertalan Éva – saját csapattársait is meglepve – öt kilométeren szerzett ezüstöt futásban, és többen a személyes legjobbjukat futották. Szintén a dobogó második fokára állhatott fel a csapat egyetlen fallabdása.

Van, ami fontosabb a győzelemnél

A Gay Games amúgy sem a győzelemről szólt alapvetően, sokkal inkább a kölcsönös tiszteletről és szeretetről, no meg a bulizásról, amihez keresve sem lehetett volna jobb helyszínt találni Párizsnál.

Az ott lévők pedig tevőlegesen is segítették egymást, sokan – így Csaba is – önkéntesként működtek közre az „üresjáratokban”. A franciák egyik aduásza, Paul „WonderGayMan” Denizeaux kihagyta az utolsó napi maratont, ahol pedig jó esélyei lettek volna, hogy ne maradjon ki a záró táncos show-jából, amit egyébként hónapokig gyakoroltak társaival – és végül profi benyomást keltő produkcióval nyűgözték le a közönséget.

Nincs LMBTQ-verseny ridiküldobálás nélkül

A küzdelem tehát nem életre-halálra ment – ezt bizonyítja az is, hogy a nagyjából 40 hagyományos versenyszám mellett most sem maradhatott el a franciák kedvence, a ridiküldobálás, ahol a zsűri a homokkal töltött „sporteszköz” által megtett távolság mellett figyelembe vette a versenyzők megjelenését és stílusát.

A parókában, magas sarkú cipőben, miniszoknyában pompázó urak és a hasonló szettet viselő, a nőiséget szándékosan karikírozó hölgyek mindannyian vittek valamilyen csavart a maguk mutatványába.

Egy menyasszonyi ruhás játékos például hátrafelé, mintegy csokorként hajította el a cuki tatyót – ami aztán egy földön ülve kamerázó sajtómunkás ölében landolt.

A toleranciától az elismerésig

Az 1982-ben induló Gay Games San Franciscó-i nyitányán mindössze 17 ország 1350 sportolója vett részt. Az idei, összehasonlíthatatlanul nagyobb létszámú esemény immár tizedik volt a sorban, a következő, hongkongi megmérettetésen pedig bizonyára még többen lesznek.

És ki tudja, egyszer talán Magyarország is büszkén vállalhatja el a rendezés jogát, még ha most úgy is tűnik, hogy fényévekre vagyunk ettől.

Addig pedig érdemes kicsit elidőzni a játékok egyik szlogenéül választott Goethe-idézetnél: „A tolerancia tulajdonképpen csak múló érzület lehet: elismeréshez kell vezetnie.”

Mezei M. Katalin

Fotók: Hegedüs J. Csaba

Kiemelt képünk illusztráció: A 2014-es ohiói Gay Games megnyitó ceremóniája - Forrás: Getty Images/Duane Prokop