Mi leszel, ha nagy leszel? Influenszer?!
Míg a mi korosztályunk filmsztárokért, énekesekért rajongott, a mai Z generációs gyerekek példaképei olyan, velük egykorú vagy náluk csak kicsikét idősebb fiatalok, akiket tipikusan a YouTube-on vagy az Instagramon követnek, és akiket, látva sikerüket, utánozni igyekeznek. Mi ennek az oka? Mivel fogják meg őket ezek, a szülők szemében talán érdektelen, sőt olykor bizarr videós tartalmak? És mit kezdjünk ezzel az egész jelenséggel mi, felnőttek? Egyáltalán, kell kezdenünk vele bármit is? Kurucz Adrienn írása.
–
Mivel van egy tini gyerekem otthon, hozzászoktam ahhoz, hogy bizonyos vloggerek kerülnek szóba időről időre, és mert legszívesebben a nappaliban tanyázunk mindannyian, ha akarom, ha nem, hallgatom is őket néha – ez nem is baj, legalább valamelyest képben vagyok a gyerek preferenciáit illetően.
Voltunk egyszer egy gamertalálkozón is, ahol kölyköket rohantak meg őket imádó kölykök, hogy aláírást kérjenek a pólójukra, bögréjükre, párnájukra. Mint kiderült, a rajongás alapját az képezi, hogy a körülrajongott fiú vagy lány nyilvánosan „minecraftozik”, és ez a srácainkat lenyűgözi.
A generációs kulcsszó: influencer vagy influenszer
Még az írásmód sem egyértelmű, annyira új a fogalom. A jelentése szó szerint az, hogy „másokat befolyásoló ember”, rövidebben, magyarítva: véleményvezér.
Ő korunk hőse.
Pár napja egy remek cikk jelent meg a WMN-en a Z generáció (az 1997–2010 között születettek) jellemzőiről, úgyhogy hosszabb jellemzés, és kitérők helyett most a szűkebb témánkra, az ő influenszereikre koncentrálva csak annyit mondanék elöljáróban: a ma tinédzserei nem a televízióból vagy a lapokból tájékozódnak, nem a médiában pécéznek ki hitelesnek érzett idolokat.
Számukra a közösségi média – tőlük semmiben sem különböző – újfajta sztárjai jelentik az igazodási pontokat.
És ha valakinek sikerül efféle igazodási ponttá (véleményvezérré, influenszerré) válnia, akkor nagy valószínűséggel nem kell a pályaválasztás miatt aggódnia, a megélhetése is biztosított – a következő évekre legalábbis.
Hisz pár ezer követővel vonzóvá válnak mind az influenszereket tömörítő (és felületeiket professzionálisan értékesítő) ügynökségek, mind a hirdetők számára.
A szemfüles gyerekek – illetve olykor szemfüles szüleik – meg is látták a lehetőséget a közösségi médiában, így aztán egyre fiatalabb arcok tűnnek fel különféle tematika köré szerveződő vlogokkal a hálón. Videókat készítenek, osztanak, jellemzően hétköznapi tartalmakkal (pl. smink, film, gameplay).
Ha valakinek sikerül sok követőt szereznie – némi kreativitással, valamint sok-sok, tartalomkészítésbe ölt órával azért elég jó esélyekkel indul bárki bárhonnan –, az a hobbijával pénzt is tud pár év múlva keresni. (Egy nagyon jó ötlettel, szerencsével, mondjuk egy vírusvideó révén sokkal hamarabb is.)
A variety.com felmérése alapján az amerikai tinédzserekre leginkább hatással lévő sztárok közül nyolc YouTube-sztár.
De a tendencia nálunk is ez, ott van például a mi tinijeinknek Trunk Tomi, a három nyelven flottul kommunikáló 14 éves síbajnok, aki tornacipőket értékel a 12 ezer követőt számláló vlogján, interjúkat készít, és marketingről ad elő konferenciákon felnőtt szakembereknek. Elnézve őt, nem valószínű, hogy karrierproblémái lesznek pár év múlva vagy bármikor is. (Ahogyan a nála idősebb, mára szinte veteránnak számító, korábbi „tini influenszereknek” – lásd Dancsó Péter, Szirmay Gergő, Radics Peti, Viszkok Fruzsina, PamKutya és társai – sem, hisz a marketingesek üdvöskéi ma ők, és elsősorban rajtuk keresztül érik el potenciális Z generációs vásárlóikat, amit busásan honorálnak is.)
Meglepő talán, de angolszász területen már 2000 óta működik nagy sikerrel intézményesített, „influenszerképzés” olyan gyerekeknek, akik szeretnének, mondjuk a YouTube sztárjai lenni, és ezzel pénzt keresni majdan.
De nem kell olyan messzire tekintenünk, idén nyáron már Budapesten is szerveztek-szerveznek több turnusban influenszertábort.
De mit tanítanak ott a gyerekeknek?
Megkerestem Blaski Juditot, az ötletgazdát, két kisfiú (9 és 11 évesek) anyukáját, aki elmagyarázta, hogy a tábor valójában egy átfogó oktatási program része, amely jó volna, ha a jövőben mind több család segítségére lehetne, és a közoktatásba is beépülne – tudjuk jól, hogy ezen a területen óriási az iskolák lemaradása, elavult a tananyag, mind módszereiben, mind tematikájában.
Az online „tartalomgyártás” praktikus tudnivalóin (technikai ismeretek, szerkesztés, műsorvezetés, videókészítés stb.) kívül szakemberek (pszichológus, médiakutató, médiatanár, marketinges) bevonásával arra szeretné megtanítani a program a gyerekeket – és szüleiket –, hogyan tudják úgy használni a közösségi médiát, hogy ne az használja (ki) őket, és elkerüljék a tipikus buktatókat és veszélyeket.
„Legyenek bármennyire is profik a kütyükezelésben, azért még gyerekek, és nem lehet, nem szabad elengedni a kezüket, meg kell tanítani őket arra, milyen szabályokat kell betartaniuk, hogy biztonságban legyenek a virtuális térben, hogy védjék a saját és társaik személyes adatait, fényképeit, videóit, és ne adják ki például idegeneknek a címüket, telefonszámukat, egyéb elérhetőségüket. A vloggolás nagyon személyes műfaj, ugyanakkor a privát szférát mégiscsak óvni kell.”
Ezt már dr. Guld Ádám médiakutató, generációs és influenszerkommunikációs szakember, a PTE-TMI Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék adjunktusa mondja.
Tőle tudom azt is, hogy a kutatások szerint egy átlagos magyar tinédzser egy átlagos iskolai napon 6 és fél órát tölt a neten.
Ha nincs iskola, akkor 10–12 órát.
Kijelenthetjük, hogy ezeknek az óráknak a nagy részében a szülő nem tudja, voltaképpen mit néz a gyerek.
Ha belepillantunk a videókba, értetlenkedünk, kit követ a tinédzser, kikért rajong. Nem gondolunk bele, hogy talán azért tudnak olyan népszerűek lenni ezek a „semmi különös” sztárok az Instán vagy a YouTube-on, mert pont olyanok, mint egy átlagos tini. A háttérben sokszor egy átlagos család átlagos otthona látszik, és a vlogger elérhető: lájkolható, kommentelhető, sokszor interaktív felületet kezel, így erős érzelmi kötődést alakít ki. A barátság illúzióját adhatja egy olyan gyereknek, akit autóval viszünk iskolába, akit nem engedünk ki szívesen a lakásból se egyedül, aki sokkal, de sokkal több időt tölt magányos tevékenységekkel, mint mondjuk mi, X generációsok annak idején.
(Igaz, ma már mi sem pattanunk kempingbicajra a haverokkal délután, mi se csöngetünk át a szomszédhoz, mi is inkább kütyüzünk...)
És azzal is nehezen birkóznak meg a szülők, hogy a Z generáció sok tagja az iskolában dekoncentrált, figyelemzavaros. „Ami nem véletlen” – magyarázza szakértőnk –, „hiszen, hozzászoktak az intenzív vizuális ingerekhez, a pörgő képekhez, és az érdekes infótól érdekes infóig szörföléshez. Ehhez képest az iskolai órákon negyvenöt percig kellene figyelni egy témára, egy tanítónénire. A tanítási módszerek nem igazodnak kellőképp a digitális bennszülöttek sajátosságaihoz. Fejcsóválás, bezzegelés helyett meg kellene próbálni megérteni a világukat, közeledni hozzájuk.”
Mit tehet a szülő?
Végigsöpört nemrégiben a médiában a hír, miszerint épp az IT-guruk a Szilícium-völgyben, tiltják a 12 év alatti gyerekeket a kütyüzéstől.
Európában is sok szülő gondolja úgy, hogy először más készségek fejlődjenek, azok, amelyeket az offline térben tud majd hasznosítani a gyerek.
Van a másik szélsőséges nézet is, miszerint tabletet a totyogók kezébe is, mert így már azelőtt tudnak kommunikálni a világgal, hogy beszélni kezdenének (képesek rá, ez bizonyított), és felesleges a haladás ellen küzdeni, digitális forradalom van, és kész.
Guld Ádám szerint valahol középen van az igazság. A tudatos médiahasználat lenne a lényeg szerinte, amire edzeni kell szülőt és gyereket egyaránt, ez a kor nagy kihívása. A felnőtt és a gyermek egymást kellene, hogy tanítsa – mert ma már a tanítás nem lehet egyirányú, hisz a fiatalok olyan alapkészségekkel rendelkeznek kicsi koruk óta, amelyekkel mi nem, hisz egészen másmilyen világba születtünk annak idején.
Sok mindent tanulhatunk a saját gyerekeinktől, ugyanakkor mégiscsak mi vagyunk a felnőttek, és felelősek vagyunk értük, az egészséges fejlődésükért, a biztonságukért. Ezért a közösségi médiától való elhatárolódás zsákutca. Időről időre oda kell ülni melléjük, tanulmányozni a virtuális világot, amelyben mozognak, beszélgetni az ott szerzett élményekről, tapasztalatokról. Őszintén, kíváncsisággal, tiszteletben tartva az érdeklődésüket, nyitottan, nem ítélkezve. Ha képben vagyunk, akkor például tudunk mi is ajánlani nekik érdekes oldalakat, megmutathatjuk nekik, hogy nemcsak vicces videókat érdemes nézni, hanem vannak olyan szórakoztató, de tartalmas site-ok is, amelyekből hasznos ismereteket szerezhetnek.
Kurucz Adrienn
Kiemelt kép montázsa: Youtube/Videómánia, Youtube/Tamás DABLTY Trunk, Youtube/Viszkok Fruzsi