–

Legfontosabb generációs jegyük, hogy mindig és mindenütt felhasználóként viselkednek. Nem köteleződnek el, és csak addig maradnak, amíg nekik jó. Ha már nem jó, továbbállnak, és nem szeretik az érzelgős búcsút. Mindig van egy másik választásuk, ösztönösen is nyitva hagyják a kapukat, és kaput látnak ott is, ahol a felmenői csak a kockázatokat.

Sokan mondják, és még többen gondolják, hogy a Z-sek emiatt nem lesznek boldogok. Mondják ezt olyanok, akik éveket ölnek rossz kapcsolatokba, húznak le rossz munkahelyeken, akik fél életükben „kitartanak”, sőt ennek valamilyen önértéket is tulajdonítanak. Tudomásul kellene végre venni, hogy a Z-sek nem rosszak, nem önzők, hanem MÁSOK.

De milyenek valójában?

Amikor az ember lomtalanításkor a tizedik társasjátékot dobja ki, hogy aztán a még hiánytalannak mutatkozó húszat becsomagolja a Mikulásgyárnak, az öt bontatlant pedig felrakja egy hirdetési oldalra, akkor óhatatlanul adódik a kérdés, mit rontottunk el, hogy ezekkel a játékokkal egynél többször soha nem játszott a család?

Nos, a válasz elég egyszerű, a bennünk élő társasjátékos a múlté. Pont úgy, mint a bukósisak nélküli sízés, az udvari indiánosozás, az egyedül iskolába vagy edzésre járás, a nyakba akasztott lakáskulcs, és általában az utcán lógás. Ha X-es vagy (37–52 éves) és vannak gyerekeid, pontosan tudhatod, hogy a gyerekkorodból gyakorlatilag semmit nem tudsz átadni a csemetéidnek. Hol van a bicska, a csúzli, a gágyé (házilag épített egyszerű gokart) vagy a tiki-taki (golyós ügyességi játék),hol vannak a verekedések és a gyufa végéről a foszfor és az ugrálógumi gatyamadzagból?

Mindezek sehol sincsenek, és a nyakra-főre vásárolt, majd elsuvasztott társasjáték leginkább testesíti meg azt, hogy milyen kétségbeesve keressük az elvesztett és át nem adható gyerekkort.

Ezzel fejezzük ki azt a reményünket, hogy el tudjuk csábítani a gyereket a gép elől, le tud még ülni a család a nagy asztalhoz, és tudunk együtt lenni úgy, ahogy az a mi emlékeinkben él. Fájdalom, ez a fajta együttlét javarészt a múlté, és vele együtt múlté a társasjáték is.

Más világban élő gyerekek

A ma 0–7 éves Alfák és a Z-sek már egy másik világ szülöttei, és rossz úton járunk, ha nem tanuljuk meg ezt elfogadni. Ha nem hisszük el, hogy a Minecraft kockái között shotgunnal mászkálni a virtuális térben, pont ugyanazzal az adrenalinlökettel jár, mint amikor a hunyó közelített a búvóhelyünkhöz, akkor a gyerek egész világát tagadjuk meg generációs beszűkültségünk miatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ami a gyerekeinkkel történik, az jó, arról van szó csupán, hogy az ő valóságuk más, mint a miénk.

Hogy milyen, arra talán adódik jó példa a mi életünkből is. Ha mondtad már valakinek leegyszerűsítve, hogy beszéltem X. Y.-nal, pedig csak e-mailen, SMS-ben vagy Messengeren váltottál vele üzenetet, ha mondtad már valakiről, hogy ismered, pedig csak egy Facebook-kapcsolat, akkor te magad is összemosod a valóságot a virtuális tér eseményeivel, egészen pontosan a valóság szintjére emeled azt. Pontosan ez az, ami a gyerekeinkkel is történik, csak sokkal tágabb értelemben.

Mitől lettek ilyenek?

Azt szokták mondani, hogy a Z-sek digitális bennszülöttként folyton a telefonjukon lógnak. Nos, valóban géppel a kezükben nőttek fel, de amikor ilyeneket mondunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi is ott voltunk, mi adtuk a telefont a kezükbe, és nekünk is gép volt a kezünkben: ott volt az asztalon a mobilunk, később az okostelefonunk, laptopon dolgoztunk a nappaliban vagy filmet néztünk rajta, és válaszoltunk az üzenetre, amikor úgy adódott.

A Z-s digitális bennszülött, de a példát a szüleitől leste.

Ettől még tény marad, hogy Z-s generációra leginkább a technológia, a számítógépes játékok, a mindent elöntő vizualitás és közösségi oldalak léte nyomta rá leginkább a bélyegét. A Z-s alapélménye, hogy van még egy esélye. Ha vesztettem, megnyomom itt ezt a gombot, és máris játszhatok újra. Ha nem érzem jól magam az egyik csapatban, belépek egy másikba, és ott folytatom. A világ nagy, s mindig van hely benne számomra, ha nem itt, akkor ott.

Számára a siker is az online térben szerzett elismeréshez köthető. Ennek viszont megvan az a sajátossága, hogy szinte minden kép vagy videó alapú, ami bennük úgy csapódott le, hogy a világon minden a külsőségekről szól, a siker alapja pedig kinézet. Aki jól néz ki, az többet posztol, több visszajelzést kap, többen követik, tehát sikeres. Mindez nemcsak a lányokra, hanem a fiúkra is igaz. Egy mai kamasz kozmetikai kelléktára nagy valószínűséggel nagyobb és összetettebb, mint az anyukájáé, és erre nagy elánnal játszik rá a kozmetikai ipar is.

A Google-lal a zsebükben a Z-sek pontosan tudják, hogy a világ összes tudását bármikor előhívhatják, és mindig a jó helyen keresik egy weboldalon azt, amerre éppen tovább kell menniük. A számítógép összes funkcióját nagyobb magabiztossággal kezelik, mint a szüleik, ha mégis bajba kerülnének, megnéznek egy YouTube videót, és megoldják. A szülő, az iskolában a tanár, vagy a munkahelyen az idősebb főnök ebben az összevetésben hozzájuk képest elesett, kapkodó és gyakran kétségbeesett ember, aki ráadásul hozzájuk fordul olykor segítségért.

A birtokolt tudás, és a tudás irányának rendszeres megfordulása (fiataloktól az idősek felé) elképesztően magabiztossá teszi a Z-seket, nemcsak azt tudják, hogy mi a jó nekik, hanem azt is megfogalmazzák, hogy mit kellene csinálnia a családnak, az iskolának vagy a munkahelynek egy adott helyzetben, és ez – lássuk be – igencsak tiszteletlenségnek tűnik még egy otthoni környezetben is.

Ha az kutatjuk, hogy miért lett a Z-s olyan, amilyen, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a Z-s jellegzetesen X-es szülei maguk találták ki, hogy az otthon jó és biztonságos tartózkodási hely a csemetéjüknek. A kulcsos gyerekként félig a szabadban, udvarokon, parkokban nevelkedett X-es szép emlékeket és sebhelyeket őriz a gyerekkoráról, de a gyerekével kapcsolatban az „inkább legyen otthon, mint ki tudja hol” elvet vallja. Mindebben persze közreműködik a technológia is, hiszen az elmúlt 30 évben több benti szórakozási lehetőség alakult ki a VHS videóktól a kismillió kábelcsatornán keresztül, az on demand tévézésen át az Xboxig, és mind abba az irányba mutat, hogy a gyerek otthon érezze jól magát.  És a Z-s köszöni szépen, jól is érzi magát. „Home is where my phone connects the internet automatically” ( Az otthonom ott van, ahol a telefonom automatikusan csatlakozik a netre) hirdeti egy büszke Z-s póló.

Mindezen okok miatt magabiztosak, haszonelvűek, nyitottak a nagyvilágra, és mindenekelőtt felhasználók.

Mielőtt azonban ítéletet mondunk e generációs jegyek felett, és korlátokat szabunk az otthoni internethasználatnak, jó, ha az eszünkbe véssük, hogy nemcsak a technológia, hanem a mi hozzáállásunk is kellett ahhoz, hogy ilyenné formálódjanak.

A Z-s, a család és a kütyük

Az X-es a gyerekeit nevelve valósággal beleőrül abba, hogy saját gyerekkori élményeit nem tudja megosztani velük. A gyereket nem érdekli a számháború, a csocsó, és még kevésbé a társasjáték, mert ezek a dolgok egészen másképp működnek, mint bármi, amivel a saját online terében találkozik. Ezekben a játékokban nincs percenkénti visszacsatolás, jutalom, nincs második élet, ha leolvassák a számunkat, nem lehet másikat fölvenni, legfeljebb akkor, amikor mindenki mással együtt belekezdünk egy új játékba. Ha nem vagyunk jók a játékban, és az elsők közt leolvasnak, akkor a hullaként eltöltött idő, az egész számháború akár 90 százaléka is lehet. Képletes a kifejezés, hiszen a számítógépes játékokban ennek pont az ellenkezője történik: életnek nevezik azt az állapotot, amikor játszom, és két élet között legfeljebb néhány kattintásnyi idő telik el hullaként, és máris újra játékban lehetek.

Forrás: Getty Images/Yuri_Arcurs

Mindez nem jelenti azt, hogy a gyerekünk ne élné meg a játékban annak izgalmát, amit mi megéltünk, hogy tudniillik, ha nem vigyázunk, akkor bizony egykettőre hullává válhatunk. Az adrenalinlöket valószínűleg nagyon hasonló, bár erre vonatkozó mérésekkel nemigen rendelkezünk. Éppen ezért nem helyes, ha szülőként kétségbe vonjuk a gyerek játékának értelmét. A „ne játszd ezt a lövöldözős hülyeséget” mondásnak pont annyi értelme van, mintha az X-es szülei azt mondták volna: „Megőrültél, minek szaladgálsz számmal a fejeden az erdőben?”

Ugyancsak hiba azt gondolni, hogy a számozásban vagy a fociban legalább együtt kell működniük a csapattársaknak. Aki ilyet mond, saját számítógépes játékélményeiből, az 1990-es években futott Doomból, a Sin Cityből vagy más hasonlókból indul ki, amiben valóban nem voltak csapattársak. A gyerekeink ezzel szemben olyan társasjátékokat játszanak, amelyekben az egymástól távol ülő játékosok online módon alkalmi vagy tartós koalíciókat kötnek, és csapatba szerveződve játszanak, ami nagyfokú együttműködést igényel. Aki látott már tinit online játékot játszani, az tudja, hogy közben vagy folyamatosan csetel, vagy fülessel és mikrofonnal a fején beszélgetve játszik.

Személytelen kapcsolatok?

A Z-s szülei előszeretettel gondolják, hogy ezek a kapcsolatok személytelenek, és sokkal inkább alkalmiak, mint a régiek. Nos, az a helyzet, hogy ez csak az X-esek életre szóló barátságainak fényében igaz. Sok gyerek játszik a neten egy csapatban olyanokkal, akikkel egyébként is ismerik egymást, és még több valódi ismerős lát rá a gyerek játékbeli sikereire vagy kudarcaira akkor is, ha történetesen nem egy csapatban nyomják, hanem egymástól függetlenül. Elég, ha az egyik tudja a másik avatarját (karakter – a szerk.), és megnézi a rankingen, hogy mit csinált, milyen eredményeket ért el. Ez pontosan ugyanolyan szívatások vagy éppen elismerések forrása lehet a személyes kapcsolatokban, mint régen a focipályán nyújtott teljesítmény.

Ugyancsak tipikus vélekedés, hogy a grundon (mintha bármelyik X-es focizott volna még grundon) a gyerek legalább mozgott, ellenben a mostaniak a gép előtt csak ülnek, és ebből lesz a nagy baj. Nos, ez minden valószínűség szerint tévedés.

A Z-sek roppant egészségtudatosak, és sokkal többet adnak a testi értékekre, mint a felmenőik.

Lehet, hogy kevesebbet mozognak, de mindenáron meg akarnak felelni azoknak a szépségideáloknak, amit az internet nap mint nap eléjük állít. Ezért lényegesen egészségtudatosabban táplálkoznak, mint a szüleik, érett fejjel pedig futnak, fitneszklubba járnak.   

Mindez nem jelenti azt, hogy a netezés, a videójátékok és a közösségi oldalak ne okoznának problémákat és ne lennének generációs jegyek forrásai. Tudjuk, hogy a Z-sek konfliktustűrő képessége a személyes kapcsolatokban végtelenül gyenge, nincsenek konfliktuskezelő praktikáik, és azt is tudjuk, hogy öntörvényűek és cselekedeteik legfőbb mozgatórugója a személyes haszon keresése. Mindez nem könnyíti meg a velük való együttműködést semmilyen családi vagy társadalmi viszonyban.

A Z-s és a munka

Sokan panaszkodnak mostanában a munkaerőhiányra, és arra, hogy nem tudják megtartani a fiatalokat. A probléma az, hogy már a kérdés felvetése is XX. századi gondolkodásra utal, olyan, mint a csocsóasztal és a babzsák az iroda közösségi terében elhelyezve: a kitalálója – jellemzőn ötvenes cégvezető – szerint iszonyú laza, aztán azzal kell szembesülnie, hogy a fiatalok felé sem néznek.  

A Z generációs munkavállalóknak a munkahely kifejezéssel két problémája van: a munka és a hely. Ez drámaian hangzik, de szögezzük le, nem arról van szó, hogy ne szeretnének vagy ne lennének képesek intenzíven dolgozni, hanem arról, hogy ezt nem a régi keretek között, és nem az „életünket és vérünket” a cégért szemléletben valósítják meg. Miről is van szó?

Kezdjük a munkahellyel és munkaidővel mint problémával. Az Y-os (1980–1994) és a Z-s a munkát egészen egyszerűen nem úgy képzeli el, mintha egy nagy gépezet fontos fogaskerekei lennének, ahogy ezt a Baby Boomerek (1946–1964) és az X-esek (1965–1979) szeretik magukról gondolni, hanem mint egymást követő, érdekesebbnél érdekesebb projektek sorozatát. Csakhogy a munkahelyek nem így vannak kitalálva. A legtöbb helyen a mai napig X-es és BB-s felső vezetők alakítják ki a működési rendet, ők viszont csapatban gondolkodnak, arra törekednek, hogy a beosztottak minél jobban együttműködjenek, mindenki minden munkából azt a szeletet végezze el, amihez a legjobban ért, és tökéletesen kapcsolódjon az övét megelőző, illetve az övét követő munkafolyamat elvégzőjéhez.

Csakhogy a Z-sek szemében a munka olyan tevékenység, aminek van egy pozitív exitje, azaz amiből éppen van továbblépés egy újabb érdekes projekt, munkakör, vagy ha ez nem adatik meg számukra, akkor egy másik munkahely felé.

Ennek az ő szempontjukból alapvetően két feltétele van, a folyamatos tanulás és a váltás képessége.

A Z-sek elismerik a tudást, ha úgy látják, hogy az valódi, és más úton nem hozzáférhető. Egy tárgyalási stratégia, egy probléma megközelítése, a szisztematikus gondolkodás, az ügyfélismeret mind olyan képességek, melyek a főnökben meglehetnek, a Google viszont nem oldja meg, és ezt a tudást a Z-sek meg akarják szerezni. A velük együttműködő idősebbeknek arra kell törekedniük, hogy mindezt a tudást át is adják, mert csak ebben az esetben lesznek elkötelezett munkavállalóik, akik tényleg mindent megtesznek az adott projekt előmozdítása érdekében. Ebben a felállásban a főnök nem főnök, hanem projektvezető, és nem „számon kérő szék”, hanem a tudás és a tapasztalat birtokosa, mentor, aki mindig tud segíteni, ha a Z-s megakad, de sohasem lesi a háta mögül, hogy mi van a képernyőjén.

A Z-generáció magatartásának egyik alapvető vonása, hogy felhasználó akar lenni. Ez azt jelenti, hogy akkor akar kiszállni, amikor éppen kedve tartja, oda akar átugrani, ahol éppen valami vonzót lát. Ez pedig nem fér össze a munkahelyi elköteleződéssel. Az elköteleződés az ő fejükben egyet jelent az önként vállalt rabsággal, ami megfoszt a választás lehetőségétől, és mint ilyen, kerülendő.

És ha már a munka is rossz, a munkahely is elvetendő, és a főnök se lehet főnök többé, akkor rossz hírünk van a fejvadászoknak is, a Z-st nem érdekli a „versenyképes bér” sem. Számukra a bérek transzparenciája az, ami érték, nem véletlenül lehet egyre több helyen látni az álláshirdetésekben a konkrét kereseti lehetőséget is. Egyre-másra jelennek meg kutatási eredmények arról, hogy a fiataloknak csillagászati bérelvárásaik vannak. Ezek fals eredmények, mert a Z-snek fogalma sincs, hogy mennyit ér, és azt sem tudja, hogy mennyibe kerül az önálló élet. Az ilyen kérdésekre adott Z-s válaszok ennek megfelelően álmokat fogalmaznak meg, amelyekből gond nélkül engednek, ha (éppen a transzparencia jegyében) azt látják, hogy az a realitás, és más területen vonzó ajánlatot tudunk számukra megfogalmazni. Ilyen más terület például a tanulás lehetősége, és ezzel vissza is tértünk oda, ahonnan indultunk, a projektszemlélethez, és a projektvezető mentor szerepéhez.

A Z-s és a barátai

A Z-generációs fiataloknak nem egy nagy közösségük van, hanem sok. A Z-s nem úgy gondolkodik, mint az X-es, aki egy nagy buli kedvéért simán egy fedél alá hozza a munkatársait, az ügyfeleit és az évfolyamtársait, aztán hadd szóljon. A Z-snek sok kisebb, általában funkcionális baráti köre van, amelyek közül számos nem is létezik a „való világban” (ahogy az X-esek mondanák), hanem csak a virtuális térben. A Z-s kis körei között nincs, de legalábbis nem tipikus az átjárás, és nem is törekszik arra, hogy az egyes körök megismerjék egymást.

A Z-s vígan ugrál ezek között a csoportok között, hol az egyikkel csetel, hol a másikkal játszik, hol a harmadikkal találkozik, de gondosan őrzi integritását. Sose mond több napra előre igent egy közös programra, vagy ha igen, azt is le lehet mondani az utolsó pillanatban.

Amíg saját köreiben ez a hozzáállás semmiféle problémát nem jelent, addig az idősebb generációkkal történő kapcsolattartásban, családban vagy munkahelyen ugyanez heves averziókat vált ki: az idősebb generációkat olykor vérig sérti, különösen olyan esetekben, amikor valamilyen formális esemény áll a középpontban (a nagyi szülinapja vagy egy értekezlet), bár a mobiltelefon használatával az X-esek, sőt még a Baby Boomerek is felszabadultak ebben a tekintetben.

Ezen a ponton érdemes bevezetnünk a mikroplatform kifejezést, mert ezek a kis csoportok a mi értelmezésünkben nem nevezhetők közösségnek, hiszen tagjaik – bár a maguk módján kötődnek hozzájuk – ugyanúgy egy elhagyható felületként tekintenek rájuk, mint bármi másra, hiszen ők önös érdekű egocentrikus felhasználók. A felhasználóság pedig megnyilvánul abban is, hogy ezek a csoportok különösebb drámák és sértődések nélkül elhagyhatók.

Mindezek ellenére nagy tévedés lenne azt gondolni, hogy a Z-s nem tenne meg mindent egy barátjáért, ahogy azt X-es szüleik magukról gondolni szokták. Se szeri se száma az olyan történeteknek, amikben egy Z-s szereplő ilyen-olyan okok miatt lelkileg vagy egzisztenciálisan bajba kerül, és a „barátai” a segítségére sietnek. Ezek azonban jellemzően közösségi aktusok, egy-egy mikroplatform közös ügye, online térben megszervezhető segítségek, többszereplős történetek, míg a szüleik sokkal inkább a „menjünk el, beszéljünk róla egy kávé/sör mellett” típusú megoldásokat szeretik, azt is a legszűkebb baráti körben vagy a családon belül.  

Sokan gondolják, hogy a személyes kapcsolatok hiányában, az eleve gyenge konfliktustűrő képességekkel rendelkező Z-generáció felnőve boldogtalan lesz. Ez sokkal inkább tűnik az összejárásban és a nagy, életre szóló barátságokban hívő X-esek aggodalmának, mint valódi problémafelvetésnek.

Az látjuk, hogy a Z-sek nehezen teremtenek és tartanak személyes kapcsolatokat náluk idősebb generációkkal, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének tökéletesen elégedettek a generációjukon belüli, kevésbé személyes, mint inkább virtuális kapcsolatokkal.

Nemcsak azért nincs okunk és jogunk azt állítani, hogy az ő kapcsolati hálójuk rosszabb lenne a miénknél, mert nem áll még erre elegendő információ a rendelkezésünkre, hanem azért sem, mert az e fölött aggódó X-es némiképp fura képet mutat. Vajon nem látunk-e körükben kismillió válást, vajon nem igazi X-es találmány-e a második család (nagy gyerekek, válás, fiatal feleség, új gyerek), és vajon nem szűnnek-e meg a köreikben évtizedes barátságok politikai viták miatt? De igen, és még folytathatnánk a sort az X-esek drámáival. Be kell látnunk, hogy a Z-s szüleinek személyes találkozásokon alapuló kapcsolatrendszerét is kikezdi az idő és a sokféle külső hatás. Miért nem magatok miatt aggódtok inkább, gondolja ilyenkor a Z-s, és nem ok nélkül.     

Steigervald Krisztián

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images