Szabadságolás az óvodákban

Sok helyen valóban nehezen tudják megoldani a nyári szabadságot az óvodában, ezért legtöbbször összevonják a csoportokat. Van, ahol ez akár pozitívan is elsülhet, mert a gyerekek új játékokat és játszótársakat találhatnak, de akad rá ellenpélda is. Az egyik ismerősöm az ötéves, nagyobbik gyerekét elvitte az összevont csoportba, míg a félévessel otthon maradt. Amikor első nap érte mentek, azt látták, hogy az ötéves egyedül ücsörgött, és már nagyon várta őket.

Azóta inkább nem viszik oviba. Az anya azt mondja, egyelőre jól bírja otthon a két gyerekkel.

Persze mondhatjátok: túl könnyen feladta. Sok írás megjelent már a mostani, „agyonféltett”, „teljesen önállótlan gyereket nevelünk” generációról. Anyaként én is tudom, hogy nehéz meghúzni a határt aközött, hogy nem szeretném, ha a gyermekem lelkileg sérülne, de azért az sem szerencsés, ha mindent megoldunk helyette és minden konfliktushelyzettől megkíméljük. Így valóban előfordulhat, hogy csak azt fogják megtanulni: „ha nekem valami nem tetszik, akkor majd jön anya meg apa, és elintézi”. Hangsúlyozom, az ismerősöm gyerekét nem bántották, nem csúfolták, csak egy újabb, másabb közösségbe került. Egy napra. 

De mit tegyen egy ilyen helyzetben az, aki mögött nem állnak bármikor ugrasztható nagyszülők, mégsem bírja tovább nézni, hogy a gyereke szenved az új közösségben?

Nem a nagyszülők dolga

Felnőtt, harmincéves ember vagyok. Anyu meg apu nélkül is meg kell tudnom oldani az életemet, el kell látnom a gyerekeimet, éltetni kell a családomat. Igen, vannak szerencsésebbek, akik egy városban élnek a nagyszülőkkel, és azok még szuper fiatalosak is, így mindennap be tudnak segíteni, és ha kell, elmennek a gyerekekért az oviba meg az iskolába. Nálunk nem ez a helyzet.

Ha például egy hányós-hasmenős vírust kapnak el a gyerekek – ami sűrűn előfordul a gyerekközösségekben –, akkor nem a 70 éves nagymamát rángatom föl 200 kilométerről, hogy ő is elkapja és megbetegedjen, hanem én vagy a férjem odaállunk a főnökünk elé, és táppénzre megyünk, ha kell.

Persze a nagyszülők segítenek, és imádják az unokákat, de hallottam már olyat is, hogy valaki azt mondta: „ez a dolguk”. Nem. Ha segít, az nagyon jó, de nem ez a dolga.

Mert lehet, hogy még dolgozik, vagy idős és nem szeret utazni és fárasztó már neki egy vagy két, fel-alá szaladgáló kölök. Mert lehet, hogy az unokákon kívül van más hobbija is (utazás, kert, színház stb.), amit nem akar 100 százalékban feladni.

Igen, lehet, hogy az anyuka nem az eredeti munkahelyére megy vissza szülés után dolgozni, mert ott ötig tart a munkaidő (plusz túlórák). És igen, lehet, hogy egy kevésbé jól fizető állásba kell visszamennie, de sajnos meg kell hozni a kompromisszumokat.

Tíz hétig éjjel-nappal szolgálatban?

Az egyik ismerősömnél a nagyobbik gyermek ötéves, a kisebbik másfél. Az anyuka jelenleg otthon van. A fővárosban laknak, egyetlen nagyszülő sincs a városban, állandó segítségük nincs. Nyáron az óvodájuk öt hétre bezár. Ez huszonöt munkanap.(Amikor eljöttem a munkahelyemről szülési szabadságra, nekem 27 szabadnapom volt egész évre.)

De már májusban elkezdték mondogatni az óvó nénik, hogy szeretnék megkérni azokat az anyukákat, akik a kicsi gyerekükkel otthon vannak, hogy nyáron, az összevont csoportokba ne hozzák a gyerekeiket. Ez pedig azt jelenti, hogy tíz hétig ne vigye a gyereket oviba.

Szerintetek mit csináljon ebben az esetben? Mert az óvoda nem segít.

Akinek van kettő, három vagy több gyermeke, annak talán nem kell elmagyaráznom, milyen egész nyáron, mindennap egyedül egy öt- és egy másfél éves gyerekkel. Főleg, ha mindkettő nagyon aktív, fut, szalad a lakásban, ide-oda mászik. Máskor alszanak, máshogy játszanak, mást esznek. Mindennapos a hiszti, a harc. Ha valaki ezt még nem próbálta ki, annak elmondom: nagyon nehéz…

Vannak másféle ovik is

Egy másik ismerős családban a nagyobb gyerek négy és fél éves, a kisebb pedig egy. Az anya jelenleg otthon van. A fővárosban laknak, segítség a közelben nincs. Három hétre zár be az ovi nyáron, de természetesen ügyelet ekkor is van egy másik oviban. Az anyuka megkérdezte év végén az óvó nénit, hogy: ugye, viheti a nagyobbat nyáron az oviba, azért, mert ő otthon van a kicsivel. Az óvónő tágra nyílt szemekkel nézett rá, és ezt mondta: Persze! Miért ne hozhatná?”

Ők nem mondhatnak olyat, hogy ne hozza. Annyit szoktak kérni, hogy amikor esetleg megoldható – egy héten egyszer-kétszer –, vigyék haza ebéd után, mert összevont csoportok vannak, és nagyon sok szülő jelezte, hogy nyáron is szeretnék vinni a gyerekeket.

Kevés ilyenkor a gondozó, mert ki kell adni a szabadságokat.

De a végén újra hangsúlyozta, hogy ez csak egy kérés, és ha nem megoldható, akkor sincs semmi baj.

Azóta az anyuka hetente egyszer-kétszer elhozza ebéd után, de a gyerek simán járhat az oviba. Sokan vannak ott az eredeti csoportjából, és lettek új barátai is. Mázli!

Egyedülálló anyuka segítség nélkül

Egy egygyermekes anyukától hallottam, hogy náluk aztán tényleg nincs más lehetőség. Viszi a gyereket oviba, sőt lesz egy olyan hét is, amikor a másik oviba is átmennek az ügyeletbe, mert nem tud ennyi szabadságot megoldani. Egyedülálló anyuka, segítség nélkül. Elmesélte, hogy év közben is volt már, hogy egy-egy napra bevitte a gyereket az ügyeleti oviba.

Azt mondja, semmi baja nem lett a gyereknek. Kedvesen bántak vele, figyeltek rá, mindent megmutattak neki, újak voltak számára a játékok és még új barátnője is akadt.

Egy dolog minden anyában közös: mindegyiknek szervezést, agyalást, stresszhelyzetet jelentett a gyermek nyári elhelyezése, gondozása. Pedig ez még csak az ovi. Mi lesz majd az iskolában, amikor tíz hét lesz a szünet, és már esetleg anya sem lesz otthon a kisebb tesóval?

Judit

Képünk illusztráció! (Forrás: Getty Images)