1. Irodalmi nyári kalandtábor

Irodalmi kalandtábor indul július elején Leányfalun, ahol a gyerekek izgalmas történetekkel, regényekkel, írókkal ismerkedhetnek, bónuszképpen pedig kenus kalandtúrákon vehetnek részt. Az irodalmi tábor során a gyerekek egyik feladata, hogy saját történetüket is megírják, amihez minden segítséget megadnak a szervezők; élményt, inspirációt és szakmai terelgetést. Az ötnapos táborban mindenki elkészítheti első kisregényét. Júliusi táborukban a Rév Fülöp írója Jeney Zoltán lesz a gyerekek mentora, míg augusztusban Dániel András, aki egyebek közt olyan meséket jegyez, mint a Kuflik című mesekönyv és animációs sorozat. A táborba ezúttal Smorc Angéla nem akar legóba lépni című könyvével érkezik, kísérője a könyv illusztrátora, Pikler Éva lesz, akivel közösen vezetik be a gyerekeket az alkotás folyamatába.

Turnusok: Leányfalu, július 9–13., augusztus 20–24.

Tábor díja: 55.000 Ft

2. Bridge Bizniscool – Nyári tábor a jövő közgazdászainak

Ha a te gyereked is vállalkozói vénával született, akkor a nyár legnagyobb élménye lehet számára a Bridge Bizniscool. Az üzleti élet iránt érdeklődő gyerekeknek országszerte egyhetes nyári táborokat, illetve hathetes kurzusokat szerveznek, ahol játékosan, ugyanakkor mélyre menően ismerkedhetnek a pénz és a startupok világával. A résztvevő gyerekek „piacra dobhatják” saját csokoládé- vagy cipőmárkájukat, szakmai segítség mellett fejleszthetik terméküket. Foglalkoznak piackutatással, versenytárs-elemzéssel, prezentációs technikákkal és alapvető marketingismeretek elsajátításával is. Napközis táboraik országszerte több mint húsz helyen elérhetők, a listát az oldalukon megtalálhatod.

Turnusok: egész nyáron, városonként változnak az időpontok

Tábor díja: 46.200Ft

3. Vloggertábor – Kreatív kölyköknek

Szabyest, Lovas Heni, Soulshine by Andi neve mondd valamit? Ha neked nem is, a gyerekeidnek biztosan. A felsorolt nevek ugyanis híres youtuberek, akiknek a mentorálásával idén nyáron tábor indul. Az intenzív nyári tábor alatt, megtanulhatják a videóblog-készítés legfontosabb ismérveit, a filmkészítéstől kezdve, a technikai részleteken és a tartalmon át a legfontosabb szabályokig. A helyszín Budapest, azon belül is a Csodák palotája. Mindennap reggel nyolctól délután ötiig tart.

Turnus: július 16–20.

Tábor díja: 59.000 Ft

 4. Scoolcode, ahol élmény a programozás

A digitális technológia teljesen átszövi az életünket, a gyerekeknek egy olyan platform, amit kedvükre alakíthatnak, formálhatnak. A Logiscool egy olyan hely, ahol megtanulhatják ezt uralni, alkotni például a Minecrafton vagy LEGO robotikán keresztül. A Logiscool nyári táboraiban nemcsak a biztos és biztonságos eszközhasználatot tanítja meg, hanem bevezet a programozásba is – erre tökéletes a Scoolcode nevű intenzív nyári programozó táboruk. Itt a programozás a gyerekek számára valóban élmény, számonkérés nélküli, játékos forma. Érteni a mai technológiát pedig szuper hasznos képesség manapság, ez nem kétséges.

Turnusok: egész nyáron, városonként változnak az időpontok

Tábor díja: kéthetes intenzív program (félnapos) 59.900 Ft

kéthetes intenzív program (egész napos) 87.500 Ft

5. Korda Filmpark

Ha valami igazán kúl nyári programot keresel a gyereknek, akkor ennél menőbb dolgot nem nagyon fogsz találni. Talán egy életre lekenyerezheted, (na, jó, legalább egy hétre) a kamaszodat. A Korda Filmpark – itt forognak a nagyobb amerikai filmprodukciók – idén nyáron is kinyitja kapuit a gyerekek előtt, és testközelből tapasztalhatják meg a filmezést, megismerhetik a kaszkadőr munkáját, besétálhatnak különböző díszletekbe: a reneszánsz Rómától – a mai New York-ig. Filmes trükkök, casting, állatszereplők idomítása: sok érdekes kérdés kerül napirendre.

Turnusok:

1. turnus: 06. 25–06. 29.

2. turnus 07.0 –07. 06.

3. turnus 07.09– 07.13.

Tábor díja: 48.000 Ft

6. KukTanoda – Főzőiskola gyerekeknek

Amikor megláttam a Konyhafőnök juniorban a kölyköket, hogy jobban forgatják a serpenyőt, mint én valaha, akkor kicsit elképedtem, milyen stramm generáció ez. Most, hogy megtaláltam a KukTanoda oldalát, azaz a főzős nyári tábort gyerekeknek, jobban értem, hol szedhető fel például ennyi tudás. Itt mindennap más és más nemzet ételével ismerkedhetnek meg a gyerekek egy 16 fős séftanonc csapatban. Főzős nyári napközis táboraikat 7-15 éves korosztálynak ajánlják, mindennap reggel nyolctól délután fél ötig tartanak a foglalkozások. Természetesen az ár tartalmazza a napi többszöri étkezést is…

Turnusok: június: 25–29.

                 július: 2–6.

                 július:  9–13.

                 július: 16–20.

                 július: 23–27.

                 július: 30–augusztus 3.

                augusztus: 6–10.

                augusztus: 27–31.

Tábor díja: 50.000 Ft

7. Katona József Színház – Jelmeztervező tábor

Milyen lehetett a kamasz Marie Antoinette élete, akit épphogy tizenöt évesen férjhez adtak, és vajon hogy nézhetett ki egy korabeli budoár? – Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ a Katona József Színház jelmeztervező táboraiban a gyerekek. Nemcsak felpróbálhatnak egy rakat csodálatos jelmezt, de bele is bújhatnak legendás korok legendás szereplőinek életébe, és elsajátíthatják a jelmeztervezés alapjait. Paróka „kniffeléstől” a 3D jelmez tervezésen át a ruhakészítésig: egy hétig alkothatnak kedvükre, szakmai irányítással.

Tábor ideje: július 23–27.

Tábor díja: 35.000 Ft

 Szőcs Lilla

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ kate_sept2004