„Mire felépült a házunk, majdnem elváltunk” – Hogyan éljük túl párként az építkezést?

–

Nem túlzás kijelenteni, hogy az építkezés egy extrém párkapcsolati túlélőtréning. Kicsit olyan, mint a gyerekszületés: nagyon vártátok, nagyon akartátok mindketten, de a kapcsolat minden gyenge pontjára rávilágít, amit addig jótékonyan elfedtek a kényelmes hétköznapok.

Nőnek a problémák, kiéleződnek a konfliktusok, sőt, megannyi új társul hozzájuk – az állandósuló stresszhelyzet pedig fizikailag és mentálisan is próbára tesz – külön-külön és párként is.

Azt mondják, egy pár igazi ereje akkor mutatkozik meg, amikor együtt szerelnek össze egy IKEA-szekrényt. De ha együtt túléltek egy komplett építkezést, akkor már csak egy nyugdíjas társasüdülés választ el benneteket a boldog, békés öregkortól.

Visszatekintve a közel két évig tartó építkezésünkre – egy régi házat újítottunk fel, bár így utólag egyszerűbb lett volna újat építeni… –, már pontosan látom, hány kritikus ponton veszélyezteti egy ilyen folyamat a kapcsolatot. Stressz, kommunikációs és anyagi problémák, kompetenciagondok, kontrollvesztés – ezek mindegyike külön-külön is próbára tesz. Amikor azonban egyszerre kell megküzdenünk velük, az egy stabil és egyébként jól működő kapcsolatot is megingathat.

Megerősít ebben dr. Antal Orsolya pszichológus, párterapeuta is, akinek praxisában számos alkalommal bukkant fel az építkezés mint problémaforrás – pontosabban azok a problémák, amelyeket az otthonteremtés hozott felszínre.

Kiveszi a kezünkből a kontrollt

„Ahogy a szülővé válásra sem lehet teljesen felkészülni, úgy az építkezés terhével is csak menet közben tanulunk meg együtt élni – sokszor megtapasztalva saját és társunk határait. Azt, hogy miként jutunk túl ezen az időszakon, nagymértékben meghatározza lelki alkalmazkodóképességünk, stressztűrésünk, valamint az, hogy tudunk-e őszintén kapcsolódni egymáshoz: megbántódás helyett párbeszédet keresni, hibáztatás helyett felelősséget vállalni, és megtanulni elengedni azt, ami nem szolgál bennünket” – mondja a pszichológus.

A krízisben markánsan benne van az is – mutat rá –, hogy a nem várt események, amelyek a leggondosabb tervezés ellenére is elkerülhetetlenek az építkezés során, kudarcélményekhez vezethetnek, és a kontrollvesztés érzését hozzák magukkal. Mindezt akkor, amikor fokozott biztonságra és stabilitásra vágyunk, és amikor – elvileg – épp az otthonteremtés adhatná meg számunkra azt az élményt, hogy urai vagyunk a saját világunknak.

Ehelyett azt tapasztaljuk, hogy közben fokozatosan merülnek ki az erőforrásaink: az időnk, pénzünk, figyelmünk és türelmünk is véges. A paradoxon tehát az, hogy épp ott rendül meg a kontroll, ahol a legerősebben szeretnénk azt megtartani: az otthonunk építésében, amely ideális esetben a saját választásaink tükre lenne.

Mi túl a negyvenen döntöttünk úgy, hogy közös fészket rakunk. Mindketten álmaink otthonát akartuk megépíteni – csakhogy előtte nemhogy nem álmodtunk együtt, de még élni sem éltünk együtt sokat. Két felnőtt, kialakult ízlésvilágot kellett tehát összehangolnunk, amelynek ugyan nagyjából közösek voltak az alapjai, ám azokban nem szerepelt sem perzsaszőnyeg, sem okoshifirendszer...

Sajnos, itt, a nyilvánosság előtt be kell vallanom, hogy „lakbernáci” vagyok, aki tizenéves kora óta arról álmodozott, hogy egyszer majd lesz egy nagy, saját otthona, ahol kiélheti az ilyen irányú ambícióit. Csakhogy nem én voltam az egyetlen a projektben, aki hasonlóan gondolkodott.

„Tudod, mit? Legyen a parketta olyan, amilyet én szeretnék, cserébe te választhatod ki a könyvespolcot!”
„Hah! Csak nem gondolod, hogy a kettő egy kategória! Nem fogod egy könyvespolccal kiszúrni a szemem!”

Ilyen és ehhez hasonló párbeszédek tarkították a hétköznapjainkat.

„Gyakran nem is a szekrény vagy az alaprajz a vita valódi tárgya” – mondja dr. Antal Orsolya. – „Egy közös otthon tervezése során sokszor mélyebb, gondolkodásbeli különbségek kerülnek felszínre: az időhöz, pénzhez, prioritásokhoz való viszony eltérései. Ilyenkor még az is kiderülhet, mennyire egyezik a pár jövőképe – például abban, hogy szeretnének-e rendszeresen vendégeket fogadni, vagy inkább zártabb, intimebb otthonra vágynak.

Tabusított pénzügyek

Nem könnyítik meg a dolgot az anyagiak sem. Például a kiadásokkal való állandó sakkozás stressze, és az, hogy előrelátó tervezés és ráhagyás mellett is könnyű kifutni a keretből – akár teljes újratervezést követelve. De akár a kapcsolat egyenlőtlenségei is felszínre kerülhetnek ilyenkor.

„Gyakran látom a klienseimnél, hogy a pénzügyek tabusítva vannak a családban, és amivel a hétköznapokban szokásjogi alapon elevickélünk, az az építkezés során komoly konfliktussá duzzadhat.

Ha például az egyik fél kevesebbet tud beletenni a közösbe, az megjelenhet a döntéshozásban is: a másik fél – akár tudattalanul is – leuralhatja a másikat, és magához ragadhatja az irányítást. Ezért is kellene a pénzügyekhez való hozzáállást már a kapcsolat elején tisztázni, mert ez fontos pillére a közös életnek” – véli a pszichológus.

Nálunk a klasszikus munkamegosztás jegyében B. felügyelte a „hard” munkákat, én pedig foglalkozhattam minden „belső” dologgal. Hiába toltam azonban az orra alá a gondosan összerakott moodboardokat a gyerekszoba színvilágáról – az első szőnyeget már akkor megvettem, amikor aláírtuk az adásvételi szerződést –, ő még, tekintve, hogy hol az aljzatbeton vastagságáról kellett döntést hoznia, hol a bontást felügyelte, messze nem tartott a hangolódás ezen fázisánál. Mondanom sem kell, ezt a fáziseltolódást mindketten zokon vettük.

Ráadásul én – részben az otthonteremtési affinitásnak, részben annak köszönhetően, hogy hosszú évek óta rengeteg témába vágó irodalmat követek –, könnyedén el tudtam képzelni, hogy fog kinézni egy adott tér az adott színekkel, bútorokkal és dekorációval. B. kevésbé. Ha felvetettem, hogy az eklektika jegyében néhány régi bútordarab is kerüljön a lakásba, bepánikolt, hogy múzeumot fogok csinálni az otthonunkból. Ha sok növényről álmodoztam, attól félt, hogy pálmaházat. A natúr téglafal hallatán pedig egyenesen azzal gyanúsított meg, hogy vadászház-fílingre hajtok. (Szerencsére bizalmat szavazott nekem, úgyhogy lettek régi bútorok, rengeteg növény és téglafal is. És jól néznek ki.)

A szakember szerint különösen fontos az építkezés vagy felújítás során – főként akkor, ha valami nem a tervek szerint alakul –, hogy miként tudunk kommunikálni egymással: beleragadunk-e a hibáztatásba, vagy képesek vagyunk konstruktívan megbeszélni a problémákat. „Ez már csak azért is kihívás, mert egy ilyen stresszes időszak könnyen felborítja a mindennapi rutint. A kommunikáció ilyenkor gyakran a praktikum szintjére korlátozódik, miközben az intimitás és az egymásra figyelés háttérbe szorul. Ilyenkor különösen lényeges, hogy időről időre emlékeztessük magunkat arra, miért is vágtunk bele ebbe a közös vállalásba” – hívja fel a figyelmet a pszichológus.

Az építkezésben is ki lehet égni

Ez azért sem könnyű, mert sok pár akár éveken keresztül feláldozza a pihenésre szánt időt és pénzt a „szent ügy” érdekében, így aztán az egyébként is embert próbáló helyzetben még töltekezésre sincs lehetőségük. Mert bár a nagy közös cél rendkívül doppingoló tud lenni, nem véletlen, hogy feltöltődésre laza nyaralást szoktak javasolni a szakemberek – nem talicskázást… Tény, hogy a közös „ikeázás” varázsa nálunk is hamar megkopott, nagyjából azon a ponton, amikor a gyakori látogatásaink után árengedmény helyett lassan részvényopciót kellett volna kapnunk.

Szerencsére mi odafigyeltünk arra – és a család támogatásának köszönhetően meg is tudtuk tenni –, hogy a hétvégi inspirációs és beszerzőkörutakat összekössük egy-egy közös „randiprogrammal”. Az egymásra torlódó feladatok fenyegető árnyékában azonban nem igazán tudtunk örülni a részeredményeknek – pedig, ahogy dr. Antal Orsolya fogalmaz, ezek a pillanatok fontos kapaszkodók lehettek volna ebben a megterhelő időszakban.

„Bármennyire is távolinak tűnik a befejezés, fontos, hogy megálljunk egy-egy pillanatra, és tudatosan megünnepeljük a kisebb sikereket, mérföldköveket” – mondja dr. Antal Orsolya.

– „Az építkezés folyamata rendkívül kimerítő lehet, akár kiégéshez is vezethet. Természetes, hogy hajt bennünket a vágy: legyen már kész a ház, legyen végre vége. De ha mindent alárendelünk ennek az egy célnak, könnyen azon kapjuk magunkat, hogy a projekt átvette az irányítást az életünk felett, és közben a kapcsolat is megrendülhet.

Ezért nem szabad teljesen lemondani az élményekről, a kikapcsolódás látszólagos „luxusáról”. Az energiánk véges, és ha nem töltjük újra időnként, nem lesz miből adni egymásnak sem. Érdemes apró pihenőket beiktatni – akár csak egy közös sütizés a cukrászdában vagy egy esti mozi erejéig. A lényeg, hogy kilépjünk egy kis időre ebből az intenzív helyzetből, hogy ne váljon minden az építkezés köré szervezett túlélő üzemmóddá.

Merjünk megállni, megpihenni, elismerni a saját és a másik erőfeszítéseit. És ha vita van – mert ilyen időszakban ez szinte elkerülhetetlen –, próbáljunk tudatosan hátrébb lépni. Mert amikor visz minket a lendület, könnyű úgy megsérteni a másikat, hogy aztán még nehezebb lesz újra egymásra hangolódni.”

Bár a szakember szerint fontos lenne, hogy mindkét félnek legyen sikerélménye az építkezés során, és érezhesse: ő is kompetens, ha először építkezünk, a legkevésbé sem érezzük magunkat annak… Nap mint nap életfontosságú döntéseket kell meghoznunk, a legváratlanabb pillanatokban szegezik nekünk a kérdést, hogy mekkora legyen a parapetmagasság, vagy honnan induljon a csempézés. Mindezt tetézik a kummogó, „nem így szoktuk, de ti tudjátok…” típusú megjegyzések a szakiktól, amint kicsit is eltérünk az unalmas átlagtól. 

Miután kiderült, hogy a házunkban sem derékszög, sem egyenes falsík nincs, megismertettem B-vel – és mindketten próbáltuk magunkévá tenni – a keleti wabi-sabi filozófiát, amely a tökéletlenségben rejlő szépséget hirdeti. Több-kevesebb sikerrel.

Egyszer, amikor már sokadszor barmoltak el valamit, és néztek hülyének a szakik, a parkolóban ülve kínunkban kitört belőlünk a röhögés. „Nem baj, akkor majd wasabiban nyomjuk!” – hangzott el B. szájából az azóta szállóigévé vált mondat.

Hogy jó hírt is mondjunk: amennyire egy építkezés szét tud zilálni egy kapcsolatot, annyira össze is tudja kovácsolni – a szakember szerint. Annyi közös döntést kell meghozni, annyi kritikus helyzeten kell keresztülmenni a folyamat során, hogy ha meg tudjuk találni, miben lettünk többek ebben a helyzetben, akkor megerősödve jöhetünk ki belőle.

„Működő technika, hogy a veszteséget, a krízist nyereségre fordítjuk át. Mert bármennyire is embert próbáló az építkezés folyamata, ha kívülről ránézünk az eltelt időszakra, rájöhetünk, hogy épülhetünk és tanulhatunk is belőle: együttműködni, kompromisszumot kötni, konfliktusokat feloldani, támogatni egymást” – mondja dr. Antal Orsolya.

Pomaranski Luca