Kezét a magasba lendítette, és az ujjaival körkörösen integetve mutatta a pincérnek, hogy jöhet a következő rund, hozzon, de baromi gyorsan mind a hármuknak egy újabb nagyfröccsöt. Ám amikor a lazaságában mégis elegáns (ilyen volt a menő balatoni étterem teljes arculata) pincér megállt az asztalánál, meggondolta magát.

– Tudja, mit, kérek inkább egy egész palackkal abból az olaszrizling szeleksönből. El fog az fogyni! – kacagott fel öntudatosan, majd a lábát kihúzva a drága, márkás bőrpapucsából, felpolcolta a mellette lévő kerti székre. Elégedetten nézett végig szolibarna vádliján, egész szépen meglátszik rajta a heti négyszer két óra testedzés. Igazság szerint átkozottul jól néz ki, főleg összehasonlítva más negyvenesekkel. Neki nemhogy elhanyagolt pocakja nincsen, mint a többi kortársának, de olyan kockás a hasa, amilyenről a szépen elásott és elfelejtett túlsúlyos, csóri kamaszkorában álmodni sem mert volna. Az ujjaival fürgén végigsimított a pólója felállított gallérján, hogy ellenőrizze, nem konyult-e le véletlenül a csücske. Állt, mint a cövek, nyilván. Ennyiért. – Meg egy nagy szóda is lesz.

A pincér térült-fordult, és már csordult is a poharakba a tökéletes hőmérsékletűre hűtött ital.

A férfi szigorúan a talp felett három ujjal fogva felemelte a borospoharát, kis- és gyűrűsujját kissé eltartva körbelögybölte a nedűt, majd „megillatolta”. Jó sok YouTube-videót megnézett, hogy ellesse, hogyan csinálják a profik, meg hát, mindig is igyekezett nyitva tartani a szemét, ragadt rá a tudás. Mostanra már egész magabiztosan ment ez az egész műsor, nem jött zavarba még a legmagasabb szintű vállalati nagykutyák társaságában sem.

Büszke volt magára, de volt is rá oka, hiszen nagy utat tett meg. A sok kis fostalicskázó csicska közül, akikkel felnőtt, ő az egyetlen, aki vitte valamire. Még hogy valamire! – horkantott fel magában kevélyen. Sokra, nagyon sokra! Nem ragadt benne a posványban, nem szarral gurigázik, mások seggét nyalva, fillérekért. Épp ellenkezőleg,

ő az, aki olyan állat BMW-t vezet, hogy elég csak megpörgetni a slusszkulcsot az ujja körül, hogy a sok kis luvnyának azonnal a bokájáig zuhanjon a tangája.

Szerette is meghúzatni az autópályán a verdát, hadd szóljon, az sem érdekelte, ha emiatt éves szinten jó párszázezer forintot csengetett ki a bírságra. Neki ugyan ne szabjon határt senki, nem azért küzdötte el magát idáig. Különben is, az a félmillió egy év alatt lófaszt sem jelent, minden fillér megérte cserébe azért, hogy időre odaérjen a fontos találkozóira. Meg a fílingért is, ami gyorsulás közben elfogta, az érzésért, amikor a heréi szinte felszálltak a hasába.

Újra megjelent a pincér az asztalnál, hogy felvegye a rendelésüket.

– Előételnek egy mangalica rillette lesz, utána az érlelt angus zöldspárga kaviárral. Mondja csak, ugye, ma is van abból a jóféle mokkakrémjükből, ugye? Na, akkor még egy olyat csapjunk hozzá! – adta le az igényét harsányan illusztrálva, milyen otthonosan mozog ezen a helyen. Valóban visszatérő vendége volt a belvárosi fine dining árakkal operáló balatoni étteremnek, sok üzleti megbeszélését szervezte ide. Akárcsak ezt a mostanit, és nagyon bízott benne, hogy a két befolyásos, penge kapcsolatokkal rendelkező pali majd kellőképp értékeli a kifinomult ízlését, lazaságát és azt a könnyed eleganciát, amit igyekezett sugározni magából. Töltött még egy kis rizlinget a poharába, majd a többiek felé lóbálta a háromnegyedéig teli palackot kérdő tekintettel. 

– Én sörre váltok, kösz, az jobb lesz a csülök mellé – válaszolta a fiatalabb.

A másik a pohara tetejére tette a tenyerét elutasítólag. Ja, persze, ő kocsival van, hisz azzal jöttek mindannyian.

Mire végeztek az összes fogással és kihozták a számlát, az üvegben még mindig volt bő két deci bor. Csak nem hagyja ott! A másik kettő elmerülve a beszélgetésben elindult az autó felé. Kitöltötte magának a maradék italt, belekortyolt. Majd gondolt egyet és odaintette a pincért.

Pár perccel később széles, elégedett vigyorral masírozott a többiek után a parkolóba. Már messziről mutogatta nekik a fehér borral teli, karcsú poharát, hangosan nevetgélve.

– Megvettem! Megvettem a poharat is, bazdmeg!

Az idősebb férfi, akié az autó volt, először csak végigmérte, majd foghegyről vetette oda:

– Micsoda egy barom vagy! De a kocsiba ezzel be nem ülsz.

A férfi lefagyva meredt a kezében markolászott pohárra. Majd odalépett az utcai szemeteshez és belehajította.

 

Fiala Borcsa