Nem akarok panaszkodni, nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy van saját kocsim. Még akkor is, ha ütött-kopott. (Amit persze én ütöttem, koptattam, de hát, nem tehetek róla, hogy olyan közel van egymáshoz az a két fa a garázshoz vezető úton. Meg a padka. Meg a rossz helyre rakott villanyoszlop.) Még akkor is, ha csupa retek (ami persze részben miattam az, meg a gyerekek és a kutya…). Még akkor is, ha a szürke rétegtől nem látszik, hogy eredetileg fehér (igen, tudom, lemosathatnám, de mostanra olyan állapotban van, hogy én ehhez már nem vagyok hajlandó az arcomat adni). És még akkor is, ha öreg, mint az országút (de így legalább remekül passzolunk egymáshoz).

Klassz dolog, mondom, hogy van egy négy keréken guruló saját kivénhedt lepratelepem. De azért néha olyan jó lenne, vagy legalábbis kényelmesebb és elegánsabb, ha használhatnék egy pár fokkal csinosabb autót, ami ráadásul nem is az én felelősségem lenne, csak olyan, mintha kölcsönkapnám az anyukámét, mondjuk.

Mivel azonban az én szüleim sajnos nagyon ragaszkodnak a saját járgányukhoz (meg, ugye, látták az enyémet, így nem szívesen adnák oda), gondoltam, a következő egy hétben kipróbálom, milyen is ez a közösségi autózás, amiről mostanában mindenki beszél.

Mert, ha jobban belegondolok, temérdek pozitívuma van annak, ha nem az én verdámat használom. Például ezek:

1. Nem kell amiatt aggódnom, hogy ellopják az autómat

Jó, mondjuk, az enyémet valószínűleg csak egy nagyon kezdő, félvak és komplett idióta tolvaj akarná elcsaklizni, mert mégis, mihez kezd vele? De azért előfordult már, hogy azon aggódtam, vajon megtalálom-e a járgányt ott, ahová letettem. A közös kocsinál ezt a parát viszont nyugodtan elengedhetem.

2. Nem kell az autóval járó mindenféle költségeket kicsengetnem

A múltkor az egyik ismerősömnek a szeme-szája tátva maradt, amikor elkezdtük összeszámolgatni, mennyi mindenre kell költeni, ha az embernek saját autója van. Ilyen adó, olyan adó, szervizeltetés, téli-nyári gumik és a cseréjük, biztosítás, lófüttyfene, csak győzze az ember!

3. Mindig tiszta autót vezethetek

A közösségi járművekbe ugyanis tilos állatokat szállítani, a gyerekeimnek meg megmondhatom, hogy ott aztán tényleg nem lehet se inni, se enni, szóval olyan patyolat lesz minden, mint… az anyukám autója.

4. Nem kell a rohadt drága taxira költenem

Van az úgy, hogy sietek valahová, de nem akarok sem a békávén zötykölődni, a saját autómmal meg nem tudok. Ám most, hogy a taxiárak vészesen az egekbe fognak szállni, kétszer is meggondolom, hogy sárgán fuvaroztassam-e magam a tönk szélére.

5. Elég csak odafelé menni

Ha bulizni vagy fellépni megyek valahová, odagurulhatok kényelmesen a kocsival, nem kell a tűsarkúban, az elegáns ancúgban végigzötyögnöm a békávén.

6. Nem kell, hogy a parkolás miatt fájjon a fejem

Egyrészt a kis méretű közösségi autókkal sokkal több helyre beférek. Másrészt van bennük tolató radar, ami azért eléggé megkönnyíti a befarolást olyan helyekre, ahol már nincs szemem. Harmadrészt, közösségi autóval ingyen van a parkolás. Mert az ember vagy otthagyja a kocsit, mert nincs rá szüksége, vagy az üzemeltető cég átvállalja a költségeket… vagy csak simán nem kell a parkolásért fizetni, mert hogy elektromos az autó. Ez azért is nagyon jó hír, mivel már többször előfordult, hogy nem volt nálam elég fém, vagy épp sms-sel nem tudtam parkolni, mert nem úgy állt a telefonegyenlegem, mint ahogy azt én gondoltam.

7. Sokkal kényelmesebb vezetni

Eddig egyszer volt alkalmam automata járgánnyal furikázni, ami egyébként azért is nagyon jól jött, mert épp el volt törve a lábam. (Ehelyt jegyezném meg: kedves gyerekek, ne biciklizzetek kilenc korsó sör elfogyasztása után, mert nagyon kellemetlen a másnap a traumatológián!) És bár semmi bajom a sebváltó használatával, de azért lássuk be, klasszisokkal könnyebb vezetni valamit, ami olyan pofon egyszerű elv mentén működik, hogy ha előre akarsz menni, akkor ide rakod, ha hátra, akkor meg oda, aztán helló.

8. Környezettudatos lehetek

Elektromos autót használva nem kell, hogy furdaljon a lelkiismeret, amiért telepöfögöm a fél világot benzingőzzel, ráadásul szmogriadó esetén is vígan mehetek ide-oda.

9. Bárkit követhetek titkon

Ezek az autók ugyanis olyan csendesek, mint egy hiúz. Úgyhogy igazán csak arra kell nagyon odafigyelni, nehogy elcsapjak valakit, aki nem észleli időben a közeledésem. 

Fiala Borcsa

Rajtunk ne múljon, regisztráltuk Borcsát a Green Go-ra… aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Ígérjük, megírja (– a szerk.).

 A képek a szerző tulajdonában vannak