„Gyerekek, ezt gép nélkül nem lehet keményre verni!” – Az utálatos tiramisu krónikája

–

Nagy remények

Én eddig mindenféle lehetetlen dolgot véghezvittem már az életemben. Na, nem mondom, hogy a szemem se rebbent tőle, mert azért az nem volna igaz. Például, amikor apám azt mondta, hogy ne sminkeljem magam a suliba, én akkor is sminkeltem, fővesztés terhe mellett, már ha értitek ezt a fokú kockázatot, vagyis honnan érthetnétek, amikor nektek fogalmatok sincs az apám nem éppen lágy természetéről. Aztán később, háromezer forinttal a zsebemben költöztem fel Budapestre, és mindenki azt mondta, egy hét múlva soványmalac vágtában fogok visszanyargalni, és taknyosan, bőgve ülök majd a szülői ház küszöbén. Nem így lett. A legelső héten találtam munkát egy isten háta mögötti kis pizzériában diszpécserként, de pénzem az egyből lett. Amikor meg az orvosok azt mondták, hogy gyakorlatilag semmi esélyem sincs a gyógyulásra az áttétes méhnyakrákból, én bizony akkor pedig meggyógyultam.

Viszont tojássárgájából fényes, fehér habot verni kézi mixer nélkül, na, azt nem tudok. Meg a fehérjéből se kőkeményet.

Fingom sincs, azt hogy kell. Bezzeg a nagyanyámnak ment, pedig neki nem volt még akkoriban gépi habverője, kézzel verte a rugós fanyelűvel a piskótába a habot, és az úgy állt, mint az Úristen. Rendületlenül. Én meg, ezek szerint, hiába ágaskodtam éppen eleget a kis piros hokedlin a konyhában a viaszos vászonterítő mellett, nem bírtam eléggé ellesni a keze járását, pedig nagyon nyújtogattam a nyakamat. Ezt gyakorolni kellett volna, de nagyanyám nem élt túl sokáig, hogy átadhassa az összes tudást, amit a főzés művészetéből a kontya alatt hordott. 

Csúfos bukás

Szóval így indultunk neki, megfelelő kézi tudás nélkül a tiramisu készítésének. És én totálisan ledobtam a láncot, mert bizony a hab se kemény, se fényes, de még csak fehér se akart lenni. Hiába ütöttem, kalimpáltam felette a kézi verővel, abból nem lett semmi más, csak ragacsos csuszpájz. Ott álltunk fölötte tanácstalanul Dorkával és Krisztával, amíg ki nem jött Erika (az irodavezetőnk), és megmentette a haza becsületét. 

A tiramisu készítésének pont az a lágyság a lényege, amit a megfelelő milyenségű habbal tudunk végül elérni. Habot verni pedig kétségbeesve nem lehet (lásd, a címben is kiemelt mondatot), mert azt bizony – legyen az bármennyire hihetetlen is – megérzi a tojás. 

Tehát maradjunk annyiban, hogy Erika megmentette ugyan a habunkat, de a végeredmény nem lett tökéletes... vagyis nem pont olyan lett, mint amilyet szerettem volna.

De az ízén szerencsére ez mit sem változtatott, a többiek másnap boldogan nyakalták be a péntek örömére.

Tehát maradjunk annyiban, hogy amit most megírok, az az a recept, amit eredetileg szerettünk volna elkészíteni a WMN- konyhában... ti pedig, remélem, sokkal okosabban és gyakorlottabb kézimunkásként álltok majd hozzá a habveréshez, mint mi.

Hozzávalók:

– fél kiló mascarpone
– 120 g cukor
– 6 adag jó minőségű, erős kávé (presszó)
– 6 tojás
– 30 deka babapiskóta
– keserű kakaópor a díszítéshez

Elkészítése:

Lefőzöm a kávékat, belekeverek két evőkanál cukrot, és hagyom kihűlni. A tojásokat szétválasztom, a sárgáját majdnem fehérre verem a cukor felével (nekem ez nem jött össze, Erika avatkozott közbe, és félig mentette a menthetetlent). A mascarponét belekeverem ebbe a krémbe, néhány percig kell kevergetni a GÉPPEL, hogy jól elosztódjon mindenhol. A fehérjét elkezdem verni, majd amikor már kemény, hozzáadom a cukor másik felét, és kemény habbá verem. A kemény habot a fényes tojássárgájás krémhez óvatosan hozzáadagolom, és szépen összesimogatom.

A babapiskótákat egy-egy pillanatokra belemártom a kávéba és szépen sorban egy jénai aljára helyezem. Ha megvan az alján a teljes sor, akkor rásimogatok egy adag puha krémes habot. Ezután jöhet még egy sor, a tetejét pedig végül a habos krém zárja, majd a keserű kakaópor.

A csalafintáknak ajánlok bele egy kis amaretto likőrt, amit még a kávéba bele lehet csempészni, ez ad neki egy kis pikantériát, én nagyon imádom úgy.

Én pedig Erikának ígérem, hogy a következő alkalommal hozok egy robotgépet, és csinálok vele egy szépet.

Szentesi Éva

 A képek a szerző tulajdonában vannak