Az eset kapcsán még mindig sok a homályos pont, a család történetével kapcsolatban találgatásokba sem bocsátkoznék. Valószínűleg a „mi történt” kérdésre soha sem fogunk tudni egyértelmű választ adni. Én ezúttal az öngyilkossággal, illetve a több szereplős öngyilkossággal foglalkoznék.

Milyen jelei lehetnek egy hasonló tragédiának?

Sajnos az előjeleket rettentően nehéz felismerni. Nem véletlen, hogy bármilyen megdöbbentő eset kapcsán a szomszédok leggyakrabban a „kedves, rendes emberek voltak”, vagy a „néha hallottuk őket veszekedni” sablonmondatokkal írják le szomszédukról alkotott képüket. Röviden kitérek majd arra, hogy milyen mentális problémák állhatnak egy hasonlóan végzetes döntés hátterében, de ezek jó része sem feltétlenül látszik, mikor az ismerősünket egy „jó reggelt”-tel üdvözöljük. Nem gondolunk depresszióra vagy komoly problémára, ha valaki lehangoltan megy-jön a munkából, és teljesen érthető, amikor valaki az állását elveszítve búskomoran, szótlanul jelenik meg a lépcsőházban. A mindennapok rutinja gyakran elfedi a mélyben meghúzódó folyamatokat. De nemcsak a rutin, hanem gyakran maguk a bajban lévő emberek is elfedik a gondjaikat.

Az öngyilkosságot megelőző beszűkült tudatállapotot – a közhiedelemmel ellentétben – nem minden esetben előzi meg hangos segélykiáltás.

Gyakran pont emiatt jutnak el emberek/családok oda, hogy gondjaikat így próbálják megoldani. Sérül a konfliktuskezelés, gondjaikról nem beszélnek, a problémák családon belül maradnak, ahol csak a meglévő, beszűkült, irreális, kilátástalan megoldásmódok, érzések kavarognak. Nincs bemenet, a sajátos hangulat egy idő után már önmagát gerjeszti. A jelek gyakran csak utólag válnak gyanúsakká.

Mik lehetnek az általános rizikófaktorok?

Az öngyilkosság ősidők óta jelen van civilizációnkban. A jelenség régóta foglalkoztatja a filozófusokat, írókat, művészeket. Számos irodalmi mű, szociológiai diskurzus született már a témában. Megjelenik például Goethe ifjú Wertherének szenvedéseiben, de Freud is foglalkozott a témával. Ebből is látszik, az öngyilkosság nem mai jelenség. Az ókorban az emberi szabadság egyik alappillérének tekintették, hogy az ember maga dönthet sorsa felől. Arra, hogy ez egy társadalmi jelenség-e, vagy elmebaj, családilag öröklött megoldásmódunk, esetleg valamiféle szocializációs hiányosság-e, még nem született kielégítő válasz. Valószínűleg minden felsorolt tényező szerepet játszhat abban, hogy valaki úgy dönt, nem akar tovább élni.

Társadalmi tényezők

A modern kor első nagy összefoglalását az öngyilkosságról Emile Durkheim írta 1897-ben. Ő a társadalmi változásokban, a közösség meglazulásában, az egyén beilleszkedésének optimális/nem-optimális erejében látta az öngyilkosságok okát. Összefoglaló munkája a pszichológiai tényezőkkel nem foglalkozott, így munkájából arra nem kapunk választ, hogy mik lehetnek az egyéni eltérések. Miért tud valaki jól, más rosszul alkalmazkodni egy megváltozott társadalmi berendezkedéshez, a modern magányhoz, a közösségek fellazulásához.  

Családi tényezők

Ha a családban korábban volt már öngyilkosság, ez lehet az egyik legerősebb rizikófaktor. Tulajdonképpen bekerül a család rendszerébe ez a fajta megoldásmód az élet nehézségeivel szemben. Ezt modellkövetéssel, egyéb szocializációs folyamatokkal gyakorlatilag örökítik az ősök a későbbi generációk felé.

Egyéni tényezők

Rendkívül fontos, hogy milyen útravalót kapunk szűkebb- és tágabb szocializációs környezetünktől. Mennyire lesz valaki hajlamos a depresszióra, egyéb súlyos pszichiátriai kórképekre. Mennyire tud valaki megküzdeni a nehéz helyzetekkel, és azokat hogyan kezeli. 

Hogy jut el valaki oda, hogy önmagával és a hozzátartozóival is végezzen?

Kezdetben általában van valamilyen kudarcélmény, krízis. Ez lehet a munkahely elvesztése, egy bedőlt hitel, megcsalás – bármilyen esemény, ami krízishez vezet. Akármi, amivel az illető vagy a család nem tud megküzdeni. Pszichológiai értelemben véve krízis minden olyan esemény, ami az illető számára érzelmileg hangsúlyos, a problémával való szembenézés elkerülhetetlen, minden figyelme és energiája a megoldásra irányul, ugyanakkor az addig ismert, vagy már bevált problémamegoldó stratégiáival nem tudja a helyzetet kezelni. Ettől lesz krízis a krízis. Olyan, mint amikor kihúzzák a talajt a lábunk alól. Nem tudjuk, mit kell tenni, és még abban is tanácstalanok lehetünk, merre lehetne elindulni.

Ha valakinek a megoldási stratégiái között nem szerepel, hogy segítséget kérjen, nem fog eszébe jutni, hogy akár ezt is meg lehetne tenni. Főleg egy beszűkült tudatállapotban.

A krízis nem egy objektív dolog. Az, hogy én hogy élem meg a munkahelyem elvesztését, semmit nem mond arról, hogy egy másik ember mit tud kezdeni ugyanazzal a helyzettel.

Később az aktuális állapot által gerjesztett érzések kiterjednek az illető személy énképére, jövőképére. Általános, az egész élettel, létezéssel kapcsolatos „igazságok” fogalmazódnak meg, amelyek természetüknél fogva mindenkire érvényesek, így a hozzátartozókat is érinti.  „Ez egy szerencsétlen helyzet. Vagyis én vagyok szerencsétlen. Azaz: az egész életem szar lesz. Az élet szar.  A gyerekem élete is szörnyű lesz” – gondolja.  A megoldás hiányának frusztráltsága, a tehetetlenség érzése átszínezi a jelen és a jövő egészét, amibe így nem érdemes már több energiát tenni. Sokszor impulzív, hirtelen jut el valaki oda, hogy nem él tovább. Az ilyen esetekben még nehezebb látni a jeleket.

Többszereplős öngyilkosságok

Az mindenki számára sokkoló helyzeteknek több típusa is van. Az egyik, a megegyezéses öngyilkosság, amikor két- vagy több ember közösen dönt úgy, hogy véget vet az életének. Ez leginkább idős pároknál fordul elő, mikor valamelyikük beteg lesz, esetleg komoly egzisztenciális krízisbe kerülnek.

Kiterjesztett öngyilkosságról akkor beszélünk, ha van legalább egy ember, akinek nem saját, tudatos döntése a halál. Ez történhetett itt is. De sokszor lehet hasonló esetekkel találkozni, amikor egy párkapcsolat végén az egyik fél úgy dönt, a másikkal-, és magával is végez.

Ilyenkor az agresszió, frusztráció befelé fordulása nem teljes, a tetteket a kifelé irányuló indulat is vezérli – a tehetetlenség mellett. Ez egy annyira beszűkült tudatállapot, hogy az agresszív indulat minden általános emberi és erkölcsi normát felülír.

Lehetséges, hogy az idő múlásával egyre több részlet fog kiderülni a család aktuális egzisztenciális helyzetéről, de még így sem biztos, hogy érteni fogjuk magát a folyamatot, ami elvezetett a tragédiáig. Ez ugyanis egy irreális állapot. A hasonló kiterjesztett öngyilkosságok belső logikája szerint a szülők a gyereküket szeretnék megmenti a rájuk váró borzalmas élettől, attól, hogy szülők nélkül nőjenek fel ebben a kilátástalan életben.

Sebők Franciska

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben valaki másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.