WMN-Bosch

Az úgy kezdődött, hogy a Fiala közölte, unja a fejünket, és elhúz szabira. Viszont az nem járja, hogy ebéd nélkül maradunk a héten, így megbízott, hogy – mint szerkesztői váltótársa – üssek már össze valamit az irodában kornyadozó kollégáknak. Ja, és persze mindezt csütörtökön, amikor is értekezlet van, és ettől mindig kevesebb az idő – mert sokat pofázunk – és több a meló. 

Persze amilyen hülye vagyok, bevállaltam. Úgy, hogy nekem a főzés egyenlő a mindent bedobok a sütőzacskóba/serpenyőbe, és majd csak lesz belőle valami vonalon mozog. Nincs otthon sousvide gépem, sem PacoJetem, sőt, még kuktát sem használtam életemben. Ehhez képest a mi lelkes Borcsánk, aki a szabadsága előrehaladtával napról napra kipihentebb, olyan receptekkel bombázott, mint a Coq au Vin (a franciák híres boros kakasa), meg Beef Bourguignon (szintén francia, szintén boros, csak marha), amelyeknek csak a főzési ideje három és fél óra. Hát, normális ez a nő? Szerintem arra hajtott, hogy mire elkészül az étel, kinyírnak az éhes kollégák, és onnantól övé az én íróasztalom is...

De ez nem fog bejönni neki!  Merthogy körbenéztem a kertben, és rájöttem, hogy még mindig irgalmatlan mennyiségű cukkinim van, mivel ha a cukkini megindul, akkor kiirthatatlan. (Pont  úgy, mint a nyomorult télálló bambuszom, ami a mínusz 18-ban is vígan megél, viszont minden talpalatnyi helyet elfoglal.) Szóval az elég gyorsan biztossá vált, hogy bármi is a befutó recept, cukkini, az lesz benne bőven.

Ezekkel az erős hátrányokkal indultam neki a feladatnak, miközben a többiek további kéréseket fogalmaztak meg, amelyek szerint előnyös volna, ha a cucc, amit főzök paleo-, gluténmentes-, szénhidrátszegény- és fitt lenne. Mondtam nekik, hogy egyenek levegőt, ha ilyen baromi tudatosak, mert én bizony a rendes ételekben és méretekben hiszek. Ebben maradtunk. A vége pedig az lett, hogy otthon a szekrényben találtam nagyságrendileg 422 darab kókusztejkonzervet is, úgyhogy a cukkini mellé bedobtam párat, aztán nekiindultam a csütörtöknek és a WMN-konyhának. Végül is még sosem hallottam kókusztejes cukkinikrémlevesről. A bagázs sem, úgyhogy ezt gyorsan meg is vétózták azzal, hogy szerintük nem elég tartalmas. Én meg hiába mondtam, hogy harminc fokban nem (paleo)csülökben kéne gondolkodni. 

Zsuzsa a konyhában
Én, és új barátom a kukta-fritu-serpenyő szerelemgyerek, a Bosch Autocook

A labda és a lé viszont nálam volt, így végül mégiscsak azt főzhettem, amit akartam.

A kiindulási pont, ugye, a cukkini és a kókusztej volt, meg a hűtőben szomorkodó vörös currypaszta. Valamiért otthon mindig van kukorica, úgyhogy azt is elhoztam. Judit, a marketingesünk talált hozzá a céges hűtőben répát és új- valamint póréhagymát, úgyhogy végül ezeket is felaprítottam. Lassan kezdett összeállni a menü! Készülő egytálételünknek pedig a neve is megszületett:

Currys-zöldséges csirke!

Én jázmin rizst készítettem hozzá, hogy legyen benne anyag, de főzhetsz mellé barnarizst, quinoa-t, bulgurt vagy ne adj' isten salátát is tálalhatsz köretként, ha nagyon csökkenteni akarod a szénhidrátbevitelt. Mivel nemcsak Fiala, hanem Szentesi is szabadságon volt a múlt héten (képzelhetitek azt az éteri nyugalmat az irodában!), a többiek meg addigra már nem feszültek rá a rizskérdésre, végül maradt a jelentős mennyiségű jázmin rizs, amit ebben a fönt látható csodagépben dobtam össze. Hivatalosan Autocooknak hívják, és az a lényege, hogy egy fél konyhát kivált – viccen kívül. A rizst 12 perc alatt főzte meg – nem, nem gyorsrizsről volt szó – és nem égette oda. Csak be kell rakni a rizst meg a vizet, illetve, ha akarsz bele fűszert, akkor azt is, és elindítani a „rizsprogramot”.  De ugyanebben; a kukta, serpenyő és fritu szerelemgyerekében készült a currys csirke is. Íme, a recept:

Currys csirke sok-sok zöldséggel

30 dkg csirke- vagy pulykamell
20 dkg gomba (shiitake vagy laska a legjobb, de csiperkével is jó)
1 kukoricakonzerv 
2 kisebb- vagy egy nagyobb cukkini
5 centi friss gyömbér reszelve
400 ml kókusztej
2-3 evőkanál currypaszta
igény szerint szójaszósz vagy só, bors és kaffir fűszer
ha kapsz hozzá friss koriandert, akkor azért pluszpont jár

A kókuszkrémet – te inkább tejet vegyél, én véletlenül a vaskosabb, tejszínesebb krémet hoztam el otthonról – a currypasztával ás nagyjából 6-7 centinyi reszelt friss gyömbérrel összerottyantottam az okosgépem aljában, majd rádobtam az összes zöldséget és a felkockázott húst, ragu programra állítottam a gépet, majd vártam, hogy csipogjon, amikor mindez elkészült. Addig megszerkesztettem egy cikket. Lusta/elfoglalt/antitalentum háziasszonyok- és férfiak megmentője! (Ugyanezt persze lehet serpenyőben is kivitelezni, ebben az esetben fedő alatt kell főzni az egyveleget,megkeverni, újra megkeverni, meg újra majd ajánlott a végén kicsit „rápirítani”. Csak hát, ugye, akkor nem elég beledobálni mindent, lezárni a tetejét „oszt jónapot!” Hanem kénytelen vagy rá-ránézni és megkeverni néha, hogy oda ne kapjon...)

a kész étel
Rettenetesen büszke vagyok magamra, hogy ez tényleg elkészült

Ebben az ételben az a jó, hogy bármilyen idényjellegű zöldséggel gyorsan elkészül, nem kellenek hozzá drága alapanyagok, lehet játszani a fűszerekkel és a hústípusokkal egyaránt. Praktikus tanács, hogy a keményebb zöldségeket kisebbre érdemes vágni, mint a puha lédúsakat, mert akkor nem főzöd túl őket. Így – a vége felé – még engedjétek meg, hogy megosszam veletek egy hihetetlen nagy felismerésemet: a zöldségekből és húsból távozó víz felhígítja a kókusztejet, így érdemes ezzel kalkulálni a főzés során. Na, látod, Borcsa, már érdemes volt elmenned szabadságra! 

A végeredmény egész pofás lett – jó, nem ütötte meg a fialai szintet –, de senki nem merte azt mondani, hogy nem lett jó. Ették szépen, csöndben, mint a jó iskolások. Bár... azt nem tudtam nem észrevenni, amint valaki belecsempész még egy kis curryt, mondván: „hogy legyen valami íze”... 

Zimre Zsuzsa