–

Emlékszem a kirándulókra is, akik a szikrázó napsütésben esernyőt cipeltek magukkal, akkor még nem értettem, miért. Aztán amikor bugyiig áztam, mert óriási vihar kerekedett egyik pillanatról a másikra, rájöttem. De az Alacsony-Tátrához is rengeteg kedves emlék köt, oda már a két lányunkkal mentünk, ők is nagyon élvezték a túrázást. A Tátra örvénylő csúcsaival, buja dombjaival, vad pompájával, őrült időjárásával (sokszor esik, és a csúcsokon nem a legmagasabb a hőmérséklet) mindenkit megérint.

A bérc hat árnyalata
A bérc hat árnyalata

Nemrég a férjem elvitte a keresztfiainkat is a Tátrába. A két telefonfüggő kamasz annyira élvezte a kirándulást, hogy szinte el is felejtették az elektronikát.

Amikor itthon a kirándulás képeit nézegettük, a család női szakasza (Emma, Léna és én) szabályosan irigységi rohamot kapott. Hiába mutatott a férjem nekünk 2000 méter feletti félelmetes csúcsokat, láncos-fémlépcsős, iszonytató sziklakaptatót, a szemünk csak úgy csillogott a képek láttán, és egymás szavába vágva hajtogattuk: „Ez nem ér! Legközelebb velünk mész! Ide én is el akarok menni!” Mit tud a Tátra, amivel hasonló elemi hatást ér el szinte mindenkinél? Íme, néhány dolog, amivel elbűvöli az utazót:

1. Ilyen formákat sehol sem látsz!

A Magas-Tátra lánchegység, a Kárpátok tagjaihoz hasonlóan körülbelül 100 millió évvel ezelőtt gyűrődött fel. Csúcsai látványos csipkékkel szurkálják az ég kékjét. Harsány alakjuk, hivalkodó éleik azonban egy későbbi földtörténeti időszaknak köszönhetik formájukat: a pleisztocén idején gleccserek vájták ki a hegy gránitját. Szerkezete más, mint az Alpoké, mert ott minden irányba nagy ágak indulnak el. A Tátra egyetlen hegyvonulat: egy hatalmas, hullámzó kőfal keskeny gerinccel, melynek sokszor egy alig pár méteres szikla a csúcsa. Ilyen például a Tengerszem-csúcs vagy Rysy (der Riss, németül: repedés). Ebből következően a Rysy apró tetején néha olyan tumultus alakul ki az ott szorongó hegymászók miatt, mint egy reggeli, zsúfolt metrójáraton.

Nagy a forgalom a Rysy apró csúcsán
Nagy a forgalom a Rysy apró csúcsán

2. Hegyi tavak, a kékeszöld drágakövek

A Tátrában nagyon sok tó található, melyek szemet és lelket gyönyörködtetők felnőtt és gyerek számára egyaránt. Számuk több mint száz.

Szépségük letaglózó, olyan, mintha egy hegyi tündér nyakláncáról lehullottak volna az óriási, kékeszöld ékkövek, aztán szétgurultak volna a hegyek között.

A legnagyobbak a Csorba-tó, Nagy-tó, Nagy-Hincó-tó, Halas-tó és a Tengerszem-tó. Népszerű az erdőhatáron elhelyezkedő Poprádi-tó is, melynek partján üdítően kellemes élmény a séta.

A lenyűgözően szép Poprádi-tó
A lenyűgözően szép Poprádi-tó

3. Elképesztő természeti kincsek

A hegyi flóra és fauna különleges fajokban gazdag. Elképzelhető, hogy valahol megcsodálhatjuk az élénk kék enciánt, vagy elszökken mellettünk egy zergemama a gidájával. De láthatunk itt mormotát, medvét, hiúzt, rókát, szarvast, siketfajdot, nyírfajdot vagy erdei fülesbaglyot is.

Zergemama a gidájával
Zergemama a gidájával

Az igen ritka szirti sasból sajnos már csak három pár fészkel a Tátrában. Leginkább fenyvesekből állnak az erdős részek: az alacsonyabb területeken a jegenyefenyő és a vörösfenyő, feljebb a törpefenyő. A Tátra hihetetlenül gazdag gyógynövényekben, nem meglepő hát, hogy a híres Tatra teában is ezek kivonata található. Nem, ez valójában nem tea, csak részben.

A legkékebb encián
A legkékebb encián

Igen, ez egy alkoholos gyomorerősítő (nagyon erős), ami már palackozva is kapható, a függők legnagyobb örömére (az íze addiktívvá tesz).

4. Győzd le önmagad!

Felmászni 2000 méter fölé egy meredek kaptatón, melynek nem is látod a végét, és reménytelenül messzinek tűnik a csúcs, igazi lélekpróbáló feladat. Kihívás a kamasznak is, aki úgy érzi, most kicsit nagyobbat teljesített, mintha egy számítógépes játék újabb szintjére lépett volna.

És persze komoly erőpróba a felnőttnek is, aki végre úgy érezheti, nem egy kibírhatatlan főnökkel vagy értetlen ügyfelekkel kell reménytelen csatát vívnia, hanem végre igazi harcba szállhat: önmagát győzi le.

Amikor pedig elsétál mellettünk egy hegyi hordár, aki a hátán annyi cuccot visz fel, mint az egész családunk együtt, és teszi ezt naponta többször, pláne elszégyelljük magunkat, amiért egy keményebb emelkedő után, netán vissza akartunk fordulni.

Ez a teherhordó nem semmi teherrel kapaszkodik fel a menedékházhoz: egy gáztűzhely van a hátán, és még egyéb hasznos dolgok
Ez a teherhordó nem semmi teherrel kapaszkodik fel a menedékházhoz: egy gáztűzhely van a hátán, és még egyéb hasznos dolgok

5. Szuper menedékházak

A Magas-Tátra csúcsai 2200–2600 méter között mozognak, meghódításuk egyszerűbb, ha egy menedékházban tölti az estét az ember, és onnan indul neki a távnak. Szerencsére ma már egészen komfortos, izgalmas menedékházak állnak az utazók rendelkezésére. A 1551 méteren fekvő Zöld-tavi menedékház a panorámájával tarol. A 2250 méteren fekvő Chata Pod Rysmi pedig olyan különleges szolgáltatásokkal, mint a panorámatoalett, ahonnan egy üvegfalon keresztül lehet nézni a félelmetes bérceket (úgy van kialakítva, hogy ne lehessen leskelődni, amíg trónol az ember).

A Chata Pod Rysmi menedékház és a csillagos ég
A Chata Pod Rysmi menedékház és a csillagos ég

Itt számíthat arra is az utazó, hogy reggel zeneszóra ébred: a hegyek közé helikopterrel hozatott pianínón a tulaj minden hajnalban klasszikus darabokat játszik, így kelti fel a vendégeit. A menedékház mellett még található egy kellemes kis biciklitároló is poénból, és egy buszmegálló (nem, nem érdemes a szikláknál erre jövő buszra várni, bár egy próbát persze lehet tenni, mint ahogy a biciklitárolóban lévő, dísznek kitett bringára is felpattannak néhányan, hogy lefotózzák magukat a sziklák tetején). Nem sokkal arrébb pedig a hóba állítva egy figyelmeztető tábla olvasható:

„Vigyázat, tűsarkú viselése tilos!”

Bár nem hiszem, hogy bárkinek is kedve szottyanna a havas sziklákon egy ilyen cipellőben egyensúlyozni...

A Békás-tavak és néhány hófolt
A Békás-tavak és néhány hófolt

Finy Petra

 

  A képek a szerző tulajdonában vannak