Vigyázat! Ez a lista erősen szubjektív, és egymással sincsenek egy súlycsoportban, de ahány ember, annyiféle az élvezet is.

1.
A paprikás csirke

De nem akárhogyan, hanem háztáji csirkéből, pont annyira paprikásan, amennyire kell, házilag szaggatott nokedlivel, amit szedés közben finoman megfürdet a nagyi keze az intenzív szaftban. Mellé pedig kertből szedett uborkából készített ubisalit kanalazni, amit szintúgy a nagyi keze finoman meghintett piros paprikával. Aztán amikor a falatnyi hús, a nokedlivel és az ubival rákerül a villára (nagyanyám szigorúan kanállal ette, hogy a szaftjából is minél nagyobbat tudjon meríteni), és a szádhoz ér, óvatosan végigcsúszik az ajkaidon – ami már egyébként is nedves a kifelé csordogáló nyáltól –, és hozzáér a nyelvedhez, éppen csak, érzékenyen, majd az egészet mohón betolod, akkor pont azt érzed, hogy na, jó, most akarok meghalni, de tényleg a francba, mert ennél nincs jobb.

2.
Feküdni egy vitorláson

Elnézést kérek ezekért a vágyakért, vagyis nem, dehogy kérek elnézést. Tudom, hogy ilyesmire az embernek csak alkalomadtán van lehetősége, de ha egyszer megtapasztalja, milyen egy hajóra kiheverni, az onnantól fogva nem akar már a mennyországba kerülni, mert a földi menny az tuti, hogy egy vitorláson van. Felettem a tiszta kék ég, alattam a víz, közben a nap szerelmesre süti a hajamat, és szenvedélyesen csókolgatja a testem a talpamtól egészen a fejbúbomig, hátulról pedig valaki a kezembe nyom egy fröccsöt, de nem nézek oda, mert minek is. Csak lehunyt szemmel élvezem az életet, és nem akarok hazamenni, mert hosszú órákon át élvezek.

3.
Olvasni egy jó könyvet

Például azt, amit én írtam. Na, jó, csak viccelek (nem). Szóval az olvasás, az nagyon jó. Belefúrni magad egy totálisan más világba, álmodozni közben olyan dolgokról, amilyenekről csak olvasáskor lehet. Elképzelni, hogy hercegnő vagy, vagy boszorkány, netán te vagy a világ ura, és átélni a szereplőkön keresztül a legnagyobb szerelmeket, az maga a metaorgazmus. Kiskoromtól kezdve bújok bele a történetekbe nyakig, és álmodozom, hogy milyen lehet egy párhuzamos valóságban élni.

4.
Legyőzni a legnagyobb félelmeket

Az erő, szexi. Márpedig aki a saját démonait képes maga alá gyűrni, annak igazán erősnek kell lennie. Ha erős vagy, és legyőzöd a félelmeidet, akkor pedig jöhet a kéjes kielégülés abban a boldogító mámorban, hogy soha többé nem kell már rettegned attól a bizonyos valamitől, legyen az bármi. 

5.
Együtt nevetni egy igaz baráttal

Nagy és hangos társaságaim voltak mindig is, akikkel együtt sírtunk és nevettünk. Ha köztük vagyok, a mai napig azt érzem, semmiért és senkiért sem cserélném el őket, mert annyira jó létezni velük, és nevetni. Akikkel pedig együtt tudsz nevetni őszintén, abban meg is bízhatsz. És az felér egy orgazmussal.

6.
Főzni, és közben nem gondolni semmire

A főzés az az állapot, amivel már jóllakik az ember (tehát fogyaszt, mert mire az étkezéshez ér, már régen nem lesz éhes), és közben még totálisan le is kapcsolódik a valóságról. Főzés közben nem konkrétan orgazmust élhetsz át, hanem orgazmust csinálhatsz valakinek, akinek ízlik a főztöd, és az már maga az orgazmus tulajdonképpen.

7.
Megismerni valakit, aki olyan, mint te, és rágondolni

Egyszer azt olvastam valahol, hogy a szerelem az az önmagaddal való találkozás egy másik emberben. Irtó ritkán adatik meg ilyen nagy szerencse, és ha megtörténik, nem is kell ahhoz fizikai síkon lennie bárminek, hogy spontán orgazmusod legyen. Elég csak annyi, hogy kizárd a külső ingereket, behunyd a szemed, és elképzeld, ahogy átölel, és úgy aludj el...

Érdekelne, hogy nektek mit jelent az alternatív orgazmus. Folytassátok a listát:

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Léa Dubedout