Sosem tudhatod, hol és kiben talál rád az igaz szerelem. Vagy éppen egy igazi barátság.

A fodrásznő szándékosan hívta Lujza nénit negyedórával hamarabbra. Így pont találkozhat a mindig elfoglalt, felszínesen társalgó anyukával és a tizenegy éves kislányával, akiknek hajat igazít. Nem tudja, pontosan mi fog történni, de érzi, hogy valami jó.

Épp a hajszárítót veszi elő, amikor az anyuka a roppant fontos munkájáról kezd egy újabb tirádába. A kislányát szóba sem hozza. A fodrász álkíváncsisággal hallgatja az üzletasszonyt, de közben fél szemmel azt figyeli, mit történik a kis kanapén, ahol a korábban jött vendégek szoktak várakozni.

Az ezüsthajú, aranymosolyú Lujza néni derűsen huppan le a kislány mellé, aki már megszokta, hogy árnyéknak nézik otthon, így azt várja, az idős hölgy is így tesz. Tovább nyomkodja hát a telefonját. De a néni érdeklődve felé fordul:

– Jó lett a frizurád.

A nyomkodó ujjak lelassulnak.

– Olyan sztáros.

Az ujjak hirtelen megállnak. A kislány alig akar hinni a fülének. Egy felnőtt vele beszélget? És megdicséri a haját?

– Tudod, én is ilyet szeretnék. Hasonlót, mint amilyen egy Marylin Monroe színésznőnek volt. Hisz még az arcom is pont olyan, mint neki, pont olyan sima! – kacsint huncutul az idős asszony, akinek ráncai finom labirintusként hálózták be az arcát.

– Pedig a néni nem néz ki olyan öregnek, mint amilyen öreg lehetne – csúszik ki a kislány száján. Ő is meglepődik, hogy beszélget. Egy  felnőttel, aki kedvesebb vele, mint az anyja.

– Ez csakis azért lehet, mert annyit túrázom. Még most, hetvenöt évesen is felmegyek a Tátrába. Múlt héten a Zöld-tónál jártam. Hát nem csodálatos a neve? Mintha valami meséből csöppent volna ide.

A kislány eddigra már leteszi a telefont maga mellé. Önfeledten trécsel.

A fodrász közben leállítja a hajszárítót, hogy megkérdezze, minden renden van-e. Lujza néni bólint:

– Hát persze. Eldumálgatok itt a barátnőmmel, semmi gond, szárítsad csak nyugodtan azt a hajat, kedvesem!

A hajszárító újra zümmögni kezd.

Közben a kislány már ott tart, hogy a legféltettebb titkát osztja meg a csupaszív, nyugdíjas asszonnyal. Elárulja, hogy szerelmes. Egy tizenhárom éves nagyfiúba, aki roppant sportos. Teljesítménytúrázni jár, és csupa bicepsz. Így mondja, hogy „a fiú csupa bicepsz”. Lujza néni gurgulázik a nevetéstől:

– Még a lábán is bicepsz van? Akkor nagyon izmos lehet.

A lányka is vele kacag.

A gond csak az, vallja be hirtelen elkomorodva a kislány, hogy ő nem  túl sportos, és nem is feltűnően szép. A fiú gyakorlatilag észre sem veszi.

Lujza néni elmélyülten csavargatja „marylin monroe”-s tincseit, úgy gondolkozik a megoldáson.

– Kéktúra. Nincs más hátra, mint a Kéktúra!

Előhúz egy füzetkét a táskájából, és mesélni  kezd róla:

– Én vagy ötször végig gyalogoltam a Kéktúrát. Nézd csak, így fest az útvonal, egész Magyarországot átszeli! De meg lehet csinálni kis szakaszokban, kicsi, kényelmes, tizenegy éves lányok által is lejárható szakaszokban, amiknek a végén pecsét jár. A  teljesítménytúrázóknál biztosan be lehet vágódni néhány ilyen pecséttel – kacsint Lujza néni a kislányra.

Közelebb hajolnak egymáshoz, összedugják a fejüket, haditervet szőnek.

Ki vihetné el a kislányt egy ilyen túrára? A fodrász előtt ülő anyára téved a tekintetük, de gyorsan megrázzák a fejüket. Végül az elvált apára esik a választásuk. Duruzsolnak, susmutolnak, röhécselnek, mint a kamaszok. Tizenéves barátnőként viselkednek.

Legközelebb megint úgy alakul, hogy Lujza néni és a kislány találkozik a fodrásznál.

Az idős hölgy lecsüccsen a gyerek mellé, izgatottan várja, hogy elmesélje a fejleményeket.

Az anyuka éppen a saját munkasikereit kezdené ecsetelni a haját formázó fodrásznak, amikor felfigyel a mögötte zajló meghitt beszélgetésre. Rá soha nem nézett olyan csillogó szemekkel a lánya, mint erre az öreg nőre. Beharapja a száját, és furcsán ködös lesz a tekintete.

Lujza néni és a lány közben elmélyülten sugdolóznak.

A végén a gyerek előhúz egy füzetet a táskájából. Büszkén mutatja a Kéktúra könyvecskét, benne az első pecséttel.

Lujza néni hosszan mustrálja a stampedlit, érzi, hogy alaposabban meg kell vizsgálni. Amikor jobban feltolja a szemüvegét, csak akkor veszi észre, hogy a kéktúrás megszokott pecsét mellett, egy kisebb is látható. Egy piros színű. Szívecske formájú.

– Csak nem? – kérdezi a félig kimondva is teljes mondatot a kislánytól.

– De bizony! – bólogat boldogságtól rózsás arccal a kislány. – Tőle van.

A fodrász leállítja a hajszárítót, és vidáman visszales rájuk a tükörből. Ezúttal nem kérdezi meg, hogy minden rendben van-e. Hiszen látja rajtuk, hogy tökéletes harmónia lengi körül őket. Amilyet csak az igazi barátnők érezhetnek...

Finy Petra