–

Pszichológusként azt tapasztalom, ha a terhességről esik szó, a kismamák szégyellik vállalni, hogy a nagy öröm mellett léteznek a terhességet kísérő, nem feltétlenül rózsaszín pillanatok is. Tabutéma a hányás, a félelmek, az elbizonytalanodások, a pukizás, de még a hátfájdalom is a „rosszanya” kép felé vihet, hiszen milyen jelentéktelen dolgok ezek. Létezik egy erős szabály, miszerint: a terhesség maga a boldogság (és tényleg az is), emiatt nem élhetsz meg, nem érezhetsz mást. Itt még a fájdalom is édes és gyönyörű.

Szóval, ha vállalom, hogy a terhességemben vannak olyan időszakok, amik köszönő viszonyban sincsenek – és nem is voltak –  az áldott állapottal, akkor én szörnyű anya vagyok? Nem hiszem. Inkább őszinte. Fontosnak tartom, hogy lehessen beszélni arról is, hogy igenis vannak a terhességben egyáltalán nem szerethető dolgok, és ezzel az égvilágon semmi gond nincs. Kevés olyan helyzet létezik az életünkben, ami tisztán jó vagy rossz, általában nem fekete-fehérek az élményeink. Egy idilli nyaralásban is történhet apró gikszer, amire nem szívesen emlékszünk, de egy több órás SZTK-ban való várakozásban is lehet valami jó. Fontos, hogy megértsük és elfogadjuk az érzéseink ambivalenciáját, és elbírjuk ezek kettősségét.

Popper Péter így fogalmaz: „Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait.”

Terhességem ötödik-hatodik hetében jelentkezett először az émelygés és a hányás. Eleinte még ez is örömmel töltött el, hiszen ezek a tünetek jó hírt hoznak, hurrá, működik a hormonháztartásom! Aztán a hormonháztartásom annyira beindult, hogy a negyedik hónap elejéig napi átlagban háromszor látogattam meg különböző mosdókat, és akkor már hiába mondogattam magamnak, hogy „jajj, de jó, jelzi, hogy minden oké”. Dühös voltam. Étvágyam nem volt, napról-napra bővült a „gondolni sem bírok rá” ételek sora. Meglehetősen legyengültem, fogytam is. Minden reggel új reményt hozott, de nyolc körül már a vécén voltam a jól bevált rutinnal kezdve a napot. Az egyik vizsgálaton el is hangzott, hogy: „Zsuzsa élvezze ki, hogy ön áldott állapotban van”. Akkor csak annyit tudtam mondani, hogy a vécék repedéseit tanulmányozva, hányás közben nem szoktam sajnos ezt érezni.

Nehéz volt ez a négy hónap, az viszont könnyebbé tette, hogy nem kellett megjátszanom magam. A környezetem elfogadta, hogy nem vagyok jól, sokat segítettek, sírhattam-mérgelődhettem. Aztán amikor megpillantottuk Rozit az első genetikai ultrahangon, persze hogy nem érdekelt ez a sok kellemetlenség, szinte elolvadtunk. De ettől még megtörtént, és nem élveztem.

Aztán van itt még más is, ami igencsak meglepetést okozott számomra. Szoktál óvatosan tüsszenteni vagy visszafogottan köhögni? A terhességem előtt én sem. Hatalmas anatómiai felfedezésre tettem szert a várandósság alatt, miszerint: empirikus kutatásaim alapján állítom, hogy a tüsszentés és a köhögés könnyen kinyitja a húgycső záróizmait. Ez a jelenség okozott pár igencsak vicces pillanatot nekem, mondhatnám, hogy majd bepisiltem a nevetéstől, de nem. Szerencsére lehet javítani az állapoton: legtöbb kismama-jógán tartanak intimtorna gyakorlatokat is, érdemes rendszeresen végezni ezeket!

Aztán itt van még a szellentés, pukizás, kinek mi. Szerintem a terhes nők szervezete alapanyagtól függetlenül hüvelyessé (babbá, borsóvá) alakítja át az ételeket.

Ezeket a helyzeteket akkor tudod még varázslatosabbá tenni, ha mindeközben éppen sírórohamod is van, ráadásul, amiről általában nem tudod, miért tör rád. Ha a mondatok tudnának csuklani, akkor nálunk ez a két mondat biztosan sokat csuklana:

Férjem: – Meg tudod mondani, mi a baj? Miért sírsz?

Én: – Nincs semmi baj. Csak sírok.

Aztán nemegyszer, minden átmenet nélkül a sírásból hatalmas nevetésbe kezdek, szintén gyakorlatilag minden ok – és ami fontos – poén nélkül.

Aztán akad itt még hátfájás, meg ágyból felkelési mutatványok, a klasszikus cipőbekötés, egyre több helyzet, amiben segítségre szorulsz, kaja-irigység, éjszakai hűtőlátogatás, folyamatos és nem múló „pisilni kell” érzés. Nem beszélve az érzelmi életünkről: félelem, ijedség... vagy bármi más. Mert ahány terhesség, annyi egyedi tünet is lehet. És igen, a terhesség mégis nagyon-nagyon különleges állapot, amikor rugdos, vagy megpillantod az arcát az ultrahangon, az tényleg leírhatatlan. 

De ezek az érzések nem zárják ki egymást, érezhetem egyszerre azt, hogy nagyon-nagyon várom, hogy család legyünk, és borzasztóan félek is az ismeretlentől. Ne nyomd el/le az érzéseidet, sokkal kifizetődőbb, ha vállalod őket, és megérted, hogy ezek teljesen természetesek.



Sári-Kurán Zsuzsa pszichológus

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Kokulina