Pszichológusként gyakran tapasztalom, mit szoktak rólunk gondolni a kívülállók. Mikor (nem) kérnek segítséget az emberek? Mikor kellene inkább pszichológus, és mikor pszichiáter? „Vajon bolond vagyok, ha pszichológushoz megyek?” Kinek kéne változnia: nekem, vagy a környezetemnek? És azt is, hogy mi az a mágikus elvárás, amit megtanultunk az egészségügyi rendszerben: az orvos segít, a gyógyszer hat, nincs más feladatom tehát, mint hátradőlni.

A pszichológusokkal kapcsolatos dilemmákról, véleményekről oldalak ezreit lehetne megtölteni, de ez az írás most másról szól.

Tudom, mennyire félelemkeltő kimondani, de öngyilkossági gondolataim vannak.

Pszichológus vagyok, tele szorongásokkal, hangulati problémákkal, hosszú időszakokon keresztül tele öngyilkossági gondolatokkal. Tudom, mi az a reménytelenség, amiből nincs kiút. Amikor ez jó megoldásnak tűnik. Amikor ez tűnik az egyetlen megoldásnak. Tudom, milyen elaludni hosszú heteken át úgy, hogy bárcsak soha többé nem kelnék fel. Tudom, milyen másnap mégis felkelni, vinni a mindennapokat, és egyedül maradni ezzel a gondolattal. Tudom, hogyan rakódnak egymásra a kudarcok, csalódások, és hogyan szűkül be egyre jobban az élettér. Tudom, hogyan terhelem meg a környezetemet, ha elmondom a legnehezebb gondolataimat. Tudom, hogy rengetegen támogatnak, mégsem tudok teljesen rájuk támaszkodni. Tudom, hogy ezt senki nem akarja hallani. Tabu. Tudom, hogy a környezetem tehetetlen. Tudom, hogy jó kezekben vagyok a saját terápiámban. Tudom, milyen még egy pohárral inni, hogy ne fájjon. Tudom, hogy a hétvégi délelőttöknél nincs nehezebb időszak. Tudom, hogy az éjszakai felébredések és rágódások alig viselhetők.

Tudom, hogy ezzel a környezet nehezen terhelhető, tudom, hogy még a terápiában is nehezen mondható ez ki. Tudom, hogy utána minimálisan könnyebb…Tudom, hogy féltem a környezetemet, sőt: még a saját terapeutámat is.

Tudom, hogy azt várják: ezt nekem jobban kéne tudnom csinálni. De nem tudom jobban csinálni.

Hogyan vagyunk mi, segítők a pszichés betegségekkel? Lehetek jó segítő, ha magam is sokszor a kiút nélküli reménytelenségben létezem? 

Egy angol felmérés szerint az ottani egészségügyi rendszerben akkreditált pszichológusok 46 százaléka küzd depresszióval. És a magyar segítők?  Mit teszünk mi a stigmáink eltüntetéséért? Elfogadhatok gyógyszert, amikor nem bírom? Oda tudok-e kellő mértékben figyelni a hozzám fordulókra?

A saját hangulati problémáim mellett ugyanakkor azt is  érzem, hogy tudok empatizálni a hozzám fordulókkal. Tudok naponta többször 50 percet nem figyelni magamra, és át tudom érezni, mit jelent minden programot lemondani, mert egyszerűen lehetetlen, hogy elinduljak otthonról. Mindemellett félek is: dolgozhatok így? Hiteles vagyok?

Szívesen írnék most biztos megoldásokról, egyértelmű válaszokról. Szívesen fejezném be ezt az írást azzal, hogy a saját tapasztalásaim hogyan segítik a munkámat, szívesen mutatnám be, hogy mennyiben egyeztethetők össze a nehézségek a munkával, szívesen írnék minden egyes fenti kérdésre biztos választ.

De nincs biztos válaszom. Most még nincs. Ezzel küzdök. Azt mondják, hogy később, ha az ember végigcsinálja, sokat ad ez a munka szakmailag is. Azt hiszem, hogy én éppen most csinálom végig…

Abban az útban hiszek, amin vagyok: a terápiában.

Amíg én úton vagyok, addig is leírom a végére ezt az eléggé közismert, és legalább ennyire demagóg gondolatkísérletet:

1. kérdés: 
Ha ismernél egy nőt, aki éppen terhes, van már nyolc gyermeke, akik közül három süket, kettő vak, és egy szellemileg visszamaradott, neki pedig szifilisze van, ajánlanád neki az abortuszt? 

Két választási lehetőséged van: 

Igen vagy nem.

2. kérdés: 
Itt az idő, hogy megválasszák a világ új vezetőjét, és a te szavazatod számít a döntésben. 
Az alábbiakban olvashatsz néhány tényt a jelöltekről: 

A. jelölt: tisztességtelen politikusok veszik körül, és asztrológussal konzultál a döntései előtt. Két szeretője van. Zsinórban dohányzik és napi nyolc-tíz martinit iszik. 

B. jelölt: hivatalából kétszer elbocsátották, délig alszik, az egyetem alatt ópiumot használt, és minden este megiszik egy üveg whiskey-t. 

C. jelölt: kitüntetett háborús hős. Vegetariánus, nem dohányzik. Néha megiszik egy-egy sört, és soha nem volt házasságon kívüli kapcsolata. 

Melyik jelöltre esne a választásod? Ha megvan a válaszod, olvass tovább...

A.: Franklin D. Roosevelt 
B.: Winston Churchill 
C.: Adolf Hitler 

És mellesleg, ha az abortusz kérdésre igennel válaszoltál, akkor épp most ölted meg Beethovent...”

Az eszemmel tudom, hogy nem a problémamentes segítő a jó segítő. És mégis…

Frajdkakas