Helló, felnőttkor, helló, felelősség!
Támogatott tartalom
Huszonöt éves voltam, és bizonyos szempontból elkényeztetett az élet. Mert mi másnak lenne nevezhető, ha az ember ennyi idősen kap egy picike lakást a szüleitől a város közepén, egy kőhajításnyira a bulinegyedtől? Egy helyet, ahol a saját maga ura lehet, ahol senki nem nyaggatja rendrakással, teendőkkel és aggodalmakkal. Az édes és gondtalan élet azonban nem tartott túl sokáig, ugyanis volt itt egy aprócska dolog, amire nem gondoltam. Konkrétan: a felelősségre. Kárpáti Judit írása.
–
Innen szép nyerni
Nem sok értelme lenne utólag szemrehányást tenni a szüleimnek, de azért ami tény, az tény: a pénzügyi nevelés, pláne a tudatosság teljes egészében kimaradt a gyerekkoromból. Tulajdonképpen arra szoktam gondolni, micsoda szerencse, hogy ösztönből sikerült a magukhoz mért legjobbat nyújtaniuk, náluk aztán igazán értelmet nyert a tétel, miszerint a gyerekeket nem nevelni, hanem szeretni kell. Ez utóbbiból annyit kaptunk otthon, hogy még most is abból élek. A pénz viszont sajnos egy kicsit más tészta...
A szeretet még senkinek nem segített abban, hogy időben befizesse a számláit, és csak azután vegyen egy menő helyen a fizetése harmadából pulóvert, amikor már kicsengette a közös költséget.
Habár az elköltözésem feltétele az volt, hogy legyen saját havi jövedelmem, és a lakás rezsijét, felújítását is magamnak kellett finanszíroznom, könnyű szívvel húztam el otthonról az akkor még lerobbant lakásba. Hogy aztán éljek, mint a tücsök, és egy három hónapos kanadai munka közben, Torontóban érjen a hír: sikerült felhalmoznom kétévnyi közös költség tartozást. A hab a tortán pedig az volt, hogy amikor megérkeztem Kanadából a lakásomba, ott vaksötét honolt, mert kikapcsolták az áramot...
Gyereke születik a gyereknek
Felnőttkorom félrecsúszott pénzügyeinek kibogozása még hosszú évekig eltartott, és egyszer rá kellett jönnöm, hogy van, amihez az akarat és a fejlődni vágyás sem elég. A pénzügyi problémák sokszor egészen mélyen gyökereznek, és nem is a pénzhez van a legtöbb közük. Harmincnégy éves voltam, amikor megszületett a most nyolcéves fiam, de dacára a koromnak, pénzügyek terén, mintha gyereke született volna a gyereknek.
Egy dologban biztos voltam: neki nem adhatom tovább ezt a nehézséget. Nekiveselkedtem, hogy valahogy összeszedjem, ami az én nevelésemből kimaradt, könyveket olvastam, a neten böngésztem, mások szokásait figyeltem. Igyekeztem átadni a kisfiam korának megfelelő tudást az érzékelhetően élénk, viszonylag korán megnyilatkozó pénzügyi érdeklődését kielégíteni.
Talán szégyellhetném, de inkább leírom, hátha mást is feloldoz: csak nem olyan régen – már negyvenhárom vagyok – sikerült egy speciális terápiával rájönnöm, mi az oka a pénzügyi elakadásomnak, és letennem ezt a nagy terhet.
Biztosan tudom, hogy a valódi önismeret és szembenézés nélkül hiába volna a tudatos nevelés, továbbadnám a fiamnak a saját hiányosságaimat és rossz mintáimat.
Most itt tartunk
Pár hónappal ezelőtt közösen ültünk egy bankfiókban az ügyintéző pultjánál, a nyolcéves Milán vigyorogva súgta oda nekem leolvasva a névtáblát: „Zsuzsának hívják a nőt.” Zsuzsa intézkedett, nyomtatott, aláírást kért, a fiam pedig felnőttesen firkálta oda a hetek óta gyakorolt profi aláírást. Milánnak ugyanis nyolcévesen bankkártyája lett. Rajta 4500 forint, az összegyűjtött zsebpénzének egy része. A másik része, a maradék 2500 forint a pénztárcájában, mondván: legyen készpénze is.
Aztán nemrégiben hármasban sétálgattunk a férjemmel és a fiammal, amikor egy ATM előtt a gyerek felénk fordult: „Megengeditek, hogy kipróbáljam, milyen pénzt kivenni a kártyámmal?” Mosolyogva egymásra néztünk, és persze engedtük. Látta már sokszor, hogyan kell, nagy odafigyeléssel nyomkodta a gombokat, választotta a különböző opciókat.
Amikor a gép sípolva kiadta az ezerforintos bankót, mind a hárman olyan büszkén álltunk az automata előtt, mintha a saját képmásunkkal ellátott pénzjegyhez jutottunk volna hozzá.
Még mindig megvan a lakásom, és még mindig egy kőhajításnyira a bulinegyedtől. Ha úgy alakul, akkor egyszer ez lesz a fiam első lakása. Akit bizonyos szempontból elkényeztet az élet, de úgy hiszem, van esély rá, hogy még a pénzügyeit is jobban csinálja nálam.
Kárpáti Judit
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/chabybucko