„Egy bizonyos kor fölött választanod kell a feneked és az arcod között”

– mondta állítólag Catherine Deneuve, aki éppen olyan gyönyörű volt fiatalon, mint érettebb korában. Egyébként meg nyilván amúgy is csak viccelt ezzel, hiszen vélhetően nem idősödve kellett először megfontolnia azt a lehetőséget, hogy kés alá feküdjön-e fiatalságának megőrzése érdekében, így valójában sosem kellett választania aközött, hogy inkább egy kicsit kerekdedebb lesz, de fiatalos külsejű, vagy sovány, de csontos arcú. Pedig ő még ahhoz a nemzedékhez tartozott, akik még vállaltan voltak ötvenévesek. A mai hírességek esetében a szépészeti beavatkozások fejlődése lehetővé teszi, hogy valahol harminc–negyven körül megálljon az idő. Mi pedig annyit látjuk őket, hogy szinte már azt vesszük természetesnek, ahogyan Jennifer Aniston vagy Jennifer Lopez kinéz. Ezen az sem segít, hogy az okostelefonok vagy az Instagram filterei, illetve a magazinok masszív retusálási technikái miatt tulajdonképpen arról sincs fogalmunk, hogy néznek ki valójában.

 

Sok mindentől függ, hogy középkorúként milyen arcbőre van valakinek, szerencsére ebben igenis van szerepe az életmódnak és a tudatos bőrápolásnak is. Csodát azonban nem várhatunk, ezért a hollywoodi sztároktól megszokott tükrösima homlok és feszes arcbőr egy bizonyos kor felett vagy a kivételesen szerencsés génekkel megáldottak, vagy – és ők az elsöprő többség – a különböző fiatalító beavatkozásokon átesettek kiváltsága.

Bőven elmúltam harminc, amikor egy hormonális zavar következtében hirtelen tele lett az arcom csúnya, gyulladt pattanásokkal

Kénytelen voltam valami megoldást keresni. Ekkor találtam rá egy háromszáz forintos krémre, amely megoldotta azt a problémámat, amin a több ezer forintos, agyonreklámozott termékek csak rontottak. Onnantól kezdve ástam bele magam a tudatos bőrápolás rejtelmeibe, megértettem, hogy elsősorban hatóanyagot kell keresni és nem márkát. Egy nagy név vagy egy borsos ár ugyanis lehet, hogy mit sem ér, és sajnos az sem, ha a reklámban kifejezetten egy adott problémára ajánlják a terméket. Ami ér valamit, az annak megismerése, hogy a bőrömnek mire van szüksége, és mely hatóanyagok segítenek rajta bizonyítottan. A makacs, súlyos pattanásokra például a retinoidok (A-vitamin- származékok) szuperül működnek esetemben:

„Súlyos kamaszkori pattanások, valamint az egyre gyakoribb felnőttkori akné esetében is nagy segítség lehet a retinoidok alkalmazása, azonban sokan tartanak ezektől a szájon át szedhető tabletta, illetve krém formájában is elérhető készítményektől a lehetséges mellékhatások miatt.

Az esetek nagy részében azonban a kezelés alatt csak enyhe, átmeneti panaszok jelentkeznek: a bőr fényérzékennyé válik, bőr- szájszárazság, bőrpír, hámlás jelenhet meg. Ennél komolyabb mellékhatások csak ritkán fordulnak elő, és a páciens folyamatos megfigyelésével azok is időben orvosolhatók. Legfontosabb a retionoidok lehetséges magzatkárosító hatása, emiatt a gyógyszer szedése alatt és utána meghatározott ideig nem lehet terhességet vállalni” – mondja dr. Preisz Klaudia.

dr. Preisz Klaudia

Fiatalkorban a tudatos bőrápolás leginkább azt jelenti, hogy az ember tisztában van vele, milyen típusú a bőre, milyen egyéb problémái (például akné, ekcéma, rozacea) vannak, és azokhoz mérten választ minőségi krémeket. Nem tudatos bőrápolás tehát, amikor valaki nem használ semmit, mert úgy gondolja, az a természetes. A bőr a legnagyobb szervünk, egyben pedig egy külső védelmi rendszer, melynek szüksége van a rendszeres törődésre. Még egy problémamentes, normál bőr esetében is kell egy jó – szappanmentes – lemosó, hidratálókrém, hámlasztó és nappalra fényvédő. A különböző bőrtípussal járó problémák karbantartása pedig további hatóanyagokat igényelhet. Az egyik ilyen jelenség a már említett bőröregedés. Ez előbb vagy utóbb mindenkit elér.

„Az öregedés a bőr minden rétegét érinti

A húszas éveink második felében már elkezd a bőr kollagéntartalma csökkenni, megjelennek az első finomabb ráncok, majd a bőr folyamatosan veszít feszességéből, rugalmasságából. A kollagénrostok mellett az elasztikus rostok száma, és a bőr hialuronsav-tartalma is csökken” – mondja szakértőnk.

„Ezt a folyamatot a genetikai adottságok mellett az életmód is jelentősen befolyásolja. A dohányzás, az alkoholfogyasztás, a nem megfelelő táplálkozás, a stressz, a szennyezett levegő, az extrém időjárási körülmények hatása mellett a legfontosabb szerepe az UV-expozíciónak van. A bőröregedés látható jeleinek legnagyobb részét a napfénykárosodás következményi okozzák.

Nagyon fontos tehát a megfelelő fényvédelem már gyermekkortól kezdve, illetve a szolárium kerülése. A bőrünket károsító külső tényezők a szabad gyökök felszabadulása révén hozzák létre a sejtek károsodását, és befolyásolják az öregedési folyamatot.

Régóta ismert az alvásmegvonás rossz hatása is a bőrre, az éjszakai pihenés során (különösen az éjfél előtti órákban) intenzív sejtregenerációs folyamatok zajlanak. A cirkadián ritmus szabályozásában szerepet játszó, erős antioxidáns (szabad gyököket semlegesítő) hatással bíró melatonin felelős többek között a bőr éjszakai »megújulásáért«, melyet ma már krémekben, helyileg is használnak.”

Hatóanyagok, melyek már bizonyítottak

Jelenleg a retinolsav az egyetlen „anti aging” hatóanyag, amelyet az Amerikai Gyógyszerügynökség, az FDA is elfogad mint bizonyítottan hatékony öregedésgátlót. Ahogy szakértőnk fogalmaz: ez az öregedésgátlás nagyágyúja jelenleg.

„A retinolsav a korábban már említett A-vitamin származékok egyike, melyet először az aknés bőr kezelésében alkalmaztak, és csak később ismerték fel kitűnő öregedésgátló hatásait. A hatóanyag a hám alsó rétegében található sejtek osztódását fokozza, serkenti a bőrmegújulást, aktiválja a kollagén- és elasztikus rostokat termelő sejteket, ezáltal rugalmasabbá teszi a bőrt. Erős antioxidáns hatása révén a napfény okozta bőrkárosodásokat is csökkenti és a pigmentfoltokat is halványítja. A felszíni hámréteg elvékonyodása miatt a folyamatos fényvédelem elengedhetetlen a használata mellett. Maga a retinolsav vényköteles, elsősorban orvosi indikációban alkalmazzák.  A kozmetikai, anti aging készítmények retinolt (A-vitamin), illetve retinalt (retinaldehid) tartalmaznak különféle koncentrációban. A retinal és a retinol egy, illetve két lépésben alakul át a bőrben az aktív hatóanyaggá, azaz retinolsavvá” – mondja dr. Preisz Klaudia.

Mivel különösen a szárazabb és érzékenyebb bőrt kezdetben irritálhatják a retinolszármazékok, érdemes ezeket fokozatosan bevezetni a bőrápolási rutinba

Figyeljük meg, milyen hatást váltanak ki. A bőrgyógyász kezdetben kisebb koncentrációjú – 0,1–0,3 százalékos – készítmények használatát ajánlja, bőrtípustól függően hetente kettő-négy alkalommal, majd, ha a bőr már hozzászokott, és irritáció sem jelentkezik, gyakrabban – akár minden este – is lehet őket használni. Vagy válthatunk erősebb – 0,5–1 százalékos – hatóanyagtartalmú krémre. A kezdetben gyakrabban jelentkező mellékhatások, mint a bőrpír, bőrszárazság, hámlás vagy viszketés néhány hét alatt általában elmúlnak, arra viszont figyeljünk, hogy fényérzékenyítő hatása miatt a retinolszármazékokat este használjuk, és másnap mindig kenjünk fel fényvédőt.

„A retinolsav mellett ismertek egyéb hatékony öregedésgátló hatóanyagok is. A korábban már említett melatonin mellett a C-vitamin antioxidáns-hatással rendelkezik, fokozza a bőr kollagéntermelését, és segíthet a pigmentfoltok halványításában is. Az alfa-hidroxisavak (AHA) közül a leghatékonyabb glikolsav a bőrfelszíni elhalt hámsejteket távolítja el, ezáltal serkenti a bőr megújulási folyamatait és a kollagénképződést.

Anti aging hatása mellett pigmentfoltokra, aknés tünetekre, hegekre is alkalmazható. Ezek azért is nagyon hasznos összetevők, mert maga a kollagén mint hatóanyag a bőr hidratálásában ugyan segít, de beépülni nem tud.”

Ha tehát az arcunk fiatalon tartása a cél, akkor ezeket a hatóanyagokat is érdemes keresni a krémekben – habár melatonin-tartalmú helyi készítményt jelenleg itthon még nem lehet kapni.

Bármilyen tudatosan is ápoljuk a bőrünket, ha a fiatalság lehető legtovább tartó megőrzése a cél, akkor egy idő után szükség lehet komolyabb kozmetikai, illetve orvosi beavatkozásokra.

„A bőr kollagéntermelését fokozhatjuk úgynevezett kollagén-indukciós kezelésekkel, mint például a dermaroller, a mezoterápia vagy mezopen.

A sok, apró tűszúrással járó kezelés során a bőrben egy regenerálódási folyamat indul el, melynek hatására jelentősen fokozódik a kollagéntermelés. A kezelésen emellett vitaminokat, hialuronsavat, antioxidánst és egyéb ásványi anyagokat juttathatunk a bőr mélyebb rétegeibe. Alkalmazhatunk ezen kívül orvosi hámlasztást, lézeres kezelést, melyek a bőr feszesítése, ránctalanítása mellett a pigmentfoltok eltávolítására, a bőr regenerációs, megújulási folyamatainak serkentésére is jók lehetnek” – mondja dr. Preisz Klaudia. 

 

„Az öregedési folyamat azonban nemcsak a felszíni hámréteget, hanem a bőr mélyebb rétegeit érinti

A bőr alatti zsír-, izom- és csontszövet, a bőr alatti struktúrák is sorvadnak, átépülnek. Mélyebb ráncok, volumenveszteség esetén a töltőanyagokkal – manapság leggyakrabban hialuronsavval – végzett feltöltések, mimikai ráncok esetén a botoxkezelés jön szóba.”

Annak ellenére, hogy a botoxtól sokan idegenkednek, míg a bőrünkben természetes módon is megtalálható hialuronsavval végzett kezelést könnyebben elfogadják, tudnunk kell, hogy a botoxkezelést követően sokkal ritkábban alakulnak ki mellékhatások, szövődmények, mint a hialuronsavval végzett feltöltéseket követően. Dr. Preisz Klaudia hangsúlyozza, hogy az esztétikai kezelések során használt botulinum toxin mennyisége töredéke annak a botulinum-toxinnak, amely az egyes, súlyos ételmérgezéseket okozza, így a szisztémás fertőzés mint mellékhatás, teljesen kizárható, a kezelés teljesen biztonságos. Szintén tévhit, hogyha az ember egyszer elkezd „botoxoltatni”, akkor azt soha nem lehet abbahagyni, illetve, hogy egyre gyakoribb, nagyobb dózisú kezelésre van szükség az idő múlásával.

A hialuronsav-alapú készítmények a ránctanítás mellett volumenpótlásra is alkalmazhatók. A hialuronsav térfogatánál fogva kitölti a ráncot, szövethiányt, emellett rendkívül nagy a vízmegkötő képessége (saját tömegének ezerszerese), így kiváló hidratáló hatással is rendelkezik. Ezek a ma használt legbiztonságosabb töltőanyagok, ennek ellenére sajnos mellékhatások előfordulhatnak.

„Szövődményként bevérzés, duzzanat, bőrpír relatíve gyakran, fertőzés, allergiás reakció ritkán fordulhat elő. A kezelés leggyakoribb késői, akár évekkel a töltést követően kialakuló szövődménye a csomóképződéssel járó granulomatosus-reakció.

Szerencsére az esetek egy jó részében, amikor az immunrendszer működése helyreáll, a csomóképződés is meggyógyul

Amennyiben nem, orvosi kezelés szükséges. Igen ritka esetben érelzáródás, és következményes keringési zavar (bőr elhalása, hegesedés) is kialakulhat, és sajnos tudunk vaksággal végződő vaszkuláris mellékhatásról is” – mondja szakértőnk.

Láthatjuk tehát, hogy egy krém, egy hatóanyag, egyfajta esztétikai beavatkozás nem képes önmagában megoldani a bőr öregedésének összes problémáját, a tökéletes eredmény eléréséhez mindig személyre szabott és komplex kezelésre van szükség.

 

Ugyanakkor azért nem baj, ha felmerül a kérdés, hogy miért is akarjuk minden áron megőrizni a fiatalságunkat?

Ahogy a cikk elején is írtam, nem könnyű a mai világban elfogadni, hogy öregszünk, hiszen a fiatal külső a divat, ennek pedig részei az olyan álságos szlogenek, minthogy az „ötven az új harminc”, ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy büszkén felvállalhatjuk a korunkat, és szelfizhetünk smink nélkül, feltéve, ha tíz–húsz évet letagadhatunk.

Senki sem „menőzik” azzal, hogy negyvenöt évesen úgy néz ki, mint egy negyvenöt éves.

Pedig jó lenne, ha senkinek sem kellene szégyenkeznie, aki boldog a ráncaival, és még akár izgalmasnak is találja, hogy az élet nyomot hagyott az arcán. Természetesen ez azt sem jelenti, hogy bárkinek szégyellnie kelljen azt, ha orvosi segítséget vesz igénybe fiatalsága megőrzéséért. Csak nem árt, ha pontosan meg tudja határozni, hogy ezt miért teszi. Az semmiképpen sem jó indok, ha csak ettől tudja magát szeretni, vagy ha úgy érzi, mások csak így fogadják el őt. Az alacsony önértékelést és a kapcsolati problémákat még egyetlen szépészeti beavatkozás sem oldotta meg. Arra ott vannak a pszichológusok.

Kerekes Anna

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/EXTREME-PHOTOGRAPHER