Gyermektelen nőként ma pária vagyok Magyarországon

–

29 éves nő vagyok, dolgozom, fizetem az adókat (nulla kedvezménnyel), próbálok helytállni az életben – de úgy érzem, mintha semmit sem érnék. Semmilyen támogatás, semmi kedvezmény, semmi segítség nem jár nekem. Milyen ma Magyarországon párt keresni, felvállalva azt, hogy nem lehet gyerekem?

Amint ez kiderül, menekülnek tőlem az emberek. Mert kiszámítható jövőt, anyagi biztonságot szeretnének, ami gyerekvállalás nélkül kishazánkban már szinte lehetetlen. Mintha a szeretetem, a hűségem, a munkám, az álmaim és az emberi mivoltom sem számítanának, csak az, hogy nem tudok anya lenni.

A magyar kormány büszkén hirdeti, hogy a családosok már 153 millió Ft állami támogatást kaphatnak. Érdemes végignézni a listát, tényleg elképesztő összegeket kaphat ajándékba, akinek lehet gyereke.

Akinek meg nem… Nos, az pusztuljon meg segítség nélkül, egyedül.

Tavasszal nagy nehezen vettem egy vidéki, teljesen felújítandó lakást. Hatalmas hitel (akkor még nem tudtam megjósolni, hogy jön majd a kedvezőbb, 3 százalékos), magas törlesztővel és havi 100 ezres illetékkel egy évig. A hitellel olyan szépen lenulláztam magam, hogy spórolva is minden hónap végén nullán vagyok, megtakarítások nélkül. A lakásban, ahol lakom, még bútorok sincsenek. Új bútorokat nem engedhetek meg magamnak, a használt, ingyen elvihetőknél pedig mindig az a válasz, hogy a szállításban nem tudnak segíteni. Egyedül vagyok, nő vagyok, nem vagyok túl erős. Megmozdítani sem tudok egy nagyobb bútort, nemhogy az emeletre felcipelni egyedül.

Ha valahonnan rendelnék bútort, ott is tételenként 8-15 ezer forint plusz költség az, hogy felhozzák az emeletre kiszállításkor. Tessék összeszorozni, mennyit jelent ez egy lakás berendezésénél. Százezret meghaladó összeg, mindezt azért, mert nincs férfi a háznál. De ugyanúgy büntet az élet, mert nem tudok fenntartani autót. Nemrég volt egy apró bőrgyógyászati műtétem, ami után sajnos nem tudtam rögtön hazagyalogolni. Mikor az ember a legkiszolgáltatottabb, akkor is vagyonokat gombolnak le róla a taxisok, mert ugye, ha nincs férje az embernek, aki ilyenkor hazavigye, akkor más lehetőség nem marad.

Így tehát a ruháim egy bőröndben vannak, asztalnak a konvektor tetejét használom, ágy helyett egy jógamatracon alszom fél éve.

A villanyszerelő fél napos munkáért elkérné a havi fizetésemet, így a plafonból lógó, lámpa nélküli vezetékek helyett nekem maradnak a kínaiban vett filléres, elemes kis fényfüzérek. A lakásban csak egy konvektor van működő állapotban, úgyhogy ott töltöm minden időmet, mert a szakember a konvektorok javításához legalább még egy havi fizetésem lenne, ami meg épp nincs a hitel meg az illeték miatt. (Sőt, egy ismerősöm nemrég finoman figyelmeztetett, hogy ha nőként hívok szakembert, és az látni fogja, hogy nincs hozzáértő férfi a háztartásomban, akkor készüljek arra, hogy még többet fog elkérni. Mert megteheti.)

Itt tehát a válasz a posztom elején feltett költői kérdésre, hogy mennyit ér ma egy tisztességesen dolgozó, gyermektelen nő Magyarországon. Annyit, hogy joga van dolgozni, adózni és mindenért alaposan megfizetni. De ha szülni nem képes, akkor ne is álmodjon olyan luxusról, mint a teljes lakás fűtése, világítás, vagy mondjuk egy ágy meg egy ruhásszekrény. Köszönöm, Magyarország.

WMN szerkesztőség