–

A legtöbb információ, amit gyerek nélkül megtudhatsz a szülőségről, az vagy a kemény pillanatok sorolása és egyfajta támogatáskeresés, vagy néhány vicces előtte-utána fotó anyákról, apákról és élethelyzetekről, esetleg könnyes vallomások arról, hogy soha nem gondoltuk volna, hogy tudunk ennyire szeretni. A jó hír: ez mind igaz. A másik jó meg az, hogy mégsem csak ennyi az egész.

Szerintem a gyerekes élet nem csupa boldogság és átszellemült, rózsaszín felhőn ücsörgés… de nem is kőkemény feladatok és küzdelmek sokasága. Hanem egy kicsit emelkedett állapot, ami nem mentes a nehézségektől, de összességében olyan, ahogyan te magad megéled.

És közben egyszerre, egy időben is érezhetsz mindenféle egymásnak totálisan ellentmondó dolgokat (ebben az első időkben a hormonok is nagy segítségedre vannak).

Szülőnek lenni olyan, mintha mindig nyaralnál

Igen, ezt a mondatot leírtam. Annak ellenére, hogy én is tudok álmatlan éjszakákról (próbáltam is őket), folyamatos figyelmet igénylő gyerekekről (van kettő), és olyan reggelekről, amikor azt hiszed, hogy a kávéfőzőig nem bírsz elvánszorogni, miközben két gyereket kell haptákba vágni és elindítani az óvodába, iskolába, világba. Meg magadat.

De – bár lehet, hogy én csinálom rosszul – bizonyos szemszögből a nyaralás is fárasztó (még a viszonylag pihenős nyaralás is), mert meg kell szoknod valamit, ami idegen a komfortzónádhoz képest, folyamatosan új helyzetekre kell reagálnod, és állandóan parázhatsz, hogy valami jó dologról lemaradsz.

És közben a legtöbb ismerősöd irigyel a szuper Insta-fotóid miatt a csodás gyerekeidről, nem feltétlenül belegondolva, hogy mennyi meló van mögötte.

Öt és fél év tapasztalata alapján pont ilyen anyának lenni. Szerintem ez a legérdekesebb és egyben a legnehezebb dolog a szülői életben: hogy sosem érezheted igazán otthon magadat, maximum ideig-óráig, mert az első pár hónapban kénytelen vagy megtanulni, hogy csak a változás állandó, legyen szó napirendről, gyermeki reakciókról egy adott helyzetre, kedvelt ételekről vagy éppen alvási szokásokról.

Egy kis csomagból egy ember lesz

Azért jó az első két év, mert a legszélsőségesebb változásokat megkapod a bevezető szakaszban, anyaként a saját hormonális hullámzásaiddal súlyosbítva. Hiszen egy eleinte érthetetlen, de imádni való csomagból a második év végére egy önálló akaratát kifejező entitás lesz, akivel konkrét vitákat lehet folytatni (akkor is, ha összesen harminc szót tud).

Ez, amellett, hogy csodálatos, szédítő is, és közben folyamatosan ott motoszkál a fejedben az érzés, hogy ez neked is köszönhető. Ezzel együtt jár a pofátlanul nagyképű büszkeség, de a rémisztő felelősség is. Hogy ez a kis valaki belőled lett és általad lesz valamilyen.

Ez tényleg szuper, még akkor is, ha időnként inkább a nyomasztó, máskor meg a rohadtul idegesítő kifejezések is bekúsznak a képbe. Erről például azért pofázunk sokat gyakorló szülőként, hogy amikor először megtörténik veletek, hogy nem érzitek tökéletesnek a saját tulajdon (akkor még vélhetően pár hetes vagy hónapos) kis entitásotokat, akkor ne ijedjetek meg, hogy nagy baj van… hanem tudjátok, hogy ez is a pakk része. Hogy nem tökéletesek (csak majdnem). Hogy a szállás, ami egy hétre fantasztikus, ősszel már lehet kicsit huzatos. De szerencsére a szülők nagyon kreatívak tudnak lenni, és szépen betömködik a lyukakat. Hol a szó szoros értelmében, hol pedig erősen koncentrálva a csodás pillanatokra.

Jótanács: ne fogadjatok meg jótanácsokat

Bár a legtöbbet hallott jótanács evör az az „aludjatok/pihenjetek előre” – idejében szólok, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen, bármennyire igyekeztek is. Ahogy a „jó szülőségre” sem lehet felkészülni, maximum egy két hasznos tárggyal meg információkkal.

De azt, hogy milyen lesz a gyereked és te hogyan reagálsz majd erre, mi az, amivel majd könnyen megbirkózol, és mi okoz majd nehézséget, nem tudhatod előre. Ez egyénenként másképp történik.

Senki nem tudhatja, hogyan reagál majd egy-egy helyzetben szülőként – csomószor még az sem, akinek már van gyereke (mondjuk szerintem csak „simán”, emberként sem vagyunk ilyen kiszámíthatók). Szóval akármit is olvasol, akármire is készülsz, bőven lehet, hogy a valóság tök más lesz. Éppen ezért szerintem az, akinek nincs gyereke, ne nagyon olvasson kifejezetten szülőknek szóló cikkeket.

A nyaralós példánál maradva: olyan érzés szülővé válni, mint amikor a nagylátóval körbefotózott, atomnak tűnő szállásodra megérkezel, és megállapítod, hogy bármilyen kibaszott menő helyre fizettetek is be, a valóságban finoman szólva sem olyan, mint amit a képek ígértek. Kivéve a minibárt. A minibár az tökéletes.

Minden megváltozik, egy új helyzetben találod magad… Spoiler: de te önmagad maradsz

Egyes szülők azt állítják: új emberek lettek attól, hogy gyerekük született. Hát én ezzel nem értek egyet. Én pont ugyanolyan maradtam, csak ugye ez az eget rengető impulzus (úgynevezett szülés) fogott, és kiemelt az addig megszokott életemből, és belepottyantott egy addig teljesen ismeretlen helyzetbe.

De ettől én nem változtam sem sütiillatú, angyali mosolyú, mindig türelmes szuperanyává, sem kőkemény napirendet tartó határozott nővé.

Maradtam pont olyan kaotikus, túltervező, kicsit ironikus, kicsit aggodalmaskodó, de általában spontán, és magát viccesnek gondoló nő, vagyis egy ideje már anyuka, amilyen nem anyukaként is voltam.

Tóth Flóra

A kiemelt kép a szerző tulajdonában van