Tél volt, az udvaron szánkóztunk a gyerekekkel. Szép nagy hó esett, és ahogy reggel kinéztek az ablakon, egyből kérték, menjünk ki játszani. Kevés szánkó állt a rendelkezésünkre, de volt, aki ezt is ügyesen megoldotta. Zoli, a csoportunkban élő nagyfiú, elkérte a szövetzsákot, amit már korábban kiszemelt magának a raktárban, és azzal suhant lefelé a dombon.

Zoli vékony fiú volt, zárkózott, önmagáról nehezen beszélő, a felnőttekkel alapvetően bizalmatlan. Állandóan baseballsapkában volt, télen, nyáron mindig azt hordta. Ha elhasználódott, egyből másikat vett. Nagyon szeretett barkácsolni, és bizony a lakatok kinyitásában is profi volt.

Két szál dróttal simán kinyitott bármilyen lakatot. Ebből gyakran volt is baja.

Tizennégy éves volt, amikor két testvérével, a nővérével és az öccsével, elhanyagolás miatt a szakellátásba került. Általában három másik kortársával bandázott rendszeresen, minden csínytevésben benne voltak. Sokszor kerültek rongálás gyanújába, volt, hogy mások szekrényeit feszítették fel vagy nyitották ki azzal a bizonyos két szál dróttal.

Egyik este aztán úgy döntöttek, feltörik a központi konyhát. Este tíz után járt már az idő, amikor kifeszítették az ajtót, és bementek. Szétdobáltak mindent, több tányért összetörtek. Végül a portaszolgálat észrevette, és értesítette a rendőrséget, akik hamar elkapták a négy fiút. 

Másnap szomorúan és kétségbeesetten nézett rám, amikor reggel megérkeztem a csoportba. Látszólag nagyon bántotta a dolog, ezért megkértem, kísérjen el a boltba, mert kell még egy-két hozzávaló a Zsuzsi néni által tervezett főzéshez. Ahogy sétáltunk a boltba, mesélni kezdett magáról és a családjáról.

Megtudtam, hogy a bekerülésük előtt egy régi, kissé romos épületben éltek. Édesanyja sokat betegeskedett, rengeteg gyógyszert szedett. Pszichés problémái is voltak, gyakran megesett, hogy hajnalban kiment az udvarra, és csak magában motyogott. Mint mondta, olyan is volt, hogy ilyenkor félt tőle. Az apja dolgozott, de a pénz, amit kapott, sajnos nem volt elég arra, hogy minden rendben legyen.

A nagymamája is velük élt. A házban nem volt vécé, amikor úgy hozta a szükség, a szemközti bevásárlóközpontba mentek. Zoli ritkán járt be az iskolába, volt, amikor azért, mert nem volt tiszta ruhája. A mosást és a fürdést is nehezen tudták megoldani. Víz csak az udvaron lévő kerti csapban volt.

Az iskola jelzett a gyámhivatalnak, nem sokkal később pedig kiemelték őket a családból. Azt mondja, annak ellenére, hogy nehezen éltek, jó volt otthon. Az anyjának időközben romlott a pszichés állapota, hosszabb-rövidebb ideig bent tartották a kórházban. Miután mindezt elmesélte, elnézést kért az előző nap történtekért, nem szeretne bajba kerülni.

Ezután mesélt az álmairól. Szeretne egy nagy házat, ahová apa és anya is mehet majd, és ott együtt élhetnének. Ha annyi pénzt keresne, nem is engedné, hogy a szülei dolgozzanak.

Szeretne egy autót, és egy szép nagy kutyát is. Nem szeretne örökre szegény, nélkülöző életet. Tart attól, hogy felnőttként is ez jut majd neki. Hogy mindig úgy kell elsétálnia egy bolt előtt, hogy csak a kirakatban nézheti, ami megtetszik neki, ám sose lehet az övé. És tudja, hogy tanulnia kell, ha mindezt szeretné elkerülni. Vagy legalábbis, hogy úgy ne éljen, ahogy eddig. Mert az nagyon rossz volt.

Teltek-múltak a napok, hónapok. Zoli rendszeresen járt iskolába, közepes eredményekkel zárt. Aztán elballagott az általánosból. Az új iskolát már kinézte magának, be is iratkozott: esztergályosnak tanult. Az édesapjával is sokszor beszélt erről, végül azért is választotta ezt a szakmát. Azt is mondogatta, lehet, kimegy majd kis időre külföldre, amikor az iskolát kijárta, mert egy szakmával ott többet kereshet. Kezdetben rendszeresen járt a középiskolába, viszonylag könnyedén vette az akadályokat. Mire 11. osztályos lett, betöltötte a 18. életévét. Utógondozásba ment, és folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. 

Nemsokára egyre többször jöttek a levelek az iskolából: nem jár be órákra, kezd kimaradozni. Iskola mellett diákmunkát vállalt, de többnyire azok is rövid ideig tartottak, valamiért mindig otthagyta őket. Egyik nap a lépcsőn ült a bejáratnál, így beszélgetni kezdtem vele. Kiderült, mostanában valahogy nem jó ott neki, nem érzi jól magát az iskolában és az osztályában sem. De szeretné befejezni a sulit, a szakma nagyon jó lenne. Az apja veszekedett is vele, amiért nem jár be az iskolába, ő mégsem tudja, mi legyen.

Sajnos az a tapasztalatom, hogy ez az egyik leggyakoribb gond a gyermekvédelemben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknél a gyerekeknél nagyon kevés az oktatással kapcsolatos siker.

Gyakran úgy érzik, hogy kinézik őket egy iskolából, mert ők „kóteresek”. Olykor teljesen alaptalanul, de azt érzik, hogy kiközösítik őket. 

Herczog Mária (szociológus, gyermekvédelmi szakember – a szerk.) szerint a gyenge iskolai eredmények, korai iskolaelhagyás okai között megtalálható a szociális készségek gyengesége, az érzelmi kiszolgáltatottság, a kötődésképtelenség, illetve az ezzel szorosan összefüggő korai párválasztás, gyerekszülés, siettetett felnőtt státuszba kerülés is, akárcsak az antiszociálisnak tekintett magatartás, a drog-, alkoholhasználat, illetve bűncselekmények elkövetése is. Utóbbi általában a deprivált, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek körében jellemző. 

Sajnos nincs olyan adat, kutatás, ami alapján teljes bizonyossággal állítható lenne, hogy a szakellátásba kerüléssel megelőzhető az ilyen helyzetben lévő gyerek korai iskolaelhagyása, kétségkívül jellemző ez erre a rendszerre. Fontos lenne a gyerekek szakellátásba kerülésekor több figyelmet fordítani az alapos felmérésre minden fejlődési területen. És ez csak egy dolog, a kérdés ennél sokkal összetettebb. Az sem javít a helyzeten, hogy jelenleg a törvény szerint a tizenhatodik életév betöltése a tankötelezettség korhatára.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Eltelt azóta egy-két év. Zoli otthagyta az iskolát, jelenleg főképp alkalmi munkákból él, bizonytalan a jövőképe. Próbál helytállni a felnőtt életben. Remélem, idővel újra nekiáll a tanulásnak. Hogy az az élet, amit elmesélt, valóra válhasson. És ne álom maradjon csupán. 

Kovács Krisztián

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / LindaYolanda