–

A kevésbé szakavatott, de jó szándékú ismerősök a „Hogy vagy?” „Hogy bírod?” kérdésekkel biztosítják a kismamát figyelmességükről. Akinek a közelében már zajlott terhesség, óvatosan (vagy kevésbé) rákérdez a reggeli rosszullétekre is. Ezekre a kérdésekre türelmesen és mosolyogva válaszolnak a hölgyek, talán jól is esik az érdeklődés, esetleg jó néha panaszkodni a felbolydult hormonháztartás miatt, főként ha már az elején buldózerként jön a másállapot sírással, éjszakai csokievéssel, hányásokkal.

És képzeld eeeel…

A terhességben valamiért jártas, de nem túl közeli ismerősök már sokkal intimebb beszélgetéseket kezdeményeznek, és rátérnek minden olyan részletre, amelyről ők maguk is történeteket tudnak mesélni. Megvolt-e már a genetikai ultrahang? Fiú vagy lány, honnan tudjátok, volt-e vérvizsgálat? Engeded-e az amniocentézist, meg egyébként apás szülés lesz-e? Van-e már barna csík a hasadon, lettek-e anyajegyeid, észrevetted-e, hogy jobban szőrösödsz?

Ebben az időszakban valamiért minden valaha szült nő úgy érzi, a kismamának meg kell ismernie az ő szüléstörténetét.

Ilyenkor aztán megtudhatja, hogy a nagynénjének szétrepedt a gátja, hogy a kolléganőjének nem volt teje, hogy a kollégája rosszul lett az apás szülés alatt, hogy a nagymamája minden bizonnyal koraszülött, mert a dédit megrúgta a ló, hogy a szomszéd teje szanaszét folyt a ruháján… Ekkor már villoghat az „Alert!” lámpa várandósunk fejében, feltehetően már menekülne ezekből a beszélgetésekből (az ő teste nem köztéma), de a java még hátravan: a rémtörténetek és az aggódó család/közeli környezet.

A rémtörténetek mindenkiben mély nyomot hagynak, főként ha egy közeli barát vagy rokon az érintett. Komplett családi traumák ezek, amelyek feldolgozásához idő és néha segítség kell. Éppen ezért érthetetlen, miért is kell ezeket minden kismamának meghallgatnia. Hogy a szomszéd lánya elvetélt, pedig minden eredménye rendben volt (innentől kezdve a kismama nem tud örülni a jó eredményeknek), hogy a 24. héttől menthető a magzat, és az óvó néninek a 23. héten ment el (görcsös számolgatás a 24. hétig), hogy a szomszéd faluban az a kedves nő belehalt a szülésbe (a szülés komplikációinak elolvasása az interneten és teljes szorongás), hogy a hírekben azt mondták, császár közben belevágtak egy baba arcába, ami maradandó sebet okozott (pánik a császártól), hogy a boltos babája halva született (gyomorgörcs a felsírásig). 

És máris adott egy – a beszélgetés közben bájosan mosolygó – stresszel teli, aggódó, szorongó kismama.

És ehhez csatlakozik a túlbuzgó család

Ők csak a szeretetüket és aggodalmukat szeretnék kifejezni, és segíteni, információkat adni szeretett gyermeküknek, testvérüknek, unokájuknak, keresztgyereküknek, gyerekkori barátjuknak… És elindítják azt a kérdéscunamit, ami megkoronázván a szorongást eléri, hogy a kismama senkivel ne akarjon beszélgetni a szülés végéig. Az alábbi kérdések/hozzászólások valamelyikével egészen biztosan találkozott már az a nő, aki valaha volt várandós, vélhetően nem is egyszer: 

Miért nem eszel? 

Ne egyél ennyit, nem szabad elhíznod.

Sovány vagy, miért?

Sápadt vagy.

Fáradtnak tűnsz.

Miért nem dolgozol?

Miért dolgozol még mindig?

Rendben, hogy feküdnöd kell, de sétálni eljársz, ugye?

Ugye nem lépcsőzöl?

Túl kicsi a hasad.

Túl nagy a hasad.

Túlságosan lent van a hasad.

Szűk a csípőd, hogy fogod így megszülni ezt a gyereket?!

Ó, ekkora csípővel igazán nem lesz gond a terhességgel!

Ha nem mozogsz, nem fogod bírni megszülni a gyereket.

Ha nem eszel, nem fogod bírni megszülni a gyereket.

Minden zöldséget hámozz meg!

Ugyan hagyjad már a zöldségsikálást, egész életemben mosatlanul ettem!

Cicád van? Azonnal vidd el valahova.

Kutyád van? Attól is elkaphatod a toxoplazmózist.

Félsz a macskától? Ez csak városi legenda, nem lesz tőle semmi bajod!

Magzatvédő vitamint szedsz? Kövér lesz a gyerek.

Nem szedsz magzatvédő vitamint? Hát akkor remélem, a táplálékkal beviszel mindent, bár nem úgy nézel ki, mint aki rendesen eszik.

Egy baba? Az semmi, nekem ikreim vannak.

Két baba? Úristen, de akkor hogy fogod megszülni?

12 hetes? Miért nem mondtad el korábban, legalább a családod megérdemelte volna!

12 hetes kor előtt nem szabad elmondani senkinek!

28. hét és már babaholmit vesztek? Hát…

32. hét és még nincs meg minden babaholmi? Hát…

Az itteni kórházban szülsz? De ez borzasztó!

Másik városban szülsz?  A kocsiban akarod megszülni a gyereked?

És ez csak néhány kiemelt példa, egészen biztos, hogy hosszú-hosszú sorokkal tudnák bővíteni a gyermeket várók – igen, az apukák is, őket is megtalálja az aggódó környezet.

Kedves jóakaró érdeklődők!

Nekem csak egy kérdésem lenne: De miééért? Mi a valódi céljuk ezeknek a kérdéseknek?

Mielőtt bármit mondanál vagy kérdeznél, gondold végig, vajon nem aggódik-e az a szerencsétlen kismama már magától is eléggé! Illetve vajon tájékozódott-e a saját terhességéről orvosaitól, védőnőjétől, akikhez rendszeresen jár a vizsgálatokra? 

A kismamáknak pedig egyetlen tanácsom van: leszarom tabletta. Jó lenne frappánsan visszaválaszolni ezekre a kis odaszúrásokra, de általában nincs sem energia, sem lélekjelenlét a kellő időben. Gondoljatok arra, a gyerekneveléshez mindenki IS ért, így tehát ez csak a jéghegy csúcsa.

Hester

Kiemelt képünk illusztráció