Két tüzes amazon

A Civilillusztrátor Instagram-oldal két tehetséges fiatal lányt takar: Bernát Barbit és Molnár Rebekát. Mindketten a Soproni Alkalmazott Művészeti Intézetben végeztek, mesterségük címere: tervezőgrafikus. Míg Barbi elkezdett dolgozni a budapesti Halisten Stúdióban, Rebeka Prágában tanult tovább, később szabadúszó grafikus lett. Ma már mindkét lánynak a munkáit mesekönyvek-, ifjúsági regények borítóin, társasjátékokon is megtalálhatjátok.

Rajzaik kitűnnek az Instagram illusztrátor szcénájának világából, különleges meseviláguk egyből behúz, és nem ereszt. Rajzaikat elnézve, szívesen kerülnénk bele alkotásaik világába, pláne most, amikor a vírushelyzet ennyire nyomasztóan rátelepedett a közhangulatra.

Erre pedig most lehetőségünk is nyílik, bármilyen kérést megfogalmazhatunk, ők megrajzolják: galaktikus űrsétára viheted a kutyusod, és lehetsz te a hős megmentő egy zombiapokalipszisban. 

A kész rajzokat digitálisan és printben is megkapjátok, tök jó ajándék karácsonyra. A rajzok megvásárlásával pedig a TASZ munkáját támogatjátok. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rebeka Molnár (@fireturtle.design) által megosztott bejegyzés

Molnár Rebeka a biztonságos stúdió melegét hagyta ott két éve a szabadúszásért és a civil önkénteskedésért. Így éli épp a világjárványt:

„Úgy döntöttem tavaly, önálló leszek, és elindítottam a válság előtt a vállalkozásomat, ha lehetne ennél nehezebb a helyzet, amiben el lehet indítani… nos, nem tudok így hirtelen, nehezebbet mondani.

Szerencsére vannak megkeresések, de rettentően kiszámíthatatlan és hullámzó.

Ettől függetlenül jó döntést hoztam, nem félek a jövőtől, sem a vállalkozói léttől. Jó mintát láttam otthon, apukám is vállalkozó, ezért mindig is lehetséges útnak láttam az önállósodást.

Itthon rendszerint mindenki inkább belsős munkatárs igyekszik lenni, mert az jelenti sokaknak a biztonságot, stabilitást. Számomra a szabadúszás nem jelenti a biztonságérzetem elvesztését – sőt, ellenkezőleg. 

Két év stúdiómunka után úgy éreztem, magamat szeretném megvalósítani.

Grafikusként egy cégnél erre nincs lehetőséged: más arculatán dolgozol, más stílusban, ugyan nekem jól ment, és szerettem a csapatot, de egyszerűen nem voltam tőle boldog.

Jó volt velük dolgozni, de rájöttem, hogy ha valamikor el akarom kezdeni megvalósítani a terveimet, akkor minél hamarabb bele kell vágnom.”

Miért indították útjára ezt a kezdeményezést?

„Egy ideje már nem telik el úgy nap, hogy ne beszélgessünk arról, mennyire elfogyott a levegő Magyarországon”

– meséli Rebeka, majd folytatja: Úgyhogy először önkéntesnek álltam. Tehetetlennek éreztem magam, látva, hogy milyen lehetőségeink, kilátásaink vannak itthon.

Barbival az is közös bennünk, hogy mindketten azt láttuk, egyikünk családját sem támogatja megfelelően az állam. Az ő anyukája általános iskolai tanár, az enyém pedig dajka.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Civillusztrátor (@civillusztrator) által megosztott bejegyzés

Később a sulinkban is voltak politikai hatalmi játszmák, a mai napig érthetetlen számunkra, miért volt szükség rájuk. Az elmúlt években sokszor kétségbeestünk, azzal biztattuk magunkat, hogy ennél nem lehet rosszabb, de az lett.

Szeretnénk mi is biztonságot, stabilitást, élhető kereteket, elsősorban mint állampolgár.

Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy minket itthon nem támogatnak, sem a szüleinket abban, hogy tisztességesen, méltón elvégezhessék tanárként, dajkaként a munkájukat. Ez a bizonytalanság nem lehet egy normális életforma alapja.

Ha biztonságot szeretnénk, akkor meg kell teremtenünk magunknak. Ma a civil szervezetek látnak el olyan létfontosságú munkákat, amelyek kipótolják ezeket a foghíjakat.

Végül az tette fel az i-re pontot, amikor kezdeményezte a kormány, hogy a gyermekek jogainak és erkölcsi fejlődésének védelmében Alaptörvényben rögzítenék, hogy az anya nő, az apa férfi.

A tehetetlenség, a bizonytalanság volt végül az, ami átlendített minket, és azt kérdeztük magunktól, »Oké, mit tehetünk még azért, hogy jobb legyen itthon?«

Jött egy szikra a Barbitól, hogy mi lenne, ha gyűjtenénk adományt rajzzal, és belevágtunk. Elkezdtük szervezni, elkezdtünk gondolkodni.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Civillusztrátor (@civillusztrator) által megosztott bejegyzés

Így indult a Civilillusztrátor, amiben úgy döntöttek a lányok, hogy a jövőben rendszeressé teszik, hogy kampányolnak a nonprofit szervezeteknek. Minden alkalommal más és más szervezetnek fognak pénzgyűjtő kampányt indítani és rajzolni.

A figyelemfelkeltő akcióval nem csak támogatást kívánnak nyújtani alapítványoknak, az adományozást is szeretnék népszerűsíteni.

A rajzos adománygyűjtés know-how-ja nem teljesen ismeretlen

Barbi korábban részt vett már hasonló akcióban, így a kampány alapötlete kész volt, csak a megvalósítással ütköztek nehézségekbe.

Akkor Dániel András és a Pagony kiadó szervezésében vett részt egy karácsonyi adománygyűjtésben, ahol rászoruló könyvtáraknak gyűjtöttek pénzt rajzaikkal.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Civillusztrátor (@civillusztrator) által megosztott bejegyzés

„Akkor az egynapos program volt” – emlékszik vissza Barbi. Jöttek az emberek, élőben rajzoltunk portrét, az önkéntes grafikusok az idejüket, tehetségüket adták egy jó ügyért. Most a Covid-19 miatt mindezt online kellett megvalósítanunk. A kezdeti nehézségekre így emlékeznek vissza:

„Mivel részt vettem már ilyen kampányban, tudom, milyen a lefolyása, ezért nem aggódom, de nem teljesen rizikómentes a projekt. Ha nincs elég érdeklődő, nem kapunk annyi támogatást, akkor a befolyt részösszeget nem kapja meg a TASZ.  

Nem túl kecsegtető az sem, hogy itthon nem divat pénzzel adományozni egy alapítványt. Mi mégis ezt tűztük ki célul, az egyik legfontosabb adomány, amit civil szervezeteknek adni lehet, hiszen nekik is ugyanúgy ki kell fizetni a villanyszámlát, a munkavállalóikat, akik egy jó ügyért dolgoznak.

A kampánymenedzseléstől kezdve a pénzügyön keresztül a technológiai háttér biztosításán, logisztikán át, mindent mi intézünk a rajzolás mellett. Két grafikus lesz segítségünkre, velük kiegészülve négyen fogunk négy napon át rajzolni Gilicze Gergővel és Csepella Olivérrel. Idővel, talán még több grafikust bevonunk, ez az első kampány számunkra is teszt, hogy működik-e az ötletünk a gyakorlatban.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Civillusztrátor (@civillusztrator) által megosztott bejegyzés

Hogyan működik a program?

A Civilillusztrátorok háromszázezer forintot tűztek ki célul, a célösszeg elérésére négy nap áll rendelkezésükre. 

Az Adjukössze közösségi fundraising oldalon csak regisztrált, bejegyzett jogi szervezetek indíthatnak kampányokat, biztosítva a transzparenciát, és azt, hogy biztonságosan megérkezzen a támogatás az alapítványoknak.

A szabadkézi rajzzal készült egyedi portrék, tizennégyezer forintba kerülnek, amit digitálisan és printben is megkapnak majd a támogatók. Mi is kértünk egy rajzot tőlük, DTK kérésére a következő rajz készült róla: „DTK-t elrabolták az ufók (mondjuk egy intergalaktikus Elviszlekre haha)"

 Íme:

Még három teljes napig ilyen és ehhez hasonló kúl rajzokat kérhettek tőlük.

Az érdeklődők a kampányoldalon (ITT) tudják kiválasztani, milyen adománnyal kívánják támogatni a kezdeményezést: matricacsomagtól kezdve képeslapcsomagon át a kívánságrajzig bármit választhatnak a támogatók.

A beérkező kívánság a négy grafikushoz – Barbi, Rebeka, Gergő, Olivér – majd véletlenszerűen fog landolni a kérés, valamely illusztrátornál, hogy izgalmasabb legyen a „játék”. A támogató csak az elkészüléskor tudja meg, melyik grafikus rajzolta meg kívánságrajzát. A csapat időnként élőben bejelentkezik az oldalukon, megmutatva, hogyan készülnek a rajzok. Úgyhogy mindenképp érdemes figyelni őket.

A megrendelőknek előzetesen lehetőségük lesz eldönteni, engedélyezik-e, hogy az alkotók publikálják, streameljék a közösségi felületeken a kívánságrajzaikat.

„Van, aki elég érzékeny témát szeretne, és nem akarja, hogy más is lássa – meséli Barbi, úgyhogy lesz lehetőség a nyilatkozásra. Fontos, hogy mindenkit boldoggá tegyen ez a kampány.”

  A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Miért fontos adakozni?

Nem divat a filantrópia, ruhát, tárgyiajándékot adunk, pénzt már kevésbé. Arra mindegyikünknek szüksége van. Barbiban is az utóbbi években született meg az elhatározás: kötelességének érzi, hogy aktívan kivegye a részét, és támogossa a civil szervezetek munkáit. „Megértem azokat, akik vonakodnak az adományozástól, attól, hogy részt vegyenek a közéletben” – meséli, majd folytatja: „korábban én is úgy éreztem, hogy nem tudok beleszólni ezekbe a kérdésekbe, nincsenek eszközeim, hogy változtassak. Nem gondolkodtam olyanokban, hogy kéne adakozni, és ez mennyire fontos.

Amikor az Index megszűnt, abban a formában, ahogy volt, azonnal kerestem a linket, hol lehet küldeni a pénzt, hogy legyen »másik Index«, mert nincs az az isten, hogy ne csináljak semmit.

Bennünk az utóbbi időben született ez a fellángolás, mert úgy éreztem elfogyott a levegő, hogy ha én nem cselekszem, akkor senki más sem fog. Úgy gondoltam, nem várhatom el, hogy mások segítsenek. Felelősséget kell vállalnunk a döntéseinkért.”

Milyen szervezetek jelentkezhetnek a Civilillusztrátorhoz?

„Nagy örömmel fogadunk megkereséseket. Vannak szívügyeink, például nagyon szívesen kampányolnánk koraszülött osztályoknak, menhelyeknek vagy épp a klímaváltozás világnapján környezetvédő szervezeteknek – végtelen a listánk. Ha egyeznek az elveink és céljaink, bárkinek az ügye mögé örömmel beállunk.

Az első adománygyűjtésünket a TASZ-nak indítottunk, mert úgy éreztük, hogy az utóbbi hónapokban sérültek a szabadságjogaink, a munka, amit a TASZ munkatársai végeznek pótolhatatlan.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Civillusztrátor (@civillusztrator) által megosztott bejegyzés

A jövőben fogunk még ilyen és ehhez hasonló kampányokat indítani. Eléggé nagy fába vágtuk a fejszénket, ezután biztosan pihenni fogunk. Mérlegelünk és újraindítjuk.

Sokat segít lelkileg, hogy ketten csináljuk, van kire támaszkodni. Jó érzés, hogy ezt a küzdelmet együtt csináljuk végig, hogy meg tudjuk erősíteni egymást, legalább abban, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel, gondolatainkkal.

Egy embert nem nehéz elnyomni, egy tömeget viszont már nehezebb.”

Szőcs Lilla