A nem vagy elég jótól az elégig – a Radnóti Színház és Csoszó Gabriella fotókiállítása az Eötvös10-ben

–

A háttér

A Radnóti Színház a színészportrékat minden évben igyekszik valamilyen tematika szerint rendhagyóvá tenni. Színészeik ezúttal civilként léptek fel, megkérték őket, hogy válasszanak egy-egy számukra fontos társadalmi ügyet, beszéljenek róla, mondják el személyes érintettségüket, ezáltal helyezzék ezeket az ügyeket újra és újra reflektorfénybe. A kampány 2023-ban elnyerte a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) Sokszínűség Díját a Média kategóriában.

A tárlat szervezésekor – amely három VI. kerületi kulturális intézmény, a Radnóti Színház, az Inda Galéria és a önkormányzati Eötvös10 együttműködésében jött létre – lényeges szempont volt, hogy akadálymentesen megközelíthető legyen, így esett a választás a jelenlegi helyszínre. A kiállítás rendezésére a nemzetközileg elismert kurátort, Csizek Gabriellát kérték fel, aki újfent remek érzékkel és érzékenységgel állította össze a tárlat 110 fotóját. A színház nem elégedett meg a kiállítással: az egyes ügyekre fókuszáló szakmai beszélgetéseket, valamint színész-tárlatvezetéseket is szervezett.

A fiatalok elvándorlásától az erdők védelméig

Az ügyek egy része égetően aktuális: a közoktatásbeli állapotok, a fiatalok elvándorlása vagy éppen az állami gondozásban felnövő gyerekek helyzete (ami most a kegyelmi botrány kapcsán nagy figyelmet kapott). Más részük régóta megoldatlan problémákat vet fel, mint a lakhatási válság, az akadálymentesség, a roma tehetséggondozás, a gyűlöletkeltés vagy éppen a nyugdíjasok helyzete. Mások általánosabb, nem csak magyar jellegzetességként megélt kérdéseket vetnek fel, ilyen a túlfogyasztás, az internetfüggőség, az erdő védelme, vagy éppen a bántalmazó kapcsolatok. A színészek kötődése a választott témához az érdeklődéstől az önkénteskedésen át a legszemélyesebb érintettségig terjed.

A kiállításról

A kiállítótér vakolatlan téglafalai, bolthajtásai, a kellemesen szellős rendezés hívogató élménnyel kecsegtet, védelmezőn öleli és kínálja fel a képeket. Ez rám is fér, főleg hogy olyan szerencsés időpontban érkezem, kevéssel a nyitás után, amikor rajtam kívül szinte alig tartózkodik valaki a termekben, így nyugodtan elmerülhetek a fotók szépségében – és olykor brutalitásában. 

Láthatók fénylően tiszta, elszánt, olykor konok tekintetek (az oktatás jövője – László Zsolt, és a fiatalok elvándorlása – Berényi Nóra Blanka kapcsán). A természet közelisége, az erdő megnyugtató közege és lágy fényei is több témához kötődnek (a nyugdíjasok helyzete – Bálint András, az erdő védelme – Gazsó György). A túlfogyasztást (Schneider Zoltán) békebeli, nosztalgikus hangulatú képek idézik fel: az itt felhalmozott tárgyakba nem fulladunk bele, mert új életet adtak nekik gondos kezek – szívesebben kapcsolódom ehhez, mint a tonnányi textil- vagy műanyagkupacok lélekölő látványához.

Finom, szinte poétikus az akadálymentességről szóló sorozat. Az ArtMan Egyesület inkluzív, tánc- és mozgásterápiás foglalkozásán készült képeken harmonikus közösséget alkotnak a fizikai nehézségekkel élők és az ügy képviselője, Kováts Adél.

Érintések

A véletlen furcsa szervezőereje is jelen volt a fotózások során. Lovas Rozi a szeretet, az érintés, valamint ezeknek a hiánya felől közelítette meg az állami gondozásban felnövés nehézségeit. Zsiga Melindát hívták közreműködőként az ügy érintettjeként, akivel Lovas Rozi korábban az Egyszer lent podcastban beszélgetett a gyerekkoráról, a gyógyíthatatlan anyasebről. A ma már hírneves kick-box világbajnok születése óta élt állami gondozásban és nevelőszülőknél, 9 évesen került végre egy szerető befogadócsaládhoz. Lovas a fotózáson tudta meg, hogy a fotóművész Csoszó Gabriella szülei voltak Zsiga Melinda utolsó nevelőszülei. Ahogyan azt is, hogy a Kossuth-díjas iparművész nagynénje, Lovas Ilona egy műalkotásának inspirációja is egy árvaházhoz köthető. 

Az egyik emlékezetes fotográfia középpontjában egy kertvégi, összekunkorodó száraz falevelekkel borított, több éve magára hagyott asztal és kopottas műanyag székei állnak egy fenyő és zöldellő növények védelmében.

Egyszerre szomorkás és szívet melengető ez a kimerevített állapot, ami összeköt több ügyet is, legyen az az életvégi támogatás (Tóth Ildikó három évig volt önkéntes egy geriátriai rehabilitációs osztályon), a lakhatási válság (Mészáros Blanka) vagy éppen a természetvédelem. 

Feltűnő volt, milyen sok képen és sokféleképpen tűnnek fel érintkező kezek. Lovas Rozi védelmezőn öleli kisbabáját. Az erdő védelménél is a fák, és Gazsó György azokat átkaroló, vagy faleveleket tartó kezei a főszereplők. Megejtően szép kép Martin Márta sorozatának egyike, amelyen krétapor száll az évtizedes munka nyomát magán viselő pedagóguskézre, és az is, ahogyan Kováts Adél tartja a lánya kezét, aki heroikus küzdelemmel, de megtanult tíz ujjal gépelni.

„Nem vagy elég jó”

A tárlat egyik leghangsúlyosabb sorozata számomra a bántalmazó kapcsolatoké. Az ügyet választó Sodró Eliza és Rusznák András a magánéletben is egy pár. A két színész elsősorban a verbális bántalmazásra szerette volna felhívni a figyelmet, amelynek a nők és a férfiak egyaránt lehetnek elszenvedői. Bár fizikai nyoma nem látható, lelkileg ugyanolyan pusztító lehet, mint egy verés. Az alkotók könnyen belecsúszhattak volna itt egy közhelyszerű ábrázolásba, amit azonban sikerült elkerülni, ahogyan a sorozatok többségénél is. Az alkotófolyamatról így mesélt Schaffler Sarolta, a kampány és a színház kreatív vezetője: 

„Referenciaként a hetvenes évek akcióperformance-ait idéztük meg. A két színész a próbaterem padlóján írta egymásra, majd kenték le egymásról a szidalmazásokat, megalázó kifejezéseket, amelyek a bántalmazó kapcsolatokban elhangozhatnak. Jelezve, ha kilépünk is egy bántalmazó kapcsolatból, évekig vagy életünk végéig heverjük ki az elhalványult szavakat, tetteket.

Egy ponton Elizánál betelt a pohár, és azt mondta, hogy ezt a szót biztosan nem írja fel a szerelme testére. Meglepően mindannyiunkat megviselt ennek a sorozatnak a fotózása.” 

Hogy mik is ezek a feliratok? „A te hibád”, „Nem bírlak elviselni”, „Rohadék” „Hisztis kurva”, „Erre se vagy képes”, „Beteg állat”. Hátborzongatóan ismerősek és hétköznapiak lehetnek ezek a mondatok, amelyek akár fel sem tűnnek már valakinek, mégis a bőrünk alá bújnak. A testre írva azonban gyomorszorítók.

„A feloldást, és egyben a kiállítás címét is az egyik ilyen felirat, a »Nem vagy elég jó« adta. A pár tagjai letörlik egymásról a kifejezés három szavát, és csak az ELÉG marad. Ez lehet pozitív és negatív üzenet. Mindenki gondoljon utána, amit akar: hogy miből elég vagy éppen mi az, ami éppen elegendő” – árulta el a kulisszatitkokat a projekt ötletgazdája. 

A kiállított fotográfiák megvásárolhatók az INDA Galériában.

A fotók mellett az ügyek 16 plakátja is megvásárolható a Radnóti Miklós Színház Jegyirodájában. Fontos tudni, hogy az ügyeket szolgáló civil szervezeteket a színház a képek és plakátok eladásából származó bevételből is támogatja.

Fotók: Csoszó Gabriella

Kis Zsuzsa