Lovas Rozi: Kijöttem a szülőszobáról, és azt mondtam: ez igen! – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2021. december 15.
|
DTK
Utolsó előadására vittük a Radnótiba, mielőtt újra „kisbabaszünetre” megy. A másfél éves Misának ugyanis februárban testvére születik, így Lovas Rozi kénytelen néhány hónapra búcsút inteni álmai munkahelyének, a Radnóti Színháznak. Nagyon izgalmas pályaív az övé, szinte a nyakába szakadt a siker – miután elvégezte a kaposvári színművészetit, néhány éven belül mindenféle, fiatal tehetségnek járó díjat megkapott. De szüksége is volt az önbizalomfröccsre, ugyanis, ahogy ő fogalmaz, „ez hozta fel a nulla szintre”. Azóta már az egész ország megismerte és megszerette A mi kis falunk Erikájaként, ő viszont ugyanaz maradt, aki volt: egy mindenféle manírtól mentes, lelki békéjén sokat munkálkodó, rengeteget tépelődő, tehetséges színészember. Aki immár hamarosan két gyerek anyukája lesz, és még azt is a lehető legnagyobb természetességgel mondja el, hogy semmiféle terv nem volt sem az első, sem a második babára, viszont a lehető legboldogabb minden úgy, ahogy van. Elviszlek magammal: Lovas Rozi.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2024. november 20.
Anyukája révén szerb, apukája oldaláról magyar, ő viszont úgy érzi, a magyaroknak nem elég magyar, a szerbeknek nem elég szerb. Ismerős számára a kisebbségi léttel járó „nem vagy idevaló” érzése – nekem viszont az az érzésem, hogy éppen ez, a vérében hordozott sokféleség miatt izgalmas. Ember Márk színész az Elviszlekben.
0 like / 0 dislike
15 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 13.
–
DTK
„Nem bánom már, hogy az élettől ezt a feladatot kaptam” – mondja mosolyogva az autóban, miután elmesélte elképesztő és kőkemény történetét. Kiss Péter Pál nyolcévesen került kerekesszékbe addigi, totálisan szabad falusi életéből. Újra kellett tanulnia élni és álmodni. Mára kétszeres paralimpiai, négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok. Ismerjétek meg őt!
0 like / 0 dislike
19 megosztás
WMN Life –
2024. november 8.
–
BG
Nagyon erős értékrend szerint mond igent vagy nemet valamire Jakupcsek Gabriella, hiszen túl sokszor tapasztalta meg, milyen a megalkuvásokkal teli élet.
0 like / 0 dislike
9 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 6.
–
DTK
Válás, vetélés, szülők elvesztése, gyerek kamaszkora, szakmai megalkuvás… nincs téma, amibe Jakupcsek Gabriella ne állna bele, szinte zavarba ejtő szókimondással. De ehhez az kellett, hogy végigmenjen azon az úton, ami a saját, személyes szabadságához vezetett.
0 like / 0 dislike
26 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. október 30.
–
DTK
Pálmai Anna épp ezerrel dolgozik magán, amiből kívülről az látszik, hogy egyik pillanatban ömlik belőle az érzés és gondolat, a következőben pedig megáll, hogy mérlegelje, mi az, amit megoszthat a nyilvánossággal, és mi az, amit még gyúrnia kell. Az Elviszlek e heti epizódja izgalmas utazás egy érzékeny ember önismereti terápiájába.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. október 23.
60 év alatt 60 tévéműsort készített, mégsem elégedett azzal, ahogy a munkásságát megítélik a szakmában. Az emberek szeretete (amit a napig érez) azonban kárpótolta minden díjért. Felesége, Éva elvesztése korszakhatár az életében, ami után, úgy igazából soha nem tudta újraépíteni magát. Ma unokázik, barátokkal találkozik, utazik és (néha) tévét néz, – de nem igazán tetszik neki, amit a dobozban lát.
0 like / 0 dislike
38 megosztás