Sokszor inkább leülik a szülők a gyerek igazolatlan hiányzását

A kutatási adatok szerint nagyjából mindenki lógott legalább egy napot, vagy legalább néhány tanórát az iskolából tanulói „karrierje” alatt. Az is mindenkivel előfordult, hogy ismeretlen eredetű belső fájdalmak gyötörték, ami miatt reggel nem tudott elindulni az iskolába, és inkább ágyban maradt, az egészségi problémáit pedig végül a szülei igazolták (vagy a barátai, esetleg ő maga).

A diákok átlagosan 0,4; azaz körülbelül fél napot lógnak az iskolából, és ennek általában nem lesznek súlyos következményei.

Az iskolakerülés hátterében állhat a határok próbálgatása, a kortárs közösség csábítása vagy nyomása, az iskolához való kötődés hiánya, de akár problémás viselkedés is (amikor a lógás mellett más devianciák is megjelennek a gyerek életében, például az alkoholfogyasztás, a szerhasználat vagy a kisebb súlyú bűncselekmények elkövetése). 

Jó esetben, ha kiderül, hogy a gyerek ezt a fél napot meghaladó mértékben jár a suli mellé, az iskola és a szülők megbeszélik, hogy ennek mi állhat a hátterében. Ilyenkor gyakran kiderül, hogy a gyerek nem érzi jól magát a közösségben, esetleg bántják, zaklatják őt, vagy kudarcosnak ítéli meg az iskolai teljesítményét, vagy egy-egy meghatározott tanárral van konfliktusa. Az is lehet, hogy kiderül: valamilyen kortárs csoporthoz csapódott, vagy az, hogy otthon feszültségek vannak, amelyeket az iskolán kívüli elfoglaltságokban és barátokkal próbál meg enyhíteni. 

Jó esetben a lógást a felnőttek tünetként kezelik, és megpróbálják felderíteni a háttérben álló okokat, majd a gyerekkel közösen tesznek azért, hogy a helyzet jobbra forduljon. 

Amikor a gyerek lógásából szülői szabadságvesztés lesz

Vannak azonban kevésbé jó esetek, amikor a gyerek hiányzása és lógása nem beszélgetésekhez és odafigyeléshez vezet, hanem valami nagyon máshoz. Megbélyegzéshez, kirekesztéshez, hibáztatáshoz, és – mivel a jogszabályok erre lehetőséget adnak – akár a gyerek családból való kiemeléséhez, vagy a szülő szabadságtól való megfosztásához. 

A mostani rendszer 2016-ban alakult ki. A szigorításkor a jogalkotó a gyerekek védelmére hivatkozott, és arra a szándékára, hogy minden gyerek éljen az óvodába, iskolába járás kötelezettségével (és jogával). Arra vonatkozóan azonban, hogy mennyire hatékony ez a rendszer, fontos kérdések merülnek fel. 

De először nézzük magát a szabályozást!

A jelenlegi rendszerben, ha egy gyerek nagyobb számú igazolatlan hiányzást szed össze, akkor megvonják a családi pótlékot (20 óvodai nevelési nap, illetve 50 óra iskolai mulasztás felett), és szabálysértési eljárásban büntetést szabnak ki a szülővel szemben (30 óra hiányzás felett), illetve védelembe veszik a gyereket (erre akár már 5 óvodai nevelési nap és 10 tanóra iskolai mulasztás esetén is elindulhat az eljárás). 

Tehát ha egy gyerek ilyen sokat hiányzik, akkor a hatóságok jókora „fájdalmat” okoznak a családnak azzal, hogy pénzt vonnak el tőlük, és annak is megnyitják a lehetőségét, hogy ha a dolgok nem változnak, a gyereket kiemelhetik a családból.

A pénzelvonásnak két útja is van. Az egyik a családi pótlék elvesztése, a másik pedig a szabálysértési eljárásban kiszabott büntetés, amit ha a szülők nem tudnak, vagy nem akarnak kifizetni, akkor a bíróság azt szabálysértési elzárásra változtathatja. 

Ez azt jelenti, hogy a gyerek lógása miatt a szülő börtönbe megy. 2017 és 2022 között ez a kiszabott bírságok 60 százalékában történt meg. Az egyik oldalon tehát van a gyerekek több ezer igazolatlan hiányzása, a másik oldalon pedig a szülőknek mintegy 15 ezer börtönben töltött napja. 

Ez így nyilvánvalóan nem oké. Semmilyen szempontból.

Nem jó minta és példa a gyereknek, nem oké, ha a gyerek mellől kiesik a szülő, nem megfelelő motiváció a tanulásra és az iskolába járásra, durva stigmatizáció és megbélyegzés.

De miért nincs ebből botrány?

A cinikus válaszom az, hogy azért, mert ez a probléma ma már csak a legrosszabb, legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő családokat érinti, amelyeknek a nehézségei egyébként sem érik el a társadalmi ingerküszöböt. 

A 2016-os szigorítás ugyanis brutálisan hatékony volt. Míg a megelőző évben tízezer felett volt a 20 napnál több igazolatlan hiányzást felhalmozó gyerekek száma, 2016-ban ez bezuhant pár százra. Aki csak tehette, elkezdett nagyon odafigyelni arra, hogy semmilyen módon ne gyűljön össze sok mulasztott órája a gyereknek. Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerekek ilyen nagy számban motiváltabbak lettek az iskolába járásra és elkezdtek szorosabban kötődni az iskolai közösségükhöz.

Sokszor csak annyi történt, hogy már nemcsak az iskola fenyegette következményekkel a gyerekeket, ha nem mennek be reggel, hanem a szülők is. A két oldalról érkező nyomás tehát valójában nem a problémát oldotta meg, hanem a jelenséget tüntette el szem elől.

De melyek azok a családok, amelyek érintettek maradtak, és amelyeket ma börtönbüntetéssel fenyeget a rendszer, ha lóg a gyerekük? 

A kisebbségi ombudsman egy 2022-es jelentése pontos elemzést ad a helyzetről borsodi településeken élő, döntően roma gyerekek helyzetét vizsgálva. Bemutatja, hogy mit jelent a szegregált iskolákban, nem ritkán összevont osztályokban tanuló, túlkoros gyerekekkel zajló mindennapokban a pedagógusok eszközhiánya és tehetetlensége. Hogyan kezelik az iskolai konfliktusokat azzal, hogy a problémás gyerekeket hazaküldik, és igazolatlant adnak nekik. Mennyit küzdenek azok a családok, amelyekben az apa a család fenntartása érdekében másik településen dolgozik, és gyakran csak két-három hetente tud hazajönni, és így miként fogy el a gyerekekkel egyedül maradó anya figyelme, erőforrásai.

Az is egyértelmű, hogy ha a gyereknek nincs megfelelő ruhája vagy cipője ahhoz, hogy iskolába menjen, azt senki nem fogja igazolni. Az is előfordul, hogy a beteg gyerek nem jut el orvoshoz (hiszen a gyógyszereket úgysem tudják kiváltani, vagy másik településre kellene átvinni a gyereket, amit nem tudnak megoldani), otthon marad, így viszont orvosi igazolás sincs. 

A valóságban elég könnyen összejön az a 30-50 óra, tehát a néhány napnyi igazolatlan hiányzás. 

A probléma igazi arca, a gyerekek igazi harca

A mélyben elképesztően nehéz élethelyzetekről van szó, és olyan strukturális problémákról, amelyek esetében a lógás vagy az igazolatlan hiányzás valójában a legkisebb probléma.

Képzelj egy olyan iskolát (konkrét példa), ahol a 15 fős elsős osztályban 14 gyerek túlkoros, a velük dolgozó pedagógusok pedig nincsenek elegen, elfáradtak, és ugyanúgy kevéssé motiváltak, mint a gyerekek. 

Képzeld el, hogy ha nem is vagy megelégedve az óvodával, iskolával, nem tudod máshova átvinni a gyerekedet. Mert nincs másik intézmény, mert ott nem veszik fel, vagy mert nem fér bele a családi költségvetésbe az utazás. 

Képzeld el, hogy egy kínszenvedés reggel elindulni az iskolába, mert te vagy az egyetlen, akinek időre kell kelnie.

Ha már motivációról van szó, azt sem lehet kihagyni, hogy milyen piszok nehéz gyerekként úgy iskolába járni, ha otthon a szüleid a tanulást nem tartják se hasznosnak, se fontosnak. És az intézményi keretek betartása, a szabálykövetés sem egyértelmű érték. 

A kép tehát meglehetősen összetett, és ahogy most kinéz, pont a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő gyerekek esetében egy vesztes-vesztes játszmában vagyunk benne társadalomként. Az az eszközrendszer, amellyel a gyerekeket bent akarnánk tartani az oktatás rendszerében, a nap végén csak még több költséghez, még több kieső erőforráshoz, még nagyobb veszteségekhez vezet. 

Az oktatáshoz való jog minden gyereket megillet, de ennek érvényesülését nem lehet (és nem is lenne szabad) „korbáccsal” kikényszeríteni. 

Minden gyereket megillet a védelemhez és gondoskodáshoz való jog, hogy ne veszítse el a szülőjét se ideiglenesen, se tartósan azért, mert nem jár iskolába. 

Elképesztő cinizmusnak érzem, hogy az iskolát mulasztó gyerekek szülei börtönben kötnek ki. Nem látom ennek sem a társadalmi hasznát, se a közösségekre gyakorolt pozitív hatását. És tudva, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőket hozza ebbe a helyzetbe a jogszabály, még erősebben érzem, hogy a hatályos jogszabály nem a gyerekek érdekét nézi, sőt, azt megsérti. Az is a gyerekek védelme lenne, ha ezen változtatnánk.

Olyan jó lenne újragondolni a szabályozást, és az ombudsmani jelentések, meg a kutatási adatok fényében véget vetni ennek a jelenlegi gyakorlatnak. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Chris Ryan