A gyerekek a klímaváltozás legnagyobb vesztesei

–

1815. április 10-én Indonézia Sumbawa szigetén kitört a Tambora vulkán. A 4300 méter magas hegy mintegy fele teljesen megsemmisült és a hamufelhő 45 kilométer magasan szökött az égbe. Az emberiség történetének bár nem a legismertebb, de a legsúlyosabb vulkánkatasztrófája tíz-húsz ezer közvetlen áldozatot követelt. A vulkánkitörés következményeként kialakult globális éghajlati változásokat és az így előállt élelmiszerválságot; az éhínséget és járványokat, semmi sem tartóztathatta fel – ország- és kontinenshatárokkal, óceánokkal dacolva söpörtek végig a világon.

Indiában a monszunokra gyakorolt hatása több egymást követő sikertelen betakarítást eredményezett, amely éhínséghez vezetett és hozzájárult egy új koleratörzs elterjedéséhez. Az Egyesült Államok északkeleti részére 1815 tavaszán és nyarán egy olyan, az eget vörösre festő, napot elhomályosító „száraz köd” telepedett, amelyet sem a szél, sem az eső nem tudott eloszlatni. 1816 „nyár nélküli évében” – értsd, ahogy látod: abban az évben egyáltalán nem volt nyár – a föld északi féltekén az átlagos globális hőmérséklet körülbelül 0,4–0,7 °C-kal csökkent, ami elegendő volt ahhoz, hogy jelentős mezőgazdasági problémákat idézzen elő. A nyári fagy és hó Amerika- és Európa-szerte is tönkretette a legtöbb mezőgazdasági növényt, de a vulkánkitörés következtében kezdtek súlyos tífuszjárványok tombolni Délkelet-Európában és a Földközi-tenger keleti részén is. Új-Angliában pusztultak az állatok, Nagy-Britanniában és Írországban a hideg és a heves esőzések miatt olyan éhínség tombolt, hogy walesi családok távol otthonaiktól menekültként könyörögtek ételért. A hirtelen emelkedő élelmiszerárak Európa-szerte zavargásokat idéztek elő. Ez volt a XIX. század legsúlyosabb éhínsége, amelyben csak a Kárpát-medence területén körülbelül ötvenezer ember lelte halálát, így Magyarországon is több ezren haltak éhen vagy váltak a tífusz áldozatává.

Az indonéziai Tambora kitörése tehát az emberiség valamennyi tagjának életén így vagy úgy nyomott hagyott. Ahogy nyomot hagyott a világirodalmon és a történelmen is.

A nyár nélküli 1816-os év adta a világnak Byron hátborzongató(an szép) Sötétség című versét és feltehetően a Frankenstein című művet is, amely sztori unaloműzőként pattant ki Mary Wollstonecraft Godwin fejéből, amikor a rossz idő miatt a svájci nyaralásakor a négy fal közé kényszerült Byronnal és későbbi férjével, Percy Shelleyvel. De – bizonyos vélekedések szerint – a Tambora kitörésének következtében kialakult és Európát 1815 kora nyarán elérő nedves, csapadékos időjárásnak köszönhető Napóleon veszte is.

Olvad a sarki jég? Fogy a víz Afrikában? Mi közünk hozzá, olyan távoli, nem igaz?

Amint láthatjuk, nem egészen… Egymástól a mind földrajzilag, mind időben távol lejátszódó jelenségek között ugyanis igen erős kapcsolat is lehetséges. A XIX. századi indonéz vulkánkitörés hatására felszabaduló kén-dioxid a légkör nedvességével reakcióba lépve és kénsavvá alakulva évekig megmaradó, mikrométeres szulfátszemcsékből álló felhőt képzett, amely szétterült Földünkön és a napsugárzást visszaverve leárnyékolta a felszínt, ezzel okozta a jelentős lehűlést.

Manapság, noha fordított előjellel, de szintén globális hatású változások zajlanak az olvadó jégtakarók miatt: a jéggel fedett vízfelszín világos színe miatt a sugárzás legnagyobb részét (94-97 százalékát) visszaveri, míg a szabad vízfelszín sötétebb, ezért az elnyeli a sugarakat és így felmelegszik.

A bekövetkező változás pedig hatással van arra is, hogy Magyarországon mennyi eső esik, a hazai csapadék felét ugyanis az Atlanti-óceán felett keletkező ciklonok juttatják ide.

A sarki jég olvadása miatt melegedő vízfelszín fölött nem alakulnak ki a mérsékelt övi ciklonok és ezzel Magyarország jelentős csapadéktól esik el.

A klímaváltozás: hiperobjektum

Timothy Morton filozófus az Ecological Thought című könyve záró gondolatainak írása során találta ki ezt a kifejezést olyan tárgyakra, illetve jelenségekre, amelyek „túl vannak” (hyper – görög szó, jelentése: túl) a látómezőnkön, legfeljebb darabjaikat vagyunk képesek lokalizálni, egészükben ugyanakkor megtapasztalhatatlanok és befoghatatlanok az emberi elme számára. Ilyen hiperobjektum a klímaváltozás is.

A klímaváltozás nem csak napokban-hetekben jellemző forróságot vagy a december ötödikén mért 17.8 °C-t jelenti, de még csak nem is azt, hogy kiszáradnak vizek, eltűnnek bizonyos állat- és növényfajták és szélsőséges időjárási elemek pusztítanak.

A klímaváltozás mindezen környezeti változásokat és az ennek következtében jelentkező, emberi életben bekövetkezett változásokat jelenti, és azt, ahogy ez a megváltozott emberi élet visszahat a környezetre – és az ismét az emberre és így tovább.

A Morton-féle hiperobjektív jelenségek jellemző tulajdonságainak egyike a nem lokális jelleg, azaz, hogy időben és térben annyira tömegesen oszlanak el, hogy helyi megnyilvánulásai sosem fedik a jelenség egészét, túllépik az ember elképzelését a „tárgyról”.

Bár az emberek nem érzik magát a globális felmelegedést, de tapasztalnak heves esőzéseket, ciklonokat és hőhullámokat, amelyek megsemmisítik az élethez elengedhetetlen infrastruktúrákat. Tapasztalnak egyre gyakoribb árvizeket, amelyek veszélyeztetik a víztisztaságot és megfelelő szanitációt biztosító berendezéseket, amelyek hiánya olyan betegségeket idéz elő, mint amilyen a kolera is. Tapasztalnak aszályokat és a megváltozó csapadékeloszlás miatt fokozott terméskiesést, amely növekvő élelmiszerárakhoz vezet, veszélyezteti az élelmezésbiztonságot és – kivált a szegénységben élők esetében – alultápláltságot idéz elő. De túl ezen, a megélhetést ellehetetlenítve ösztönzi a migrációt és háborús konfliktusokhoz vezet.

Az igazi vesztesek: a gyerekek

Ma a világon több mint félmilliárd gyerek él árvizeknek fokozottan kitett területeken, közel 160 millióan pedig aszály által súlyosan érintett vidékeken. Az éghajlatváltozás következtében széles körben terjedő betegségekben – mint amilyen a malária vagy a dengue-láz – a gyermekek a legsebezhetőbbek.

A klímaváltozásnak tulajdonítható betegségek közel 90 százaléka az öt év alatti gyermekeket sújtja.

Az éghajlatváltozást okozó gázok között több egyben elterjedt légszennyező anyag is, amely károsan hat egészségünkre. Ahogy az üvegházhatású gázoknak, úgy ezen anyagok egy részének is van természetes forrása: az erdőtüzek, a vulkánkitörések, a kőzetek mállása vagy az elpusztult élőlények bomlása mindig hozzájárult és hozzájárul jelenleg is a légkör szennyezéséhez. Ezt azonban az emberi tevékenységből eredő (antropogén) kibocsátás (a fűtés, a közlekedés, a villamosenergia-termelés, mezőgazdasági tevékenység) szignifikánsan növeli, olyannyira, hogy a természet már nem képes megbirkózni vele.

Jelenleg világszerte mintegy kétmilliárd gyermek él olyan területeken, ahol a levegőszennyezés szintje meghaladja az Egészségügyi Világszervezet által megállapított normákat. Évente több mint félmillió öt év alatti gyermek hal meg a levegőszennyezéssel összefüggő okok miatt. A fertőző betegségek között továbbra is a tüdőgyulladás jelenti az öt év alatti gyermekhalálozások elsődleges okát, naponta mintegy 2400 gyermek életét követelve. A tüdőgyulladás okozta gyermekhalálozás egyszersmind szorosan kapcsolódik az alultápláltsághoz, a nem megfelelő ivóvízforrásokhoz és szanitációhoz, valamint az egészségügyi ellátás hiányához: a szegénység okozta valamennyi kihívást súlyosan tetézi az éghajlatváltozás. 

Először az emberiség történetében a jelen gyermekei a szélsőségesen változó éghajlat és a környezetpusztulás következtében egy sokkal veszélyesebb és bizonytalanabb világban nőnek fel. Nem nehéz belátni, hogy a hátrányos helyzetű, szegénységben élő gyermekek esetében a tét még nagyobb: a legsebezhetőbbek mostanra elveszítették otthonaikat és kiestek az oktatásból, s mivel az éghajlatváltozás a természeti és ember okozta katasztrófákat is gyakoribbá teszi, küzdelmük egyre nehezebb. Ma több mint 700 millió embernek nincs hozzáférése tiszta vízhez, 2040-re pedig várhatóan közel 600 millió gyermek él olyan területeken, ahol a vízigény meghaladja a rendelkezésre álló mennyiséget.  

Az éghajlatváltozás fokozza az egyenlőtlenségeket, amelyekkel a jelen gyermekei már most szembesülni kénytelenek, és amelyektől a jövő generációi is szenvedni fognak. Ha megszületnek egyáltalán…

A nyugati világban tapasztalt születésszám-visszaesés mögött ugyanis a klímaváltozás is szerephez jut: az éghajlatváltozás ténye és annak jövőbeli hatásaitól való félelem befolyásolja a gyermekvállalást. Egy 2020-ban az Egyesült Államokban végzett kutatás szerint, amely az éghajlatváltozás és a reproduktivitás kapcsolatát vizsgálta 607, 27–45 év közötti amerikai állampolgár bevonásával, azt találta, hogy a válaszadók mintegy 60 százaléka „nagyon”, illetve „rendkívül aggódik” a gyermekvállalás ökológiai lábnyoma miatt, 96,5 százalék „nagyon”, illetve „rendkívül aggódott” a klímaváltozással küzdő világban már megszületett, várható vagy hipotetikus gyerekeik jóléte miatt.* 

Az USA-ban már egy 1988-ban végzett közvéleménykutatás is azt mutatta, hogy az amerikai válaszadók 65 százaléka úgy vélte, az éghajlatváltozás problémát jelent majd gyerekeik vagy unokáik életében, egy tavaly végzett felmérés pedig azt találta, hogy az Egyesült Államokban minden negyedik gyermektelen felnőtt az éghajlatváltozást jelöli meg fő okaként annak, hogy nem alapított családot. De nincs ez másként az Egyesült Királyságban sem, ahol egy 2019-es kutatás szerint a még gyermektelen britek 37 százaléka egyáltalán nem szeretne gyereket vállalni – ez a 18–24 éves korosztályban 13 százalék – és okként kilenc százalékuk a túlnépesedést, öt százalékuk a környezet- és klímaváltozás várható következményeit nevezte meg.

A koronavírus-járvány okozta lezárások kezdetén megjelentek jóslatok arra vonatkozóan, hogy ­– némileg hasonlóan José Saramago Kőtutaj című regényében történetekhez –, egyfajta „pandémiás boom” indul el. Valójában, a fejlett világban legalábbis, éppen az ellenkezője bizonyult igaznak:

az Egyesült Államokban becslések szerint 2021-ben 300 ezerrel kevesebb csecsemő születése várható, és Európa sem szembesült olyan súlyos visszaeséssel a születésszámban a hetvenes évek vége óta, mint jelenleg. 

A klímaváltozás iránti fokozott érzékenységet növeli, ha az egyén jövő felé tekint, hiszen a Föld ökológia állapotáról szóló előrejelzések egy bizonytalan jövőt jelenítenek meg. A fiatal generációk így válnak talán egyre pesszimistábbá és cinikusabbá, a gyermekvállalás ugyanis egyes megközelítések szerint egyfajta „radikális remény”, amelyet, úgy tűnik, kevéssé érez magáénak fejlett világ… Alfonso Cuarón 2006-os Az ember gyermeke című filmjében, amely a gyermektelenség disztópiája, a társadalmi összeomlásban vergődő, terméketlen emberi fajnak nincs jövője – amint Mark Fisher filozófus rámutat –, ez pedig ellehetetleníti, hogy a maga teljességében megélje a jelenét.

De mi közünk nekünk ehhez itthon?

Magyarországon egyelőre talán kevéssé jelenik meg a klímaváltozás tudatos gyermektelenségre gyakorolt hatása – vagy legalábbis kevesen foglalkoznak vele –, ám az előrejelzések alapján a születések száma a klímaváltozástól függetlenül is tovább csökken majd. Ennek ellenére a hazai fiatalok „klímaszorongása” semmiképp nem elhanyagolható tényező.

Ha tehát a hazai születésszám csökkenése aggasztja a politikai döntéshozókat, érdemes megszólítani és meggyőzni a jövőjük miatt aggódó – és ezért talán gyermeket vállalni nem akaró – generációkat azzal is, hogy az ökológia válság megoldása a jövőben kiemelt szerephez jut.

A Greta Thunberg által alapított Fridays For Future-mozgalom bizonyította a fiatalok elszántságát: Jakartától Budapesten át New Yorkig gyerekek és tizenévesek tömegeit vitte ki az utcára és sarkallta arra, hogy fellépést követeljenek a klímaváltozás ellen.

A gyerekek részvételhez való jogát támogatva az UNICEF is együttműködik a mozgalommal – ahogy világszerte a nemzeti kormányokkal is –, hiszen a gyermekek és fiatalok azzal, hogy példát mutatnak, kulcsszerepet játszhatnak a küzdelemben. Kommunikációs szakértők szerint részben a gyermeklétükből adódó erkölcsi tekintélyük miatt, részben pedig azért, mert a közösségi médiával gyakorlatilag együtt születtek, annak használatában meglehetősen profik, így a világ talán valóban figyel is rájuk. Az UNICEF igyekszik minél több teret adni hangjuk hallatására, mert kutatásaiból nem csak azt tudja, hogy a fiatalok nagy része kirekesztve érzi magát az életét befolyásoló politikai döntéshozatali folyamatokból, hanem azt is, hogy

jelentős hányaduk úgy véli, a legfontosabb intézkedés az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a környezeti károk csökkentése érdekében az ezekre irányuló figyelem fokozása és a tudatos kommunikáció.

Modla Zsuzsa