Dr. Gyurkó Szilvia: Merre tovább, magyar gyermekvédelem? Avagy: EZ a baj, nem a „nemváltó óvodások”

–

„Baj van”

Azzal kapcsolatban, hogy vajon a homoszexualitásról való iskolai beszélgetést és a transzneműekről szóló videókat tekinti-e a magyar lakosság a legaktuálisabb, országos gyermekvédelmi problémának, a népszavazás után talán egy fokkal magabiztosabban jelenthetjük ki, hogy nem.

Bár valószínűleg egy érvénytelen népszavazás sem fogja eltántorítani a politika boszorkánykonyháján ügyködőket és gumicsontgyártókat, hogy töretlen lelkesedéssel állítsanak elő újabb és újabb célpontokat, amik ellen küzdeni lehet. Leginkább ideológiai, de „a legjobb”, ha kifejezetten gender vagy LMBTQ-, azaz a szexuális irányultság alapján. Bármit is jelentsenek ezek a szavak egy magyar átlagpolgárnak… A sokmilliárdért megtartott népszavazás és a szintén sokmilliárdos kampány, amit köré szerveztek, nem oldaná meg a magyar gyermekvédelem legalapvetőbb problémáit, de nagyon sok szakember és gyerek helyzetét tehette volna (legalább időlegesen) könnyebbé.

Emiatt düh van bennem. De mégsem ez a legerősebb érzésem, hanem a félelem.

Hogy olyan komoly gondok vannak a gyermekvédelemmel, és úgy recseg-ropog az egész rendszer, hogy már talán ideig-óráig sem tudja fenntartani (már a látszatot sem) az a néhány ezer elhivatott szakember, aki még benne van. 

Nem szeretnék Cassandra lenni, de muszáj újra elmondani: baj van. Nagyon nagy. Nem képzeletbeli, nem ideológiai vagy politikai, hanem kézzelfogható, emberéletben mérhető, valóságos. És nem tudom, hogy meddig tartunk még ki. 

„Félek”

Alapjáraton is eléggé szorongó vagyok, de az elmúlt időszakban egyre nő bennem a félelem.

A gyermekvédelemmel kapcsolatban nem plakátokról tájékozódom vagy politikusoktól, hanem szociális munkásoktól, gyermekotthoni nevelőktől, gyerekektől és családoktól. És az a kép, ami ezekből a beszélgetésekből kirajzolódik, egyre sötétebb. 

1997 óta van Gyermekvédelmi törvényünk, és már a kétezres évek elején arról írt az Állami Számvevőszék egy jelentésében, hogy a törvény elfogadása óta soha nem álltak rendelkezésre azok az anyagi, tárgyi, személyi erőforrások, amelyek a végrehajtáshoz kellenének. Soha. 1997 óta. És a helyzet azóta sem változott. Sőt. 

Meg tudom erősíteni, hogy elképesztően nagy a szakemberhiány, és hogy olyan alapvető, strukturális problémákkal küzd a rendszer, amik a jogszabályok végrehajtását sem teszi lehetővé.  

EZ a baj:

Hiába írja elő a törvény, hogy a család nélkül maradt vagy onnan kikerülő kisbabák és kisgyerekek főszabály szerint nevelőszülőkhöz kerüljenek, ne gyerekotthonba, a valóságban még mindig léteznek csecsemőotthonok, ahol 0–3 éves gyerekek élnek, és a 12 éven aluliak is meglehetősen nagy számban lakásotthonokban laknak. 

Nincs elég nevelőszülő. A lakásotthonokban pedig nincs elég nevelő. A családjukból kiemelt gyerekeket a szükségleteik szerint kellene elhelyezni, a testvéreikkel együtt, közel a vér szerinti szülőkhöz, hogy látogatni tudják őket – ehhez képest a gyakorlatban a gyerekek oda kerülnek, ahol hely van. 

És ez a gyermekvédelemnek csak egy szelete. A kisebbik, ami nagyságrendileg húszezer gyereket érint. Magyarországon viszont 1,8 millió gyermek él. Akiknek életük első 18 évében sokféle támogatást és védelmet kell(ene) élvezniük ahhoz, hogy azzá a felnőtté válhassanak, akinek születtek.

Eleve ott kezdődik, hogy Magyarországon átlagosan naponta öt gyerek (azaz 18 éven aluli lány) hoz világra gyereket. A tinédzserterhességek kockázata magas. Ezeknek a lányoknak nagy része nem él házasságban, viszont évente így is körülbelül 300 gyermekházasság köttetik. Szégyenszemre, Európa közepén még mindig jut majd minden napra egy magyar gyermek, aki kisebb-nagyobb (néha több évtizedes) korkülönbség mellett házasságot köt. 

A megszületett gyerek azután nő, cseperedik, s időnként (mint minden gyerek) megbetegszik. Ez különösen rossz hír annak a mintegy hetvenezer gyereknek, aki nem jut hozzá házi gyermekorvosi ellátáshoz. Országosan mintegy 110 gyermekorvosi álláshely betöltetlen, és a dolgozó gyermekorvosoknak is 40 százaléka nyugdíjaskorú.

Azok a gyerekek, akik nem jutnak hozzá helyben minőségi egészségügyi ellátáshoz, legnagyobb részben az ország hátrányos helyzetű, leszakadó (a valóságban már régen leszakadt) régiójában élnek. 

A szegény gyerekek már születéskor hátrányba kerülnek. Bár a gyerekek életkörülményei összességében jobbak lettek az elmúlt évtizedben, az egyenlőtlenségek folyamatosan növekedtek.

Nem kérdés, hogy aki szegény, az a legszegényebb. Nekik nem jut elég jó egészségügyi ellátás, szociális segítő szolgáltatás, oktatás. 

Bár a magyar oktatás rendszere elég stabilan romló tendenciát mutat általánosságban is – nem csak a hátrányos helyzetű régiókban. Az mutatják a vizsgálatok, hogy a magyar 15 évesek alapkészségeinek átlagos szintje jelentősen elmarad az uniós átlagtól. És bár megpróbálkozhatunk azzal, hogy úgy teszünk, mintha nem lenne itt semmi látnivaló, de az a helyzet, hogy a magyar oktatásra háruló egyik legnagyobb kihívás a tanárhiány. 

Azok a családok, amelyek speciális nevelési igényű gyermeket nevelnek, még régebb óta látják, tapasztalják, hogy brutális gondok vannak az oktatási rendszerrel. Az ő gyerekeik közül például minden harmadik kimarad az integrált oktatásból. 

Az egészségügy vagy az oktatási rendszer problémáját „megoldják” azok a családok, akiknek van pénzük. De azért náluk sincs kolbászból a kerítés. Erőszak és elhanyagolás például a mondén budai lakokban is megtörténik, nem csak a szegénysoron.

Magyarországon minden tizedik gyerek veszélyeztetett, és mintegy 60 százalékuk egészséges gyermekkora és fejlődése bántalmazás miatt kerül veszélybe.

A gyermekvédelemnek pedig jelen állapotában nemcsak az jelenti a kihívást, hogyan jut el a szegregált telepekre, hanem az is, hogyan jut be a kőkerítéses villákba. 

A saját családjukban, vagy kortársaik által bántalmazott gyerekek problémája alig elismert ma Magyarországon – és csak nagyon kevés helyi gyermekvédelmi hálózat bír kellő felkészültséggel ahhoz, hogy ezeket az ügyeket hatékonyan megelőzze vagy kezelje. Ráadásul a gyerekek nemcsak egymást bántják, hanem magukat is. A kutatások szerint a serdülők több mint 90 százaléka fogyaszt alkoholt, és minden huszadik kipróbált már valamilyen dizájnerdrogot.

Átlagosan minden hétre jut egy gyermek öngyilkosság is Magyarországon… és a Covid is tovább rontott a gyerekek egyébként sem megnyugtató mentális és fizikai egészségén. 

Ez egy nagyon nagy ecsetvonásokkal felfestett kép arról, hogy merre kellene tovább keresgélni, ha a magyar gyermekvédelem kihívásait, problémáit akarjuk megoldani.

Higgyétek el, lenne munka bőven mindegyikkel. 

Dr. Gyurkó Szilvia

A téma iránt érdeklődőknek ajánljuk, hogy olvassák EZT AZ ÖSSZEFOGLALÓT a gyerekek 2021-es helyzetéről. 

Forrás: Hintalovon Alapítvány Gyermekjogi jelentés

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Iamges/SinanAyhan