Hanyatt fekszünk szülés közben, hogy kényelmesebb legyen – De mégis kinek?

–

A filmek és sorozatok általában hasonlóképpen ábrázolják a szülést

A nőnek a legváratlanabb pillanatban folyik el a magzatvize, majd autóba pattan – vagy leint egy taxit – és rohan a kórházba. Ott aztán hanyatt fekszik egy ágyon, kórházi hálóingben, orvosok és a családtagok körében, természetesen tökéletes frizurával és full sminkben. Nem kérdés, hogy ezeknek a jeleneteknek semmi köze a valósághoz…

Ami engem illet, tudatosan tartottam magam távol a szülés témájától az utolsó percig. Nem néztem videókat, nem olvastam utána, nem beszélgettem erről senkivel. Ha úgy tetszik, homokba dugtam a fejem – pusztán félelemből. Tudtam, hogy előbb-utóbb elkerülhetetlenül ér utol a pillanat, amikor szembe kell néznem a helyzettel, ahogy azzal is tisztában voltam, hogy a valóság a filmeknél sokkal kevésbé ideális, a kórházi környezet pedig sokszor nemhogy segítené, hanem épp ellenkezőleg, gátolja a szülés természetes lefolyását. A komplikációktól mentes szülésben ugyanis nagy szerepet játszik, hogy a nőknek lehetőségük van-e a számukra ösztönös módon vajúdni. De pontosan mit is jelent ez? Megkérdeztem Lénárd Orsit, akinek mentálhigiénés segítő szakemberként a dúlaság lett a hivatása.

A szülés kódja

„A női test a szülésre tökéletesen alkalmas, hiszen többek között erre lett kitalálva. A várandósságok és szülések többsége rendben lezajlik magától, ha ehhez megfelelő támogatást kapnak az anyák” – kezdi Orsi. „A »szülés kódja« ugyanis benne van a nőkben, csak hagyni és támogatni kell ennek a kibontakozását, ahogy Bálint Sándor szülészorvos, pszichoterapeuta fogalmazott erről a fajta ösztönös női tudásról. A vajúdó és szülő nő érzékeli a saját testét, kisbabája mozgását, haladását, így azt is, milyen pozíciók a leghatékonyabbak a folyamat szempontjából. A szabadon mozgó és tetszőlegesen testhelyzetet választó nők fájdalomérzete kisebb, másrészt megmarad a kontrollérzetük, ami a jó szülésélmény fontos feltétele.”

A szülés tehát egy sokkal zsigeribb, állatiasabb, „piszkosabb”, de jóval nőiesebb folyamat is, mint amit a filmekben látunk. Az emberiség történelmét tekintve pedig egyáltalán nem természetes, hogy a nők a hátukon fekve szüljenek.

A korábbi feljegyzések szerint a nők jellemzően ülve vagy állva hozták világra gyermekeiket, ami nem véletlen, hiszen a függőleges testhelyzet megkönnyíti a baba kijövetelét.

Orsi szüléskísérései során azt tapasztalta a budapesti kórházakat illetően, hogy legtöbbször hagyják, sőt támogatják a vajúdás alatti mozgást, helyzetváltoztatást, a kitolás idejére viszont a legtöbb szülő nőt a hátára fektetik. „Ez – ha csak orvosi oka nincs – nem segíti a nők szüléssel kapcsolatos jó megélését, ahogy a kitolás folyamatát sem. Kiesik a gravitáció támogató ereje, illetve a medence átmérője is ebben a pozícióban a legkisebb. A hagyományos kőmetsző pozícióban, a térdeket felhúzva szűkebb a medence kimeneti szakasza, mint állva vagy négykézláb” – meséli a szakember.

A saját szülésélményemről inkább csak képek, pár perces emlékeim vannak, megszakításokkal

A vajúdás alatt próbáltam sétálni, de olyan erősek voltak a görcsök, hogy nem tudtam állva maradni. Az ágy mellé térdeltem, amíg a csodás szülésznőm, aki a legnagyobb támaszom volt a folyamat során, hozott egy fitneszlabdát. A fájdalom ezen rugózva sem hagyott alább, de a magzatvíz elfolyt, én pedig feküdhettem fel az ágyra.

Anélkül, hogy részletesebben belemennék, elárulom, hogy nem a legjobb élményeim listáját gazdagítja a szülésem, és bár szerencsére rengeteg a pozitív szülésélmény, az utóbbi években folytatott beszélgetéseim alapján ezzel közel sem vagyok egyedül. De honnan indultunk, és vajon milyen messze vagyunk még attól, hogy az anyabarát metódus általánossá váljon?

A király nézőpontja

Nagyjából a XVIII. századig a szülés kizárólag nők körében zajlott. A vajúdó anyát egy bába és támogató nők egy kisebb csoportja segítette, férfiak pedig nem vehettek részt az eseményen. Idővel azonban egyre több orvos volt jelen a szülés ideje alatt, és akkoriban az orvosok mind férfiak voltak.

Az American Journal of Public Health folyóiratban megjelent tanulmány szerint a fekve szülés divatja XIV. Lajos francia király nevéhez fűződik. XIV. Lajos ugyanis szerette volna végignézni mind a huszonkét gyermeke világra jövetelét, ehhez viszont az kellett, hogy az anyák ne a hagyományos álló vagy guggoló pozícióban szüljenek. Az uralkodó tehát megterveztette a lábtartó kengyellel ellátott szülőágyat, ami – bár jelentősen megnehezítette a nők erőkifejtését –, a király számára tökéletes rálátást biztosított a folyamatra.

Azonban még a királynál is nagyobb befolyással bírtak a pózok tekintetében azok a férfiak, akik egyre nagyobb számban vettek részt a szülés támogatásában. François Mauriceau francia szülész orvos 1668-ban az elsők között jegyezte le, hogy nem minden nő szül ugyanabban a pózban. Van, aki térdelve, míg mások egyenesen állva, megint mások pedig könyökkel egy asztal vagy egy ágy szélét támasztva hozzák világra a gyermeküket. „A legjobb azonban mégis az, ha az ágyon fekve születik meg a gyerek, elkerülve ezzel azt a kellemetlenséget és fáradtságot, hogy szülés után az ágyhoz kelljen vinni az anyákat” – írja Mauriceau. De vajon belegondolt-e, hogy mi az oka annak, hogy a nők különböző pózokban vajúdnak és szülnek? Megkérdezte-e a nőket, hogy mit gondolnak erről?…

Lássuk, mi folyik ott

Az Egyesült Államokban William Potts Dewees amerikai orvosnak tulajdonítják a fekvő helyzetben szülés népszerűsítését. Dewees volt a Pennsylvania Egyetem szülészetének harmadik elnöke, és az 1800-as évek elején előszeretettel hangoztatta, hogy

„a nőnek úgy kell elhelyezkednie, hogy a lehető legkevésbé akadályozza az – akkoriban többnyire férfi – bába munkáját”.

Ezzel a legtöbben egyetértettek, abban azonban, hogy mi ez a pozíció, megoszlottak a vélemények. Voltak, akik az oldalt fekvést, mások a térdelést, megint mások pedig a háton fekvést javasolták. Dewees az utóbbival értett egyet, szerinte ugyanis mind a kényelem, mind a biztonság ezt kívánta. Dewees mentségére szóljon, hogy orvosként többnyire csak komplikációk esetén avatkozott közbe, a hanyatt fekvést tehát nem a problémamentes szülésekhez javasolta. 

A XIX. század elején a legtöbb orvos, beleértve Deweest is, általában óvatosságra intett a szülésekbe való szükségtelen beavatkozás tekintetében. A fogót például, amivel az orvosok megfogták, majd kvázi kihúzták a gyereket az anyából, csak szükség esetén lehetett használni. A férfi bábák, illetve orvosok szerepe a szülésben elsősorban a komplikációk kezeléséről szólt.

A beavatkozás orgiája

A probléma az volt, hogy az idő előrehaladtával egyes orvosok szinte minden szülést úgy kezeltek, mintha komplikációról lenne szó, szinte teljesen eltűnt az óvatosság a szükségtelen beavatkozást illetően. Irvine Loudon orvos és történész, a szülés közben bekövetkező anyai halálozás szakértője ezt az időszakot a beavatkozás orgiájaként írja le. A különböző fejlesztések, mint például az antiszeptikumok és fertőtlenítők felfedezése az anyai halálozási arányoknak javulását kellett volna eredményezze, ehelyett azonban a számok megrekedtek.

A vajúdó anyákat rutinszerűen vetették alá fizikai vizsgálatoknak, ami jelentősen megnövelte a fertőzések esélyét. A szülés utáni anyai halálozás fő oka ekkoriban a méhen belüli fertőzések, a gyermekágyi láz volt.

(Semmelweis Ignác sokat küzdött azért, hogy ez a helyzet megváltozzon, olvassátok el Molnár Lamos Krisztina írását erről ITT.)

A második világháború előtti időszakban Angliában a szülések felét már fogóval folytatták, a nők pedig jellemzően fekve szültek. A fogó bizonyos körülmények között életmentő az anyák és a csecsemők számára, de sokkal több esetben használták, mint ami indokolt lett volna. Sok orvosnak egyáltalán nem volt tapasztalata a beavatkozástól mentes szülés levezetésében, mások pedig nem tudták – vagy nem akarták – végigasszisztálni a teljes szülést, ezért inkább meggyorsították a folyamatot. Sőt, egy idő után az a nézet is elterjedt, hogy a modern városi nők képtelenek fájdalomcsillapító nélkül életet adni a gyermekeiknek.

Így a XIX. század végére a szülés általános megközelítése az volt, hogy a nőket kloroformmal elkábították, a csecsemőket pedig gyakorlatilag kihúzták belőlük egy fogóval, aminek használata nemcsak a fertőzések, de a különböző sérülések kockázatát is növelte, mind a baba, mind az anya esetében.

Szerencsére ennél ma már sokkal jobb a helyzet

Orsi hívta fel a figyelmemet a WHO 1999-ben megalkotott szülészeti ajánlására, ami a „bizonyíthatóan hasznos” kategóriába sorolja a szabadon megválasztható testhelyzeteket, a szabad mozgást – egészen a gyermek megszületéséig, de az anyabarát szülészeti kezdeményezés és ellátás alapelvei között is szerepel ez az elv, amennyiben komplikáció- és szövődménymentes a szülés. A nemzetközi ajánlásokon túl az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megfogalmazza egészségügyi szakmai irányelvében, hogy mind a vajúdási, mind a kitolási szakasz során támogatandó a szabad mozgás, habár erre az utóbbi esetében csak akkor van lehetőség, ha „az ellátónak megfelelő tudása és gyakorlata van a különböző testhelyzetekben zajló szülés kísérésére, vezetésére”.

„Fontos lenne az orvosok és szülésznők elméleti és gyakorlati képzésébe, továbbképzésébe ezeket az elemeket beemelni, hogy valóban családbarát alapelvekre épülő szülészeti ellátás valósulhasson meg hazánkban”

– folytatja Orsi. Szerinte a szülés során érdemes arra hagyatkozni, hogy mit diktálnak a vajúdó vagy kitolásban lévő nő testi érzetei, a vajúdás alatt ugyanis rengetegféle testhelyzet alkalmazható. Mint mondja, szülésfelkészítő szakemberként egész plakátgyűjteménye van vajúdási és kitolási pozíciókból, amiket érdemes előre, a várandósság vége felé tanulmányozni és ki is próbálni.

„Nagyon jók azok a pozíciók, amikben az anya és az apa együtt van, együtt mozog” – mondja a dúla.

„A legtöbb szülőszobán igénybe lehet venni labdát, bordásfalat, esetleg a plafonról lógó vastag kötelet, és vannak káddal felszerelt helyiségek is. Ha nincs is ennyire felszerelve egy szülészet, akkor is sokféle testhelyzet választható: sétálás, guggolás, az állítható szülőágyra támaszkodás, térdelés, négykézláb állás stb.

A kitolás alatti háton fekvést csak abban az esetben gondolom jónak, ha azt az anya maga választja.”

Annak ellenére, hogy Magyarországon még nincs anyabarát szülészeti referenciaintézmény, a Nemzetközi Anya- és Bababarát Szülészeti Ellátásért Kezdeményezés tíz lépésében a szakemberek már megfogalmazták az anyával szembeni méltó és tisztelettel teli bánásmódra való igényt; a bábai gondoskodás fontosságát; a vajúdás és szülés óráiban az anya által választott kísérő(k) megszakítás nélküli támogatói jelenlétét; a nem-gyógyszeres fájdalomcsillapító módszerek elsődleges ajánlását; a bizonyítékon alapuló orvoslás fontosságát, illetve a káros gyakorlatok és rutinbeavatkozások elkerülését; a váratlanul fellépő komplikációkkal, vészhelyzetekkel kapcsolatos óvintézkedéseket; a szakszerű sürgősségi ellátáshoz való hozzáférést; az anya-gyermek későbbi egészségügyi ellátásának biztosítását, és végül a sikeres szoptatásra való törekvést.

Ezek az elgondolások és elvek pedig kivétel nélkül nagy szerepet játszhatnak abban, hogy az egész család, a baba, a mama és az apa is elégedetten és jó élményekkel távozzon a kórházból a szülés és születés után.

Meséljetek a saját tapasztalataitokról! Titeket mennyire hagytak szabadon szülni?

Mózes Zsófi

Hallgassátok meg Mindent bele podcastunkat a szülésről, melyben a WMN munkatársai meséltek saját élményeikről ITT

Szabó Anna Eszter többször is írt a szülési traumákról, olvassátok el ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Layland Masuda