–

Ahány nő, annyi szülés

Itt, a WMN-en rendszeresen lehet szüléstörténetek olvasni – Tóth Flóra is leírta több ízben, hogy belőle lényegében kicsusszant a két bájos kislánya, és volt már az oldalon egy nehéz szülés története, ahol Szabó Anna Eszter a dúláját magasztalta. Valahogy úgy fogalmazott, hogy receptre írna fel mindenkinek egy Zsófit. Kétségtelen, hogy neki ott és akkor sokat segített egy dúla jelenléte, de nem minden esetben van ez így.

Mielőtt belekezdek, mikor nem javaslom, hogy segítőre költsön bárki hozzávetőlegesen 50-100 ezer Ft-ot (csomagtól és szerződéstől függően), szeretném leszögezni, hogy voltam szülésfelkészítőn, méghozzá nem intézményin, hanem több dúla szervezésében. Végtelenül vehemens kampány folyt a háborítatlan szülés mellett, hogy az az igazán szép és jó módja világra hozni egy új életet. Rengeteg adatot hoztak arról, milyen a medikalizált szülés, milyen felesleges rutinbeavatkozások vannak, amik lassíthatják az egész folyamatot, vagy éppenséggel komplikációkat okozhatnak (kivéve – szerintük – a beöntés, mert az szuper).

Nem kérdés, hogy valóban a háborítatlan szülés volna az ideális a legtöbb élettani szülés esetében – de nem mindenáron.

Fontos lenne, hogy ebben a témában se legyen „véleményterror”, hogy senki ne érezze magát rémesen hónapokig, mert esetében nem az álomszerű szülés valósult meg!

Horrorisztikus beszámolókkal tele a padlás, ez nem ilyen lesz. Sokkal inkább figyelemfelkeltés, hogy inkább magadat tedd rendbe lelkileg, minthogy egy egész hadosztályt vigyél a szülőszobára.

Saját szülésem történetében az a legfontosabb szál, hogy bár tényszerűen tudtam, mi minden fog történni a testemmel, ugyanakkor érzelmileg nem voltam felkészülve az egészre. Erről sem a dúlám, sem a szülésznőm, sem a férjem, sem az orvosom nem tehet! Az elhanyagolt mentális állóképesség óhatatlanul fontos pontja a történetnek, a következőket ennek tükrében olvassátok.

Fontosabb a lelki felkészülés, mint a kísérők személye

Sok-sok szálra lehet ezt a pontot bontani, például önismeretre, a saját születésed megismerésére, a félelmeid feltárása, de a lényeg az, hogy azok a vonásaid, amik a mindennapi életben is hátrányodra vannak, a szülőszobában sem lesznek barátságosak veled.

A szülésed során magadat is megszülöd, bámulatosan sok elfojtott emlék, érzés és félelem képes kibugyogni a lelked legmélyebb bugyraiból, amin sem a hormonok dúlása, sem a fájdalom, sem a kiszolgáltatottság, sem a fáradtság, sem éhség, sem szomjúság nem segít. 

Én például nem tudok segítséget kérni, de ha elhaló hangon mégis megpróbálom, és nem kapom meg az áhított figyelmet, törődést, segítséget, mert a segítőim remekül szórakoznak egymás történetein, akkor nagyon hajlamos vagyok befordulni. Ez egyáltalán nem jó szokás, ugyanis egy dúla csak akkor aktivizálja magát, ha kéred! Orvosi kompetencia kereteibe tartozó ügyekbe pedig akkor sem avatkozhat, ha kéred.

Ez pedig így van jól, minden segítő szakmában dolgozónak az az első, legfontosabb lecke, hogy ne akarjon mindenáron segíteni. Ne akarjon helyetted terhet cipelni. Ez a te szülésed, csak te tudod végigcsinálni! Ezért fontos, hogy jó előre megfontold, lehet-e bármi, amiben egy segítő valóban tud a hasznodra lenni.

Visszatérve az optimális esethez: egy dúla csak akkor tud jól segíteni, ha ki tudod fejezni, hogy mire van szükséged. Ha neked ez nehézséget okoz, akkor dúla gyakorlatilag „biodíszlet” lesz csupán.

Ennél az esetnél az is jobb, ha a segítőre szánt összeget egy pszichológusra és terápiára költöd vagy a gyerekedre, vagy bármire, amire szükségetek van.

Nem jó, ha magad helyett másra bízod a döntést

Részben ez is az önismerettel függ össze, de abban a vonatkozásban mégis más, hogy egy ismeretlen helyzetben nem lehetsz mindenben kompetens, bármennyire is igyekszel. Olyan emberi lényt még nem hordott hátán a Föld, aki mindenhez ért – viszont bizonytalan esetben is érdemes a saját megérzéseidet figyelembe venni.

Dolgozó anya, nem (?!) dolgozó apa – Mikor fogunk kitörni az ósdi keretekből?

WMN Life – 2020. június 8. – WMN

Tabu szokott lenni a beöntés kérdése. Vannak helyek, ahol rutindolognak számít, van, ahol ajánlott, de érdemes megfontolni, hogy élsz-e vele. Mind a dúla, mind a szülésznő javasolni fogja, mondván, ellazul minden a meleg víztől, illetve kitolásnál sem kell majd aggódni, hogy gyermeken kívül más is távozzon belőled. Viszont figyelembe kell venni, hogy ez is sokféleképpen hathat. Valóban van olyan, aki ellazul, de ha olyan „szerencsés” vagy, mint én, akkor a ritmikus fájások mellé konstans alhasi görcsöt is kaphatsz, amitől a legelemibb mozgás is kín.

Persze lehetne itt még sok mást is említeni, mint, mondjuk, a gátmetszés démonizálását – ami messze nem akkora borzalom, mint sokan állítják –, de

a lényeg az, hogy mielőtt bármire rábólintasz, vagy bármit élből elutasítasz, amit a „szakik” javasolnak, bízz magadban. Te ismered a testedet a legjobban, és, ugye, a következményeket is mindenképp te fogod viselni. 

Nem jó, ha érzékeny vagy mások véleményére

Halálosan elfáradtam a vajúdás és szülés végére. Nyolc-huszonkét órán át tartott az egész, attól függően, hogy mely eseménytől számítjuk a kezdetét.

Napokig hálás voltam, hogy egészséges gyermekem született, még ha nem is volt egy leányálom. Viszont kicsit később, amikor már túl voltunk az első sokkon, és elkezdtem feldolgozni az eseményt, kaptam pár apró megjegyzést. Például, hogy jobb lett volna, ha kevesebb beavatkozást engedek, illetve eszembe jutottak a dúlám látványos grimaszai, amikor egy-egy, szerinte felesleges beavatkozás történt, amikről én mind-mind tájékoztatást kaptam, és beleegyeztem.

Eleve nyomorultul éreztem magam, mert természetes úton megszülni egy viszonylag nagy babát nem egyszerű feladat, főleg annak nem, aki a terhesség utolsó napjaiban is összesen 70 kg volt. Úgy éreztem, hogy a jobb és a bal oldalamat csupán a gátseb varrata tartja össze. Napokig csak négykézláb tudtam közlekedni. Még szerencse, hogy a férjem – az etetést leszámítva – mindenben ellátta a gyermekünket 0-24 órában.

Ekkor már mindenkit a pokolba kívántam, aki azt merte állítani, hogy a császármetszés az ördögtől való, hogy az nem is szülés. Igen, van, aki így véli, és csak hosszú út vezet a felépüléshez utána.

A spontán hüvelyi szülésem után nyolc hét telt el, mire meg tudtam tenni 100 métert pihenés és kínlódás nélkül. Egészen eddig a pontig szidtam magam, mert nem bizonyultam igazi „tökös” amazonnak. Pedig, ha lehámozom mások kéretlen véleményét és idealizált, sulykolt elvárásait az eseményekről, valamint a saját gyengeségeim az utóhatásokról, akkor a képességeim, fizikai és mentális erőm tükrében igenis jó szülésem volt.

Nem jó, ha úgy érzed, nincs meg a szikra közted és a dúla között

Evidens lehet, de mivel mindenki mások beszámolói alapján választja ki az intézményt, az orvost, szülésznőt, dúlát, stb, inkább leírom: lehet bárki, akár mindenki más szerint is a legjobb – ha nem beszélitek egymás nyelvét, ha nem tudtok egymásra hangolódni, inkább keress mást! Ne számítson, hogy a férjeddel, az orvosoddal és a szülésznőddel, családoddal, nagyobb gyerekeiddel nagyon jó csapatot alakít ki a kiszemelt dúla, a legfontosabb szempont, hogy téged tudjon támogatni. Attól, hogy valaki mással „csodát tett”, nem biztos, hogy neked is rá van szükséged.

Anonyma

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images