A szülőket megölik, a gyerekeket eladják – Megkezdődött a beűzéses delfinvadászat a japán Taidzsiban

–

A törvény erejével

A szigetországban teljesen legális a delfinvadászat, mindössze a Japán Halászati Ügynökség (Japan Fisheries Agency) által önkényesen meghatározott, fajokra lebontott vadászati kvótát kell betartani.

Magyarázat mindig van

A vadászok korábban azt állították, hogy a tevékenységük egyfajta kontrollt jelent, melynek révén a „kártékony” delfinek létszáma valamelyest kordában tartható. Valójában a tengeri ökoszisztéma megbomlásáért – a klímaváltozás mellett – a nyilvánvalóan fenntarthatatlan túlhalászás a felelős, ami hatalmas pusztuláshoz vezet a mély, a közép- és a felszíni szinten egyaránt. Így a delfinek akár éhezhetnek is – a bálnákkal, a fókákkal, a vízimadarakkal egyetemben –, elpusztításukkal pedig az ökológiai rendszer arányai még inkább eltolódhatnak.

Ráadásul emlősök lévén, lassan szaporodnak – fajtától függően 12-15 hónapig tarthat a vemhesség –, ami megnehezíti a populáció helyreállítását.

A delfinvadászat fő célja egyébként „hivatalosan” az, hogy a japán népet ellássák delfinhússal, miközben a delfinhús nem különösebben népszerű a szigetországban. 2007 óta pedig már egészségesnek sem mondható, sőt. Az ipari állattartásból származó szennyvízben, illetve a gyomirtókban, növényvédőszerekben, műtrágyákban lévő toxikus anyagok ugyanis előbb-utóbb a folyó- és állóvizekben kötnek ki, majd felhalmozódnak az ott élő állatok zsírszövetében. Éppen emiatt például nem egyértelműen javasolt a halak fogyasztása, még akkor sem, ha a húsuk egyébként egészséges ómega-3 zsírsavakat is tartalmaz – és ugyanez igaz a vízi emlősökre, így a delfinekre is.

Úgynevezett hagyománytisztelet

Japán – a fentieken túl – a hagyománytiszteletre hivatkozva sem hajlandó betiltani a delfinvadászatot. Egykor a település valóban a delfinek és a bálnák vadászatából élt, de a mostani vadászok elődjei csupán annyi állatot ejtettek el, amennyi a lakosság élelmezéséhez szükséges volt.

Ma már egyetlen cetnek vagy delfinnek sem kellene meghalnia a japán fogyasztók fehérjeigényének kielégítése céljából.

Hagyománytiszteletért amúgy nem is kell Japánig mennünk: a Dániához tartozó Feröer-szigeteken – szintén a tradícióra hivatkozva – gyilkolnak meg évente átlagosan 800–1.500 delfint. Dánia tagja az Európai Uniónak, ahol tilos a cetek zavarása, zaklatása és természetesen a vadászata is. Azonban a dán kormány e tekintetben nem hajlandó alávetni magát az EU törvényeinek: a Feröer-szigeteket autonóm földrajzi egységnek tekinti a grind (delfinvadászat) kapcsán, ugyanakkor az EU-s előnyökből nagyvonalúan támogatja azt.

Élet a delfináriumokban

A vadászatok valódi célja a profitszerzés, hiszen a delfinek a szórakoztatóipar egy bizonyos szegmensében dollármilliókban mérhető árucikknek számítanak.

Az öbölbéli mészárlás során kiválogatott példányokat a delfináriumok számára értékesítik, ahol létük egyetlen feladata a „nagyérdemű” szórakoztatása lesz. Betanítani könnyű őket – pláne, ha az idomár nem válogat az eszközeikben –, hiszen köztudottan intelligensek. Így például nemcsak egymással tudnak kommunikálni, hanem harmadik társukról is képesek információt közölni, illetve a hangszín változtatásával az érzelmi állapotukat is ki tudják fejezni. Minden delfinnek saját hívóhangja van, ami tulajdonképpen a nevének felel meg.

Normális körülmények között akár napi 50-160 kilométert is megtehetnek – lényegében ennyi lenne a mozgásigényük. Ilyen nagy medencét azonban egy delfinárium, ha akarna, sem tudna biztosítani, nem is csak a fizikai korlátok miatt, hanem mert soha nem hozná be az árát.

Míg a szabadon élő delfinek ötven évig vagy jóval tovább (a kardszárnyúak például akár 100 évig) is élhetnek, a delfináriumokban már a harmincéves állat is ritkaságszámba megy.

Néhány intézmény kikísérletezett mesterséges szaporítási programot, mely magas halálozási rátájú, a beltenyészet miatt gyakran genetikai sérüléssel terhelt egyedeket hoznak létre.

A delfinmosoly nagyon nem vidám

Bár a palackorrúak rostruma (arca) alapján néhányan még mindig azt gondolják, hogy ezek a delfinek mosolyognak a betontartályokban, de az csak a genetika tréfája! A halott palackorrúak ábrázata is mosolygós marad!

Richard O'Barry egykori delfintréner egyik kedvenc delfinje, „Kathy” a karjai között vetett véget az életének azzal, hogy egyszerűen nem vett többé levegőt. Mindez olyannyira megrázta O'Barryt, hogy immáron közel 40 éve a delfináriumok elleni küzdelemnek szentelte az életét! Miután Delfinmosoly című könyvében bepillantást engedett a delfináriumok „kulisszái” mögé, elkészítette a The Cove (Az öböl) című filmet, ahol megrázó képsorokban rántja le a leplet a delfinárium-iparág utánpótlásigényét kielégítő delfinvadászatokról.

Paul Watson és a Sea Shepherd

Az elmúlt évtizedekben több szervezet jött létre a tengeri élővilág megmentésért és óceánjaink ökológiai egyensúlyának megőrzéséért, melyek közül a legradikálisabb a Paul Watson kapitány által 1977-ben alapított Sea Shepherd Conservation Society (SSCS), magyarul Tengeri Pásztor Természetvédő Társaság. A szervezet a legkülönfélébb eszközökkel veszi fel a harcot a tengeri élővilág védelmében. Nyílt tengeri beavatkozásaik során afféle Robin Hoodos eszközöket vetnek be, mint például bűzbombát – jellemzően romlott vajat –, füstbombát, festékpatront dobnak hajóik fedélzetére, vagy gyógyszerbevonó anyagot, ami olyannyira csúszóssá teszi a fedélzetet, hogy képtelenség rajta dolgozni. Van, hogy a propellereiket hálókkal bénítják meg, vagy a hajóik oldalát szögbelövővel sorozzák meg.

Büszkén hangsúlyozzák, hogy immáron 43 éve végzett konfrontációik során soha nem okoztak balesetet, sem pedig halált az ellenség hajóin.

Mint Watson gyakorta hangoztatja, a jogi kiskapukat kihasználó, illetve a törvényekre egyenesen fittyet hányó orvvadászok ellen – különösen, ha nincs hathatós fellépés az érintett országok részéről – csak így lehet küzdeni. Ráadásul a Sea Shepard még mindig kevésbé radikális a vadászoknál, akik villámgránátokkal támadnak a fegyvertelen környezetvédőkre.

Az önkéntesek csaknem fele nő

Watson csapatának nagy részét önkéntesek teszik ki, jelentkezőből pedig nincs hiány, annak ellenére, hogy nem árulnak zsákbamacskát: már az oldalukon egyértelműen kiderül, hogy nehéz és veszélyes munkáról van szó. Az életkort illetően nincsenek megkötések, tizenkilenc és hatvanegy éves is akad a csapatban. Ugyanígy, a fizikai munka ellenére, nincs jelentősége a nemi hovatartozásnak, sőt az önkéntesek csaknem fele nő, akik között kapitány vagy hajógépész is található. Annál többet nyom a latban az elkötelezettség: a Sea Shepherd csak olyanokat fogad, akiknek a megvédendő állatok élete fontosabb, mint a sajátjuk.

Veronika hét antarktiszi nyarat töltött a Sea Shepherd hajóján

Kristóf Veronikát a Kalóz vagy hős? című, Watsonról szóló dokumentumfilm indította el a tengeri pásztorkodás útján. Eleinte újságíróként állt ki a tenger lakóiért, illetve nemzetközi demonstrációk budapesti helyszíneit szervezte. Majd a Sea Shepherd magyarországi képviselője lett, hét antarktiszi nyarat töltött a Déli-óceánon, a szervezet Steve Irwin-hajóján. Újságíróként és vegán szakácsként dolgozott, így lett maga is vegán – csak azt sajnálja, hogy nem váltott előbb.

A körülmények csakugyan spártaiak voltak, és a főzések közti órákban még a navigációs teremben is szívesen besegített.

Ráadásul nemcsak a japán bálnaorvvadász-flotta hajói jelentettek rájuk fenyegetést, hanem a Déli-óceán heves viharaival is meg kellett küzdeniük. Egy alkalommal például egy konyhaszekrény szakadt ki a falból, és csak a vakszerencsén múlt, hogy a szakácsok egyike sem sérült meg. Mégis, egyetlen pillanatra sem bánta meg a döntését.

„Életem legjobb időszaka volt!”

„Ott hamar megerősödik a tudat (amivel jó esetben mindenki érkezik), hogy nem mi magunk vagyunk a fókuszban, hanem az állatok, akiket meg akarunk menteni. Aki ezzel nem tud azonosulni, lelép, amint szárazföldet érünk, szóval nem olyasvalamiről van szó, amit csak az idő szépített meg. Életem legjobb időszaka volt!” – meséli.

Taidzsin az aktivistáik mindig is csak „gyalogosan” voltak jelen, mivel a Sea Shepherd-hajó nem jutna át a japán parti őrség ellenőrzésén. A dokumentálás, illetve a közösségi és a klasszikus médiában történő a tájékoztatás volt a feladatuk. Aztán a japán kormány lépett.

Ma már be sem engedik őket

„A Sea Shepherd jelenléte miatt kénytelenek voltak extra rendőri erőket finanszírozni a térségben, a vállalkozóknak pedig paravánok építésével kellett lassítaniuk a saját munkájukat” – mondja Veronika. „Két aktivistánk 2003-ban hajtott végre hálóátvágásos kiszabadítást, ami után őket bebörtönözték, de a delfineket sajnos nem tudták megmenteni. Egy körülbelül tizenhat fős család menekülhetett volna meg, de többségüket akkora sokk érte a beüldözés nyomán, hogy nem mertek elúszni. 

Ekkor a japán kormány ultimátumot adott, miszerint az önkéntesek fizikai beavatkozás nélkül jelen maradhatnak, de az első hasonló eset azonnali és végleges kizárással jár. Ezt használták ki a vadászok: rendszeresen provokálták verbálisan és fizikailag az aktivistáinkat, akik azonban szerencsére fegyelmezettek maradtak.

Azóta a japán kormány tovább szigorított, ma már az úgynevezett „Sea Shepherd-gyanús” nyugati személyeket nem engedik be.

Jelenleg Ric O’Barry Dolphin Projectjének önkéntesei az utolsók, akik még jelen lehetnek – remélhetően őket nem akarják eltávolítani.”

A delfináriumokat mindannyian bojkottálhatjuk

Veronika továbbra is dolgozik a Sea Shepherddel, ha már nem is hajón, hiszen, mint mondja, minden lehetséges anyagi forrását felemésztette, hogy eljuthasson a szervezet hét bálnavédelmi kampányára. Közben folyamatosan és sokat tanul környezetvédelmi, állatjogi és társadalmi ügyekről egyaránt.

Shinzo Abe japán miniszterelnök lemondásával esély nyílhat egy környezettudatosabb, kevésbé szélsőségesen jobboldali kormány alakulására – mely talán a hírhedt japán delfinmészárlásnak is véget vethet.

Azonban mi mindannyian egyszerűen és kényelmesen hozzájárulhatunk a taidzsii beűzéses delfinvadászat felszámolásához! Azzal, ha soha többé, sehol nem látogatunk delfináriumba, tengeri emlősöket rabságban tartó tengeri parkba, delfines szekcióval rendelkező szállodakomplexumba vagy bevásárlóközpontba.

Mezei M. Katalin

Források: ITT és ITT

Fotók: @SeaShepherd