–

A spárgát szereted? Ricottát hozzak? – kérdezte egy ismerősöm telefonon ma a fülem hallatára egy karanténban lévő barátjától, aki észak-olaszországi tartózkodása után önként jelentkezett az illetékes egészségügyi szerveknél, és annak ellenére karanténba utalták a saját otthonában, hogy nincsenek koronavírusra utaló tünetei. Most otthonról dolgozik, és a barátok, rokonok egymás között beosztják, hogy ki vásárol be neki, leteszik a bejárati ajtó előtt a megrendelt holmit, megy az üzenet, és így még azt a pár másodpercet is elkerülik, hogy találkozzanak egymással, és esetlegesen egy lappangó vírust átadjanak egymásnak.

Hogy a koronavírus okozta helyzet rendkívül súlyos, az sokakban – itt Olaszországban – csak akkor kezdett derengeni, amikor egész Lombardiát vörös zónává nyilvánították, majd igazán akkor tudatosult, miután hétfő este Giuseppe Conte miniszterelnök Olaszország egészére kiterjesztette az intézkedést, és mindenkit felszólított, hogy lehetőség szerint maradjon otthon. Mára már senkiben sem maradt kétség afelől, hogy valódi vészhelyzet van.

Mielőtt megpróbálnék áttekintést adni arról, hogy a koronavírus elterjedése mi mindenre van hatással: a hétköznapi szokásainkon túl a munkavégzésen, az iskolák bezárására, a kulturális, vallási tevékenységek felfüggesztésére, természetesen az utazásra és a turizmusra, és főként az egészségügyi szférára, egészen odáig, hogy börtönlázadások robbantak ki több intézetben amiatt, hogy felfüggesztették a fogvatartottak látogatását a vírus miatt, egyszóval hogyan fordult fel fenekestül az egész ország, álljon itt egy gyorsjelentés az aktuális helyzetről (ma, 2020. március 10., kedd éjjeli állapotok szerint) a számok tükrében:

a fertőzöttek száma 8514 (529-cel több, mint tegnap), 631 haláleset (168-cal több tegnaphoz képest). 

Érdekes volt megélni, és szerintem a magyar viszonyokra is tanulsággal szolgálhat, hogyan változott a vírus megítélése az emberek körében, amióta megjelent Olaszországban. Alig két héttel ezelőtt jó pár ismerősöm csak legyintett, amikor a véleményüket kérdeztem a vírusról, és tréfálkoztak azokon, akik óvatosságból otthon maradtak, maszkot viseltek vagy aggódtak a további terjedés miatt. Ma már senki sem viccel vele.

Körülbelül tíz nappal ezelőtt egy következő fázisba lépett a közvélemény: rengeteget beszéltek arról, hogy a valódi kárt gazdasági szempontból szenvedte el az ország, a turisták sorra mondják le útjukat az olasz városokba, milánói üzleteket mutattak, amelyek konganak az ürességtől, és éttermek, pizzériák, bárok kénytelenek bezárni, mert nincs vendég. Ekkor az volt a legelterjedtebb közvélekedés, hogy nem kéne a saját rossz hírünket keltenünk, kevesebb kontroll kell és kevesebbet kell egyáltalán beszélni a vírusról, mert az igazi veszély gazdasági, és nem egészségügyi, mert többet ártunk, mint használunk a felesleges pánikkeltéssel, hiszen nincs is vészhelyzet.

És még a múlt héten is volt, aki azt hangoztatta, hogy a megszorításoknak nincs értelmük.

Egy ismerősöm azt hozta fel példának, hogy az önkormányzatnál meg a földhivatalban csak egy ember tartózkodhat a helyiségben az ügyintézőn kívül, aminek következtében az előtérben úgy összezsúfolódtak a várakozók, hogy az ismerősöm szerint, ha valaki fertőző volt, akkor ott mindenki egész biztosan elkapta.

Tehát még a múlt héten is sokan ellenezték a vesztegzárat ilyen vagy olyan okból.

Az egyik érv, ami miatt sokan alábecsülték a vírus negatív hatásait, az volt, hogy csak a más betegségben szenvedők esetében vagy a nagyon időseknél okoz halált a koronavírus, ez hónapokig keringett, de sajnos tévhitnek bizonyult. Az a beteg, akiről sokáig azt feltételezték, hogy ő az első eset, tehát az ő révén terjedt el a vírus az országban, bár ezt később megcáfolták, hiszen kiderült, hogy voltak korábban kialakult gócpontok Észak-Olaszországban, nos ő 38 éves, és a fertőzés előtt kiváló egészségnek örvendett. Hetek óta intenzív osztályon van, sokáig az orvosok nem is nyilatkoztak az állapotáról, tegnap kaptuk az első hírt róla, hogy végre segítség nélkül lélegzik.

Egy 38 éves, jó erőben lévő fiatal ember, és most mindenki egyként drukkol neki, mert egy kicsit az ország szimbólumává vált.

Ami az itteni helyzetet különlegessé teszi a többi országhoz képest, és amit véleményem szerint magyar szempontból is érdemes volna észben tartani, az az, hogy Olaszország kezdettől fogva sokkal több szűrést végzett. Olyan embereken is, akiknek nem voltak tüneteik, így hamarabb tárták fel a vírus gócpontjait, és több esetet fedeztek fel. Ezenközben a többi európai országban úgy tűnik, mintha kevésbé lenne elterjedt, de ez rendkívül megtévesztő lehet. Én attól tartok, valószínűleg arról van szó, hogy a többi ország később fogja felfedezni, hogy hasonló mértékben elterjedt a vírus, mint itt. Az olaszok ettől kicsit meg is voltak sértődve, talán joggal:

hiszen miközben ujjal mutogattak rájuk, hogy megfertőzték Európát, és nem engedték be őket az országukba, sok helyi szerint éppen arról volt szó, hogy az olaszok gondosabbak voltak európai társaiknál, és hamarabb jöttek rá, hogy hol vannak gócpontok és mi a vírus útja.

Sajnos még ez a gondosság sem bizonyult elegendőnek a vírus elterjedésének megfékezésére. 

Olaszország esete kapcsán mindenképp érdemes elgondolkozni a megelőzés szó fogalmán és értelmén. Könnyű kritizálni a megelőző lépéseket, az óvintézkedéseket, bármiről legyen is szó, hiszen arra szolgál, hogy valamit elkerüljünk: csak akkor derül ki, hogy túlértékeltük vagy alábecsültük a veszélyt, ha nem sikerült elkerülni, és bekövetkezik, amitől tartottunk.

Vitába szálltam azokkal, akik nevetgélve beszéltek a koronavírusról, csak mint valami náthát emlegették, és kritizálták a megelőző intézkedéseket, mondván, hogy azok túlzók, feleslegesen keltenek pánikot, és ártanak a gazdaságnak.

Mostanra bebizonyosodott, hogy nem voltak túlzók az óvintézkedések, sőt még hamarabb kellett volna reagálni, és még szigorúbb intézkedéseket kellett volna hozni. 

Egy nap telt el azóta, hogy Giuseppe Conte miniszterelnök bejelentette: az egész ország vörös zóna alá került, ami különféle korlátozásokat hozott az emberek életében. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy zárva tartanak a hivatalok, az iskolák, az üzletek, a templomok, a múzeumok, a mozik, a színházak, az éttermek és bárok pedig csak 18 óráig vannak nyitva. Ki-ki a saját városát sem hagyhatja el, csak különösen indokolt esetben, amiről írásos nyilatkozattal kell rendelkeznie. A valóságnak nem megfelelő indok büntetőjogi felelősséget von maga után. A máskor nyüzsgő tereken egy lélek sincs, autók zaját sem hallani.

Ha egy szóval kéne leírni, akkor az a kísérteties lehetne. 

Nem tudhatjuk, mennyi ideig tart a vesztegzár, de minél előbb kezdjük el, annál hamarabb túl leszünk rajta. Attól tartok, a többi európai országra is hasonló sors vár… Vigyázó szemetek Olaszországra vessétek!

Szentgyörgyi Júlia
Szicília, Olaszország

Olvasd el tegnapi írásunkat a járvány késleltetéséről és arról, hogy miért vagyunk mindannyian felelősek a megfékezéséért: ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Antonio Masiello