–

Végső elkeseredésemben foglalom írásba a tapasztalataimat azzal az igazságtalan és embertelen állapottal kapcsolatban, amelyben azok részesülnek ma Magyarországon, akik nappali tagozatos doktoranduszként szeretnének egyről a kettőre jutni az életben, ugyanakkor arra kényszerülnek, hogy önköltséges státuszban tegyék ezt.


Két éve vagyok PhD-hallgató történelem szakon, önköltséges státuszban

Utóbbi annyit jelent, hogy az állami ösztöndíjas hallgatókkal szemben, akik nem fizetnek tandíjat és a képzés első két évében havi 140 000 forint, a második két évben pedig havi 180 000 forint ösztöndíjban részesülnek, én önköltségesként félévente befizetek az egyetem számlájára egy nagyobb összeget költségtérítésként – és semmilyen juttatásban nem részesülök.

A tantervben előírt követelményeket tekintve nincs különbség az állami ösztöndíjas és az önköltséges hallgatók közt. Ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelnünk a képzés során, ugyanúgy kell a saját témánkkal kapcsolatban könyvtári, levéltári kutatómunkát végeznünk, tanulmányt írnunk és publikálnunk, konferencián előadnunk, valamint a disszertációnkon dolgoznunk.

Hozzá kell tenni, hogy ezen tevékenységek végzése további költségekkel jár, mivel számos konferencián fizetni kell a részvételért, nem beszélve az esetleges úti- és szállásköltségről, ráadásul a doktori fokozatszerzési eljárás is pénzbe kerül.

Különbség csak abban van, hogy az a néhány szerencsés hallgató, aki belefér az állam által doktori iskolánként megszabott, igencsak szűk keretbe, annak valamilyen szinten biztosítva van a megélhetése, és nyugodtan koncentrálhat a doktori tevékenységére, mi, többiek pedig fizetünk (vagy eladósodunk a diákhitellel) és egyébként boldogulunk, ahogy tudunk.

Ami az önköltséges és az ösztöndíjas helyek közti átjárást illeti, ha véletlenül megüresedne egy ösztöndíjas hely (ez nem jellemző, inkább az önköltséges hallgatók hagyják ott idő előtt az egyetemet az említett körülmények miatt), akkor kizárólag a felvételi pontszám szerinti sorrendben lehetne esetleg oda átkerülni, a doktori iskolában nyújtott teljesítmény nem számít. Szociális alapon pedig nem ad ösztöndíjat a doktori tanács.

Életem egyik legnehezebb döntése elé kerültem

Kiderült, hogy három diplomával és két középfokú nyelvvizsgával a birtokomban ugyan felvételt nyertem a doktori iskolába, de csak az önköltséges státuszba, annak ellenére, hogy a felvételi eljárás során írásban és szóban is jeleztem, hogy nem tudom vállalni az ezzel járó terheket. Még így is örülhettem, hogy felvettek, mert egy másik egyetemről, ahová ugyancsak jelentkeztem és felvételt is nyertem volna, ha vállalom az önköltség fizetését, arról kaptam értesítést, hogy mivel nem tudnak számomra állami ösztöndíjas férőhelyet biztosítani, el kell, hogy utasítsák a jelentkezésemet.

Végül úgy döntöttem, hogy vállalom az önköltséges státuszt, mert, ha nem így teszek, soha nem lesz esélyem egyetemi oktatóvá és kutatóvá válni, amiért időt, pénzt és energiát nem kímélve dolgozom a legjobb tudásom szerint, hosszú évek óta.

Arról kellett döntenem, hogy vállalom a fent említett megalázó feltételeket azért, hogy a pályán maradhassak, vagy nem vállalom, és akkor minden, amit eddig elértem, hiábavaló volt, hiszen tudományos fokozat nélkül nem sok babér terem számomra a pályán.

Reményekkel teli levelek

Mivel egy pillanatig sem voltam hajlandó elfogadni a kialakult helyzetet, ezért az elmúlt két évben kiterjedt levelezést folytattam különböző kormányzati szervekkel annak érdekében, hogy hozzájussak a pénzhez, amiért ugyanúgy megdolgozom, mint az állami ösztöndíjas társaim.

Váltottam levelet a Miniszterelnökséggel, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkárságával és a családügyi államtitkársággal is, de semmilyen érdemi előrelépést sem sikerült elérni az ügyben. A Doktoranduszok Országos Szövetségével is több levelet váltottam már erről a témáról: elismerték, hogy valóban igazságtalan a rendszer, értik a problémámat, elvileg tárgyalnak az illetékesekkel a minisztériumban, de hogy ennek bármilyen eredménye lenne, arról sajnos nincs tudomásom.

Tavaly februárban még a térségi kormánypárti országgyűlési képviselőmet is felkerestem az ügyben a fogadóóráján. Negyvenperces beszélgetésünk alatt a képviselő úr nagyon megértő volt, megígérte, hogy tájékozódik a témában. Később annyit jelzett vissza, hogy a maga részéről támogatná, hogy emeljék az állami ösztöndíjas hallgatók létszámkeretét, azonban erre leghamarabb a 2019-es költségvetés összeállításánál kerülhet sor.

Ezt követően júliusban elfogadták a költségvetést, amelyben egyetlen szó sem esett a doktoranduszok létszámának bővítéséről. A képviselő úrnak később több levelet írtam, amelyekben a felháborodásomat jeleztem amiatt, de ezekre a levelekre már nem kaptam tőle választ.

Ami a többi állami szervet illeti, túl azon, hogy elismerték a nehéz helyzetemet, valamint sok sikert kívántak a kitartásomhoz és a doktori tanulmányaim folytatásához, érdemi segítséget nem kaptam tőlük a státuszom rendezéséhez.

„Megoldásként” olyan ösztöndíj-lehetőségeket ajánlottak a figyelmembe, amelyeket például akkor nyerhetnék el, ha a jelenlegi kutatási témám mellett egy másik témával is képes lennék kiemelkedő szinten foglalkozni. Ebben az esetben sikeres pályázat esetén egy évig a második témám után kapnék havonta egy kisebb összeget annál, mint ami rendes állami ösztöndíjas hallgatóként járna nekem minden hónapban.

Hozzáteszem, ezeken a pályázatokon az állami ösztöndíjas hallgatók is indulhatnak, akik nálam lényegesen jobb feltételekkel rendelkezve, biztosan leköröznek a pályázati folyamatban, így rövid úton átláttam, hogy ezek a „megoldások” nem az én helyzetemre vannak kitalálva. Mindezt megírtam válaszként az érintett szerveknek, jelezve, hogy a kiváló teljesítmény nem a bokorban terem, annak eléréséhez megfelelő körülményekre is szükség van, ám ezekre a leveleimre már nem jött válasz.

Elmúltam harminc, és még legalább két év van hátra addig, hogy végezzek a doktori iskolában

Utána jó esetben végre elkezdhetem törleszteni az addig az önköltségre kényszerből fölvett diákhitelt. Addig próbálom túlélni a mindennapokat úgy, hogy egyrészt helytállok a doktori iskolában, másrészt dolgozom a saját vállalkozásom elindításán, ami már évek óta húzódik, de ha nem ragadom meg a doktorandusz státusszal járó kedvező adózási feltételeket, akkor ezen a téren sem egyről a kettőre jutni.

Elegem van abból az érzésből, amely napról napra elkísér, hogy semmit nem ér a doktori iskolában végzett tevékenységem, és vele mindaz, amit eddig az életem során az odáig vezető úton elértem.


Elegem van abból, hogy

  • folyamatosan aggódnom kell a jövőm miatt
  • nem fogom tudni elvégezni a doktori iskolát
  • miből fogom megteremteni a saját egzisztenciámat
  • hogyan lesz saját otthonom és családom
  • mi lesz, ha a szüleim szorulnak az én segítségemre
  • el tudom-e indítani a saját vállalkozásomat, amire hosszú évek óta készülök

Nem csak engem érint ez a probléma. Sokan a pályájuk elhagyására kényszerülnek amiatt, hogy nem tudják vállalni az önköltséges státusszal járó körülményeket. Sokan, velem ellentétben, el sem kezdik a doktori iskolát, hanem inkább veszni hagyják, amit addig elértek, és kényszerből más pályán, vagy más országban próbálnak boldogulni.

Én nem akarom elhagyni sem a pályámat, sem a hazámat, itthon szeretnék tevékenykedni az általam választott területeken, és csak annyit kérek, hogy hagyjanak érvényesülni, és adják oda azt a pénzt, amiért becsülettel megdolgoztam.

Az elmúlt két évben több mint 3,5 millió forint károm keletkezett azon, hogy nem kapom a havi ösztöndíjat, de fizetem helyette a költségtérítést. A havonta esedékes ösztöndíjjal és a helyette befizetett tandíjakkal, diákhitel-tartozásokkal együtt ez ma összesen hárommillió 527 ezer forint, ennyi pénzt nem kaptam meg eddig, illetve buktam el, noha tisztességgel végeztem a kötelességemet.

Kérésem az illetékesek felé

Tűzzék mielőbb napirendre a helyzet rendezését. Bővítsék ki az állami ösztöndíjas férőhelyeket úgy, hogy aki teljesíti az előírt felvételi követelményeket (legalább két diplomával, és egy- vagy inkább két középfokú nyelvvizsgával rendelkező emberekről van szó), de nincs olyan helyzetben, hogy vállalni tudja az önköltséges státusszal járó feltételeket, ne kerülhessen ilyen megalázó állapotba.

Általában azok tudják vállalni az önköltség fizetését, akiknek a saját munkahelyük támogatja és tolerálja, hogy a doktori disszertációjukon dolgoznak, így nem egészen más jellegű munkát kell végezniük napi nyolc órában. Teremtsék meg az átjárás lehetőségét az állami ösztöndíjas és az önköltséges doktoranduszok közt, hogy ne csak az új belépők, hanem már a rendszerben lévők helyzete is rendeződhessen.

Végül, de nem utolsósorban meg akarom kapni az elmaradt pénzemet, amiért becsülettel megdolgoztam az elmúlt két évben (meg a korábbi években, hogy eljussak a PhD-képzésig), biztonságban akarom tudni a jövőmet legalább a képzés végéig a havonta érkező ösztöndíj révén.

Az állandó idegeskedés helyett szeretnék egy kicsit élni is, jövőt tervezni, egzisztenciát építeni, saját családban gondolkodni.

Túl sokat kérek?

Doktorandusz

 Kiemelt képünk illusztráció