Hétköznapi homofóbia?

Nem biztos, hogy könnyű elképzelni, milyen érzés melegként a homofóbiával találkozni. Vannak szerencsés napok, amikor én is megfeledkezem róla. Sem a kollégáim, sem pedig a vendégeim között nem szoktam olyannal találkozni, aki elítélne a szexuális irányultságom miatt. A családomban és a baráti körömben is elfogadás vesz körül. A hétköznapjaim a sokszínűség és a kölcsönös megértés jegyében telnek. Néha még azt is elfelejtem, hogy meleg vagyok. A homofóbia nem hétköznapi jelenség az életemben.

Három fő felület van, ahol mégis néha-néha betör az életembe: ha nagy ritkán a férjemmel kézen fogva merünk sétálni Magyarország utcáin (és beszólnak), valamint ha az ismerőseim történeteit hallom az őket érő homofób atrocitásokról, illetve amikor a médián keresztül jutnak el hozzám homofób kijelentések.

Meditáció a homofóbiáról

Talán a legegyszerűbb lenne legyinteni, elfogadni az élet részeként, nem törődni vele. Néha én is így reagálok rá. De ha őszintébben megvizsgálom, milyen érzések kavarognak bennem, amikor támadással, elnyomással találkozom a látszólagos, „erős”, higgadt felülemelkedés mögött, ha elidőzöm annál, milyen testi, zsigeri reakciókat kelt bennem, ha csak arra a szóra gondolok, homofóbia, akkor ezt találom:

Gyomorforgató érzés, a szívem a torkomban kalapál. Undorodom és haragszom. Közben mintha kicsúszna a lábam alól a talaj, szédülök.

Gyerekkori jelenetekre emlékszem, amikor valahonnan kiközösítettek, vagy összefogtak ellenem. Az elutasítottság fájdalma. A hideg futkos a hátamon. Mintha félnék attól, hogy mikor jön a támadás szóban vagy fizikailag. Ehhez bekapcsolódik a tudás, hogy ma Magyarországon a szexuális kisebbségeket a jog hátrányosan megkülönbözteti, nincs jogegyenlőség, a törvény előtt nincs egyenrangúság. Erre elszorul a torkom, és teljesen elkeseredem.

A szemhéjaim iszonyú nehezek, legszívesebben elfordulnék az egésztől, elvonulnék pihenni. Nyomást érzek minden irányból. Ez ahhoz a gondolathoz kapcsolódik, hogy a homofóbia túl nagy falat, kivédhetetlen és megváltoztathatatlan. Aztán eszembe jut az is, hogy a történelem hömpölygése kifürkészhetetlen, és a pakliban benne van, hogy a szakmai és személyes életemet is megkeseríthetik, vagy akár derékba is törhetik a melegség elleni érzések.

Aztán visszaemlékezem a rengeteg támogatásra, amit az ismerőseimtől kapok, és ez védett érzést ad. Barátságos, biztonságos, melengető, fényes érzést. Különösen azok a pillanatok elevenednek meg, amikor egy ismerősöm hajlandó volt felülvizsgálni a sztereotípiáit, és átdolgozni az ellenérzéseit azért, hogy normális lehessen a kapcsolatunk.

Amikor a személyem fontosabb volt, mint az előítéletek.

Aztán viszont eszembe jutnak azok az emberek, akik efféle támogatás híján élnek, magukra maradnak a félelmekkel és a rémülettel, amit akár egyetlen mondat, egyetlen hír is kiválthat belőlük. Emberként és segítőként is összefacsarodik a szívem.

Mindenféle kutatási eredmények pörögnek fel bennem, miszerint a kisebbségi lét önmagában is képes megrövidíteni az életet, hajlamosabbá tesz a (stressz)betegségekre. Tudatosítom, hogy mindannyiunknál, akik egy kisebbséghez tartozunk, a bőrünk alá kúszhat a félelem, a készenlét, az aggódás, a megalázottság, akkor is, ha támogató, elfogadó, barátságos és szuper a személyes környezetünk. És ez elszomorít. Ilyenkor megint csak fellobban bennem a harag azok iránt, akik tevőlegesen hozzájárulnak a kisebbségiek szenvedéseihez.

Dr. Tihanyi Benedek T. Fotó: TEDxYouth - Asszonyi Eszter, Marjai János

Miért volt jó tudatosítani az érzelmeimet?

Számomra is meglepő, hogy az évek során bevett könnyed felülemelkedés, elegáns kiegyensúlyozottság felszíne mögött mennyi érzelem tombol bennem. Jólesik beszélni, írni róluk. Megkönnyebbülést hoz. Jólesik megosztani őket, és válaszokat kapni rájuk. Megmutatja, hogy nem vagyok egyedül.

Pár hét telt el, amióta átszakadt bennem ez a gát, ezalatt tüzetesebben is megfigyeltem, hogyan vagyok a homofóbiával. Kialakult valamiféle tárgyilagosság. Mi a helyzet? Több ember ellenérzéseket, félelmet, undort, haragot, viszolygást táplál irányomban. Azért, mert meleg vagyok. Ez fáj és megijeszt, mégis elfogadom, hogy ez most a helyzet.

Elkülönítettem magamban a homofób érzést a homofób cselekvéstől. A cselekvés, bántás nem oké. Az érzés oké. Egyre több kíváncsiságot érzek magamban a homofób érzések iránt.

A barátaimmal beszélgetve megértettem, hogy a haragom, amit akkor érzek, ha nem vesznek emberszámba, sőt nem tekintenek egyenrangúnak, leválasztható az emberekről, a személyekről.

Nem kell senkit gyűlölnöm, de attól még gyűlölhetek egy gondolkodási stílust, a homofóbiát

Ez a harag erőt ad a cselekvéshez, tettre késszé tesz. De a tettrekészségemhez nem igazán társulnak ötletek. Ha még csak arról lenne szó, hogy a homofóbia téves információkon alapul, és a valós információk átadásával oldódna, akkor is óriási feladatnak tűnik egy egész társadalom szemléletének átalakítása.

A homofóbia személyes történeteken, tudatosan és nem tudatosan átadott normákon és sztereotípiákon, véleményeken és hiedelmeken, mélyen beivódott személyes érzéseken is alapul. És mit tehetnék én ismeretlen emberek mélyen beivódott személyes érzéseivel? Nem tudom.

De már azt önmagában felemelő megélni, hogy a gyűlölet tettvággyá alakul bennem. Nem tudom, mi a következő lépés, annyit azonban máris tudok, hogy érdemes az érzéseimről mesélni olyan körben, amelyben megbízom, mert csodás érzés, hogy meghallgatnak, és együttéreznek velem. Felemelő élmény, ha az undor, félelem, harag mögött lévő érzés alatt megtalálom a tetterőt, ami arra sarkall, hogy tegyek valamit.

Elfogadás a megértésen keresztül

Először annyit tettem, hogy írtam ebben a cikkben az érzéseimről.

Másodszor, megkérdezlek: te mit gondolsz minderről? Szerinted járna a szexuális kisebbségeknek elfogadás, tisztelet, egyenrangúság? Úgy képzelem, legalább négyféle választ adhatsz erre:

1. Te is úgy gondolod, hogy a kisebbségeknek jó lenne biztosítani az egyenrangúságot.

2. Szerinted a melegeknek nem járna egyenrangúság, vagy nem gondoltál még bele ebbe a kérdésbe, de az írás elgondolkodtatott.

3. Nem gondoltál bele ebbe a kérdésbe, és most sem fogott meg a téma.

4. Most is úgy gondolod, hogy a melegeknek nem járna egyenrangúság.

Ezt a cikket alapvetően két okból írtam.

Az egyik, hogy az 1. csoportnak támogatást adjak, kifejezzem, hogy nincsenek egyedül, sőt. Hogy bátorítsalak titeket, „csatlakozzatok”, reagáljatok, mutassátok meg, hogy vagyunk egymásnak; kommenteljetek, és ahol biztonságban érzitek magatokat, meséljetek magatokról. 
(Ha biztonságos és megértő fülekre vágysz, ajánlom a Háttér Társaság telefonos és személyes lelkisegély-szolgálatát.)

A másik okom, hogy a második csoport olvashasson egy személyes megélést arról, milyen melegnek lenni ma itthon, mert ez sem feltétlenül elérhető mindenkinek. Üdv a gondolkodók közt, szívesen fogadom a kérdéseidet, és ha gondolod, írd le, mi a története az ellenérzéseidnek, vagy annak, hogy nem foglalkoztatott a kérdés.

Ami a harmadik típusú olvasót illeti: sokat gondolkoztam, hogyan tudnék olyat írni, ami minél több embert megfog. Elfogadom, hogy a hatásfokom nem százszázalékos. Ha tudod, téged mi érdekelt volna ehelyett, vagy ezen felül még, kérdezz kommentben.

Rengeteget gondolkoztam, hogy mit üzennék a negyedik típusú olvasóknak, azoknak, akik ellenérzéseket táplálnak a melegek iránt, és elutasítanak minket. Arra jutottam, hogy így ismeretlenül, személyes kapcsolat nélkül, nem üzenek semmit.

Nem akarom így és most megváltoztatni azt, akik vagytok, amit gondoltok és amit éreztek.

Bár ez energiát igényel részemről, de elfogadom, ahogy most gondolkoztok rólam. Tiszteletben tudom tartani a történetet, ami a homofóbiához vezetett, és kíváncsi vagyok rá.

Segítő foglalkozásúként nap mint nap adok támogatást a vendégeimnek ahhoz, hogy megszeressék saját magukat, összebarátkozzanak a testükkel, a „furcsaságaikkal”. A kisebbségekről, „másságokról” való gondolkodás, a tolerancia gyakorlása lehetőséget ad arra, hogy megértsd és elfogadd a saját tulajdonságaidat és egyediségedet is. Ha tehetném, receptre írnám fel.

Dr. Tihanyi Benedek T. 

kutatóorvos, terapeuta, jógaoktató, blogger