–

De én vagyok a forradalmár is, aki elfogadhatatlannak tartja, hogy egy ország kormánya egy emberi lény jogait attól tegye függővé, hogy az illető férfival vagy nővel él kapcsolatban, vagy épp melyik nemhez vonzódik jobban. Felfoghatatlannak tartom, hogy a bejegyezett élettársi kapcsolat nem lehet egyenértékű a heteroszexuálisok házasságkötésével, és igazságtalanságnak, hogy ha egy LMBTQ ember gyermeket vállalna, hogy ezzel is gyarapítsa élettapasztalatait, önzetlenül nevelhessen egy új földlakót, és hozzájáruljon a társadalmunk fennmaradásához, kizárólag a rendszert kiskapukon át kijátszva fogadhat örökbe. Meleg párként pedig, lehetünk bármily felelősségteljes szülők, nem lehetünk mindketten a gyermekünk egyenértékű, egyenlő jogokkal bíró gyámjai.

Én vagyok az is, akit üldöztek, megdobáltak, megvertek, sörrel öntöttek szembe, és gyenge voltam ahhoz, hogy helyre tegyem magamban, mi történt most, így inkább titkokba fojtottam önmagam, rettegve tőle, hogy ha mások tudomást szereznek a furaságomról, egész életemben ütni-verni, gyalázni és alázni fognak.

Aztán felfedeztem, hogy a titkaim sokkal fájdalmasabb sebeket marnak az emberi kapcsolataimba, mint a sörösdoboz, amit a fejemhez vágtak egyszer a HÉV-ről leszállva, vagy a tégla, amit nekem hajítottak a Duna-parton sétálgatva. A szüleimnek, a barátaimnak hazudni olyan volt, mintha megtettem volna a homoverők helyett, amire vágytak: börtönbe zártam magam, ahol még a legjobb barátaim és a szüleim sem látogathattak meg soha.

Ekkor jöttem rá, hogy leginkább az vagyok, aki sohasem adja fel.

Nem bánom, ha csak megtűrt vagyok, amíg tudom: haladunk a változás ösvényén, és beismerem, én magam is éppen hogy csak megtűröm azokat, akik megvetik, elítélik, lenézik az LMBTQ embereket. Megtűröm őket, de – ahogyan ők engem – a társadalmunk szempontjából veszélyes embereknek tartom őket. Nem félek forradalmat kirobbantani, ahol nem fegyvereket, hanem értelemtől és érzelemtől vezérelt érveket ütköztetünk, és a saját elveinkhez híven merünk, ha kell, véleményt változtatni. Azt sem bánom, ha agyontaposnak, mert én csak egy vagyok, de van még mögöttem 750 millió ember, aki leszbikus, meleg, biszexuális, transzszexuális, vagy queer. És ha közülünk mindenki csupán egyetlen vagy három, öt, tíz, vagy több embert maga mellé állít, és megérteti vele, hogy nem vagyunk szörnyetegek, a világ lassan, de bizonyosan be- és elfogad minket.

És akkor talán megérti majd a világ, hogy nem ártunk senkinek – sem azzal, hogy mások vagyunk, sem azzal, hogy előbújunk, és hogy az emberi szexualitás nem fekete-fehér, és hogy nem szégyen szeretni, és hogy a homoszexualitást politikai propaganda tudatos elemeként összemosni a pedofíliával csalás – destruktív, és gonosz dolog. És akkor, talán, egyszer majd, nem is olyan sokára elérjük, együtt, hogy végre teljes jogú polgárok legyünk egy olyan társadalomban, amelyet nem az ismeretlen bármely manifesztációjától való félelem irányít.

Steiner Kristóf

Kiemelt kép: Zi Fernandes