–

Az utcát napok óta sűrű eső áztatja, a kocsit nem vittem el lemosatni napok óta, ezért a koszrészek a szélvédő szélére gyűltek egy csomóba. Kis falevelek, apró batyukká tömörült mocskok ülnek egy szabályos csíkban, ahogy az ablakmosó lapátjai beegyengették őket.

A rádióban híreket mondanak, Alabamában megszavazták a legszigorúbb abortusztörvényt, az egyik legfőbb hazai jogi méltóság azt mondta, hogy egy normális homoszexuális nem tartja magát feltétlenül egyenrangúak, az M3-mas bevezetőn hatalmas torlódás várható, szóval semmi extra.

Június elején kezdődik A szolgálólány meséjének következő évada, a Csernobilról szóló sorozat pedig tarol az egyik legnépszerűbb online csatornán. Az egyik csak mese, igazából – úgy tudjuk – sosem történne meg, a másik meg a velünk élő történelem, a valóság, melynek számos részletét megpróbálták eltitkolni. Vagy el sem hitték, hogy mindez megtörténhet.

Valahogy így vagyok én is a mai hírekkel: a velem élő valóság, mégsem hiszem el, hogy megtörténik. És nem az M3-mas bevezető dugóra gondolok.

A XXI. században élek, Európa közepén, és azt hittem, mire felnövök, már egy olyan világban fogok lélegezni és dolgozni, ahol csupa haladó, nyílt elme mutat példát az embereknek. Hogy az emberek, akik minden nap felkelnek, és dolgozni mennek, azt hallgatják majd a rádióban és mindenhonnan, hogy az ember az emberrel egyenlő, és csak egyetlen dolog különbözteti meg az egyiket a másiktól, mégpedig az, hogy milyen a jelleme. Hogy a klímaváltozás nem internetes hoax, hogy a szelektív hulladékgyűjtés mindennapi rutin,

hogy két férfi vagy két nő is vállalhat gyereket, hogy a szexualitása miatt senkit nem különböztetünk meg, és az alapján sem, ahogy kinéz.

Hogy tiszteljük a munkát, és ugyanazért a munkáért ugyanannyi juttatást kap majd a nő, mint a férfi. Hogy nem jelennek meg olyan szennylapok, amiknek a címoldalán elmagyarázzák a nőknek, hogyan kell használni helyesen a kést, hogy az ki ne csorbuljon. Hogy a nő dönthet a saját testéről, és ha netán megerőszakolják és teherbe esik, akkor dönthet az abortusz mellett. Vagy ha súlyosan fogyatékos gyermeket hord a szíve alatt, akkor is megteheti ugyanezt. Hogy nem írnak homofób kommenteket a közösségi oldalakra, mert kirúgás jár érte, és mert értik, tudják, hogy valakit megkülönböztetni a nemi identitása alapján súlyos korlátoltság.

És ennyi, nincs De!

Olyan helyen nőttem fel a kilencvenes években, ahol nem beszéltek a homoszexualitásról. Nem is nagyon találkoztunk olyanokkal, akik vállalták volna. Olyan helyen nőttem fel, ahol ment a cigányozás, mert nálunk, odahaza a cigányokat kipaterolták egy telepre, építettek nekik putrikat, amikből széthordták az ajtót, ablakokat, meg a vécét, aztán meg mutogattak rájuk, hogy „nézzétek a büdös cigányokat, megint jöttek a segélyért”.

Olyan helyen nőttem fel, ahol kaptam egy normális és biztonságos táptalajt, de nem voltam széles körben tájékozott. Aztán később olyan helyekre, olyan emberek közé kerültem, akiktől nagyon sokat tanulhattam. A kettőnek együtt köszönhető, hogy a gyűlölet egyetlen csírája sem szökött szárba bennem azok felé, akik a saját nemük iránt éreztek vonzalmat, elvetették a gyereküket, vagy másmilyen származásúak voltak.

Azok a mondatok, amik úgy kezdődnek, hogy „Nekem rengeteg meleg ismerősöm van, de azok legalább nem kérkednek vele, nem járnak felvonulásokra”, ugyanúgy homofóbok, mint amikor valaki elejti egy lakossági fórumon, hogy „a homoszexuálisok nem feltétlenül egyenrangúak”.

Akik azt gondolják, hogy „a buzik ne neveljenek gyereket, mert egy gyerek súlyosan torzulni fog”, azoknak azt mondanám, hogy egy gyerek attól fog súlyosan torzulni, ha odahaza erőszakot, alkoholizmust és lelki terrort lát. Ezek sokkal súlyosabb sebeket ejtenek egy fiatal lelkében, mint bármi más.

Akik szerint „a homokosok ne mutogassák magukat”, azoknak pedig azt mondom, hogy te se menj ki a pároddal az utcára kézen fogva, haver, hanem maradj otthon, és smárolgassál a négy fal között, mert kurvára nem vagyok kíváncsi arra, ahogy taperolod a csávódat/csajodat nyilvános helyen.

Nekem sokkal több férfi barátom van, mint nő. A férfi barátaim nagy része pedig homoszexuális. Nem szoktunk arról beszélgetni, ha összejövünk, hogy ki-kivel-mit-hogyan csinál odahaza, viszont ha leülünk valamelyikünk otthonában, akkor meg szokták csókolni egymást, vagy fogják egymás kezét, combját, megérintik, megsimogatják a másikat, pont úgy, ahogy én teszem a férfival, akivel együtt vagyok. Annyi a különbség, hogy én mindezeket megtehetem bárhol, egy étteremben, az utcán, egy bárban, a közértben (persze egy közértben még sosem kezdtem el smárolni, étteremben is csak ritkán fogdosták a combom tövét, de az is lehet, hogy volt már rá példa). Viszont a barátaim mindezeket nem tehetik meg akárhol.

A múltkor elmentünk együtt Londonba, és ott kézen fogva sétáltak az utcán, amikor megszólalt az egyikük:

„Jaj, olyan jó, hogy végre így sétálgathatok veled, szerelmem. Otthon ezért agyonvernének minket.”

Pedig csak egy kézfogásról van szó, értitek?

Olyan világról álmodom, ahol nem kéne erről írnom. Ahol az országban az ilyen dumákért páros lábbal való kirúgás járna mindenhonnan, de leggyorsabban az ország éléről.

Olyan jó volna olyan világban élni, ahol az utcán bárki mászkálhatna kézen fogva, és bárki megcsókolhatná egymást, aki úgy akarja.

Olyan jó volna olyan országban élni, ahol nem kommentelgetnek marhaságokat ezzel a dologgal kapcsolatban (sem).

Olyan jó volna, ha az elöljárók példát mutatnának abban, hogyan kell gondolkodni az emberi méltóságról, egymás tiszteletéről, a békés együttélésről, mert ez a közbeszéd csak gyűrűzik tovább, és a széle tajtékos fodrokat vet bárhol, ahova elér.

Megyek tovább az úton, posztolok erről egyet, elolvasom a kommenteket, és menetrendszerűen tiltom azonnal, akik annyit bírnak ehhez a témához odaböfögni, hogy „Én nem vagyok homofób, DE!”

Mert a szélvédőm oldalára gyűlő mocskot bármikor letörölhetem, de ezeket kiírtani a fejekből sokkal nehezebb lesz, és évtizedekkel veti vissza generációk esélyét egy olyan világra, amiről azt hittem, már rég megvalósult.

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images