Amikor diákok tanítják a beteg kortársaikat – Mindenkinek élmény a KórházSuli
Bizonyára hallottatok már a leterhelt gimnazistákról, akiknek magukra sem jut idejük, nem pihennek eleget, és kora este fáradtan tántorognak haza. De vajon azt az érzést ismeritek-e, hogy „bárcsak iskolában lehetnék, bárcsak kortársakkal beszélgethetnék, bárcsak tanulhatnék”? Na, ez már meglepőbb, ugye? Pedig Magyarországon több mint ezerötszáz beteg gyerek gondolja így… Nekik segít a KórházSuli, amit épp a túlterhelt gimnazisták hoztak létre a tanáraikkal, hogy segítsenek olyan gyerekek oktatásában, akik tartós betegségük miatt nem járhatnak iskolába. A program bázisát az Eötvös József Gimnázium adja, de folyamatosan hívják, várják a segíteni szándékozókat, hogy egyre több kortársukon tudjanak segíteni a maguk által kidolgozott tananyaggal és módszerrel. Ismerjétek meg őket! Szepessy Dávid és Tündik Zoé története.
–
Dávid: „Nem korrepetálás, nem is szakkör”
Szerda, fél hat. Fizika. Nem korrepetálás, nem is szakkör. Bő két hónapja tanulunk együtt Zoéval – hatalmas hangsúly van „tanulunk”-on, ugyanis talán az a legjobb az egészben, hogy mindketten legalább annyit kapunk a közös munkából, amennyit adunk – tanítunk – a másiknak.
Három és fél éve „kórházsulizom”. Először hetedik után, nyáron fejlesztettünk egy tananyagot az egyik barátommal bioszból, mert akkor indult a program, és a biosztanárunk – aki a program egyik alapítója (Bercelédi Réka, az Eötvös József Gimnázium biológia-kémia szakos tanára) – mesélt nekünk a dologról, nekünk meg volt kedvünk besegíteni egy próbatananyaggal. Így indult, így indultunk.
Közös tanulás, saját tananyagfejlesztés és Skype-órák
Azóta rengeteget fejlődött a program, bátran mondhatom. Bizonyítják ezt a számok is (négyről százhúszra nőtt a segítettek száma, a másik oldalon húszról kétszázötvenre a segítőké), illetve az elkészített tananyagokon (bizony, a sajátjaimon is) látszik a növekvő magabiztosság és a tapasztalat. Hiszen a KórházSuli célja a beteg gyerekek segítése, ehhez pedig a legfőbb eszközünk a közös tanulás. Erre alapvetően kétféle lehetőség van: a tananyagfejlesztés és a skype-os tanulás.
Tananyagokat egy – külön nekünk személyre szabott – internetes oldalon keresztül tudunk fejleszteni. A lényeg egy ilyen anyagnál, hogy befogadhatóbb és emészthetőbb legyen a tankönyvi szövegnél (ami nem feltétlenül rossz, de az olvasgatása mégsem tartozik a kedvenc kórházi tevékenységek közé), amit az élőbeszédszerű, könnyed és közvetlen, helyenként vicces, ám mégis szakszerű fogalmazás biztosít.
Amikor fizikát fejlesztettünk egyik-másik barátommal, sokszor csak utólag vettük elő a tankönyvi szöveget, hogy ellenőrizzük saját tananyagszerűségünket, mégis, így sokkal gördülékenyebb szöveg került ki a kezeink közül. Képek, videók, GIF-ek és linkek mind-mind színesítik az anyagot.
A skype-os vagy személyes tanulás az egyetemisták bevett módszere, akik külön pszichológiai képzést is kapnak ehhez. A középiskolásoknak és az egyetemistáknak is tartunk képzéseket, ahol a csatlakozni vágyók megtanulhatják a tananyagfejlesztő rendszerünk használatát, megismerkednek a program alapjaival, illetve egy rövid pszichológiai tréningen is részt vesznek. Ehhez jön még az egyetemistáknak egy hosszabb érzékenyítés, lelki felkészítés, és később is rendszeres esetmegbeszéléseket tartanak kisebb csoportokban.
Társ, tanár és felelősség Skype-on keresztül
Skype-on tanítani nagyon jó. Sokkal nagyobb szabadságot biztosít, minden rajtam – azaz inkább kettőnkön – múlik, és ez fantasztikus.
Az óra hangulatától kezdve a tanulással, illetve beszélgetéssel töltött idő aránya csak tőlem függ, én irányítom a tananyag folyását. Tizenegyedikes diákként hatalmas lehetőséget jelent ez a fajta szabadság, ami természetesen bizonyos felelősséggel párosul.
Hiszen ott lebegnek a dolgozatok és a félévi vizsgák, amiket nem lehet eltolni, amikre muszáj felkészülten érkezni. Tanárhelyzetben lenni gimnazistaként – ezzel együtt – óriási élmény.
A felkészülés szépsége
Legjobban tervezni szeretek: kitalálni, megszerkeszteni a tanulás menetét – először az alapot, a vázat, erre jöhetnek a konkrétumok (például a tananyag adott része), aztán a kiegészítések, végül a legjobb feladattípusok és feladatok. Mindegyik nagyon fontos – ki gondolná, hogy egyetlen házi feladat sokszor az egész óra alapját jelentheti? És mégis!
Apropó, az egyik kedvencem, a házi: nem, nem azért, mert ezzel tudom a legjobban szívatni Zoét, hanem azért, mert számomra ez mutatja leginkább a kiegyensúlyozott, közös munkát: én gondosan kiötölöm a feladatokat, meggondolom, melyek lennének a legjobbak, és hogyan lehet őket kivitelezni, Zoé pedig várva várja (tényleg így van!), időt és energiát szán rájuk, hogy végül velük kezdhessük a következő órát.
Múltkor például megígértem Zoénak, hogy szilveszter éjfélkor küldöm a feladatokat (azt hiszem, az ő ötlete volt, milyen szuper már!), persze halogattam az utolsó pillanatig… de nincs is jobb elfoglaltság a koccintás előtt pár fizikafeladat kitalálásánál!
Zoé – a másik fél boldogabb, teljesebb életet élhet a tanulás által
„Az is pozitív energiával tölt fel, hogy a skype-os órákra gyakorolhatok, megcsinálhatom a gondosan összeállított házi feladatokat, emellett az órák lekötik a figyelmem. Egy épp két óra, amikor csak a tanulás van, és semmi más. Engem ez mindig kikapcsol.
Minden órát izgatottan várok, mert sokkal izgalmasabb valakivel tanulni, mint egy-egy írott tananyagot olvasni. Az utóbbi esetben nincs meg a motiváció a fejlődésre és a tanulásra, de ha megvannak a kitűzött időpontok, amikre tudom, hogy készülhetek, valahogy érzek egy rendszert az életemben, nem csak telnek körülöttem a napok”
– ezek már Zoé gondolatai a skype-os tanulásról. Tessék, a tanulás bizony stabil keretet teremthet az ingoványos kórházi időtlenségben, ahol az ember azt sem tudja, egy nap vagy egy hét telt-e el a legutóbbi vizsgálat óta. Főleg, ha ezt a kortársaival teheti, akik egyben egy kapcsolódási pontot is jelentenek a külvilággal.
„Itt persze sokat nyomnak a latban a szabad beszélgetések is, amelyek segítenek igazi élménnyé formálni a tanulást. Kis csevegés, tegnapi film, házik, mi is az a kondenzátor? Karácsonyi ajándékok, a kondenzátorra vonatkozó összefüggések, szilveszteri buli, feladatok. Sokszor nem is lehet, és talán nem is kell élesen elkülöníteni a valós életet a tanulástól” – veszi vissza a szót Dávid.
Majd Zoé hozzáfűzi: „Tavaly, amikor hosszabb ideig voltam kórházban, illetve az itthoni rehabilitációm is elhúzódott, gyakran éreztem úgy, hogy nem tudom, miért kelek fel reggelente, hiszen senki nem veszi hasznom. Ebben az időszakban biztos pontként volt jelen a program az életemben.”
„Ezért fontos, hogy egy (előre megbeszélt) fix rendszer szerint haladjunk, minden szerdán fél hatkor. A szerdai fél hatot lehet várni, az biztosan eljön, vele együtt pedig a skype-olás. Én várom, bizonyára Zoé is (igaz, Zoé?)” – kérdezi Dávid.
A tanuló, aki idővel maga is segítővé akar válni
„Pár hónapja még azt hittem, hogy a fizika bonyolult. Ami talán így is van, de Dávid próbálja a lehető legegyszerűbben elmagyarázni nekem, ami nagyban megkönnyíti az anyagrészek megértését. Mióta együtt tanulunk, a számok, a mértékegységek és jelek egyre átláthatóbbnak tűnnek. Elképesztő segítséget nyújtott, és nyújt mind a mai napig számomra az, hogy részt vehetek a KórházSuli Alapítvány programjában. Hálás vagyok a sok pozitivitásért és biztatásért, amit kapok, és a jövőben én is szívesen tagja lennék a KórházSulinak mint segítő” – búcsúzik Zoé.
Szepessy Dávid és Tündik Zoé
Kiemelt képünk illusztráció