„Nem akartok egy cuki kistesót? – DE!”

Pár nappal ezelőtt összefutottam egy régi ismerőssel, aki azt hitte, a harmadik gyerekünket várom, és rögtön gratulált. Mivel ez egyáltalán nem igaz, a ruhát, ami alapján ezt feltételezte, már elégettem, de a biztonság kedvéért gyorsan megcsináltam egy terhességi tesztet is. Szerencsére negatív lett. Na, jó, csak viccelek, egyszerűen mondtam, hogy „nem vagyok terhes”. És ezzel az egésszel nem is volt semmi baj.

Azzal viszont, amikor jó szándékú közeli és távoli ismerősök az ovis lányaimon keresztül, vagy az ő fülük hallatára kezdenek el kampányolni a MI leendő harmadik gyerekünkért, na, az, szerintem megagigagáz.

Elmondom, miért:

1. Mert felesleges kérdéseket vet fel. Újra, és újra, és újra, és…

A gyerekeim tényleg, nagyon-nagyon szeretnének kistesót. Legalábbis ők így érzik. Lehet, hogy még örülnének is neki. De az is megeshet, hogy ezt soha nem fogjuk megtudni. Viszont annak ellenére, hogy nagyon sok családi döntést a gyerekeinkkel közösen hozunk meg, a család bővülése határozottan nem tartozik ezek közé.

Éppen ezért, amikor hetente megkérdezi valaki, akkor hetente játsszuk el ugyanazt a beszélgetést… öt részletben, nagyjából huszonnégy órára elosztva.

Nekem nem jó, mert nem szeretem százszor elmondani ugyanazt. Nekik nem jó, mert rendszeresen emlékezteti őket valaki valamire, amit nem kaphatnak meg, és valójában egyértelmű választ sem arra, hogy miért nem.

2. Mert nincs egyértelmű válasz

A válasz az, hogy mi, jelen pillanatban azt érezzük, így teljes a családunk. Nem biztos, hogy két év múlva is ezt fogjuk érezni. De ez olyan mértékben a mi közös ügyünk a férjemmel, hogy tényleg senkire nem tartozik. Az sem, hogy miért döntünk így vagy úgy. És az sem, ha ez megváltozik.

Ráadásul az ismeretségi körömben több olyan pár van, ahol feszültséget okoz, hogy nem ugyanúgy gondolkodnak erről a kérdésről.

Mi épp szerencsések vagyunk, mert nálunk teljes az egyetértés. De ha valakinél pont nem, akkor nagyon rosszuleshet, hogy egy félismeretlen beletenyerel a témába.

3. Mert nem kell más farkával a csalánt…

Amikor röviden vázolom a helyzetet, jön az érvelési szakasz. Amikor egy nem túl közeli barát elkezd meggyőzni, hogy „nekem az jó, ha vállalok még egy gyereket. Mert a meglévő kettő olyan cuki”. Tény. Mert úgy nézünk ki, mint akiket boldoggá tesz a két gyerekük. Ezt sem vitatom. Csak éppen senki nem tudhatja, hogy ez három gyerek esetén is így lenne. Még mi sem. És persze a végső érv: a csodás CSOK. Azt már tudjuk egy ideje, hogy minden magyar nő méhe közügy, ami fölött a politikusok saját elgondolásuk szerint bármikor diszponálhatnak, de basszus…

Attól, hogy nekem két gyerekem van, a kormány pedig szeretné fetisizálni a nagycsaládot, már a lakásunk és a pénztárcánk is egy olyan hellyé vált, amibe bárki beleturkálhat.

Hiszen kinek nem jönne jól az „ajándék” 10+10 millió?! Nyilván mindenkinek jól jönne, de nem adják mindenkinek, csak a nagycsaládosoknak.

„Erre nem gondoltam…”

Nemrég egy ismerősöm mesélte, hogy a közös ismerősünk furcsán reagált, amikor megkérdezte tőle, hogy mikor terveznek gyereket a feleségével. Felvilágosítottam, ez esetleg amiatt lehet, hogy a terveik és a valóság nincsenek összhangban. Vagy a kettőjük tervei. Erre nem gondolt. A párról azóta kiderült, hogy az előbbi volt a gond, de már úton van a baba. A legtöbben azért már tisztában vannak azzal, hogy gyermektelen emberektől nem annyira illendő ilyet kérdezni, hacsaknem valamelyikük nagymamája a kérdésfeltevő.

De aki egyszer már vállalt gyereket, az valamiért örökre elvesztette a családbővüléssel kapcsolatos szemérmesség lehetőségét.

Én legalábbis ezt tapasztalom. A közeli barátok vagy rokonok, akik jobban belelátnak az életünkbe, valahogy sosem kérdeztek ilyesmit. Csak azok, akik nem tudják, hogy traumatikusak voltak-e a szüléseim, tudunk-e elég időt szánni egymásra, elég nagy-e a lakásunk, hogy állunk a munkával, mik a terveink. Csak arra gondolnak, hogy „ez milyen frankó kis beszédtéma, ezeknek van már kettő, miért ne lehetne még egy. Hiszen az már szinte ugyanaz.” Erre pedig mégis mit lehet mondani? Maximum egy világháborús poént.

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció