–

Alkohol, nők, férfiak

Azt, hogy mennyire nem tudunk mit kezdeni azzal, ha valaki nem iszik velünk egy céges buliban, egy családi, baráti összejövetelen, vagy úgy egyáltalán, bármilyen közösségi programon, megírta Dorka nemrég. De jó példa Levente esete is, aki gyakorlatilag majdnem teljes felnőtt életében minimális mennyiségű alkoholt fogyasztott. Kapott is érte megjegyzéseket rendesen.

„Az egyik tipikus reakció a gúnyolódás volt, ami kevésbé kulturáltabb ismerősöknél »szoftbuzizásba« is átcsapott, hiszen nyilván a szexuális orientációmmal függ össze, hogy kólát vagy gyömbért iszom sör helyett. Egy másik, egyel jobb élményem, hogy kollégák néha a fejükbe vették, hogy ők csak azért is itatni akarnak engem” – meséli.

Története általánosnak mondható, és szorosan összefügg azzal, hogy itthon az alkoholfogyasztás elfogadott jelenség, számos hagyomány, tévhit, sőt társadalmi elvárás tapad hozzá. Utóbbi különösen igaz a férfiakra, hiszen az alkoholfogyasztási szokásainkhoz kapcsolódó beidegződésekre rátesznek még egy lapáttal a klasszikus nemi szerepminták is.

Ezek szerint „egy igazi férfi” bírja az italt, iszik, mint állat, nyilván a retinaégető fajtából, míg a színes koktélok, az alkoholmentes italok a lányok kezébe valók.

Nekik – ahogy azt megtudhattuk egy híres áldozathibáztató, akarom mondani prevenciós videóból is – amúgy sem árt józannak maradni, mert, ugye, a nemi erőszakolók a részeg lányokra jönnek... Tény, hogy itthon társadalmilag elfogadottabb, ha egy férfi issza magát dülöngélősre, pedig semmi különbség nincs a kettő között. Mindenesetre az mindkét nemre igaz (nagy általánosságban), hogyha alkoholról van szó, nem igazán ismerik a mértéket.

Alkohol, Magyarország

Ennek egyik oka, hogy Magyarországon az emberek nem kábítószerként gondolnak az alkoholra, így a káros következményeivel sem igen számolnak. Pedig jó tudni, hogy az élettani hatásokat tekintve az alkohol az egyik legveszélyesebb drog, és igen magas a függőség kialakulásának kockázata is, sőt, a túlzásba vitt fogyasztása nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi és gazdasági szempontból is káros. Ennek ellenére nem látunk az alkohol egészségügyi kockázatairól, vagy az alkoholizmusról szóló társadalmi kampányokat, de ezt a feladatot nem csak a mostani, hanem eddig egyik, korábbi kormányunk sem vállalta magára. 

Úgy tűnik, hogy az emberek egészségének megóvása továbbra is marginális probléma, ahogy a kábítószerfüggők helyzete is, és a hangsúly inkább az alkoholforgalmazók kiszolgálására helyeződik. 

Nem véletlen, hogy a külföldi legény- és leánybúcsús cégek ügyfelei nálunk hányják végig a belvárost, hiszen a nyugat-európai árakhoz és pénztárcákhoz képest Magyarországon az alacsony jövedéki adó miatt borzasztó olcsón lehet agyvesztésig inni.

Nincs ez mindenhol így. Skóciában például nem is olyan rég minimumárat vezettek be az alkoholos italokra. Vagyis míg nálunk zöld utat kap az alkoholfogyasztás ösztönzése, addig a nyugati országokban különféle eszközökkel keményen harcolnak ellene, mint a szigorúbb szabályzással vagy a felvilágosító kampányokkal, és egyre több helyen szorítják vissza a „happy hour”-akciókat is. Magyarországon viszont egymást érik az ilyen jellegű promóciók, arra szocializálva velük a fogyasztókat, hogy minél rövidebb idő alatt minél többet igyanak, lehetőleg erős, és sok esetben hitvány minőségű italból. És ne felejtsük el a szinte hungarikumnak számító pálinkatörvényt sem, aminek hatása számokban is megmutatkozik: az elfogyasztott szeszes italok megközelítőleg ötöde házi készítésű vagy bizonytalan eredetű. Ezek egy része idegméregnek is elmegy, mivel sokszor szennyezett alapanyagokból, a technológiai előírások mellőzéséve kotyvasztják őket. Kész szerencse, hogy ahogy a minőségre, úgy a mértékre sem adunk, így alkoholkultúránk gyakorlatilag kimerül abban, hogy gyorsan, nagy mennyiségben iszunk. Főleg sört, bort, pálinkát, és minden olyat, ami gyorsan beüt. A WHO adatai szerint évente fejenként 12,3 liter alkoholt fogyasztunk, azaz jóval többet, mint az európai átlag, ami 10,3 liter alkohol/főt jelent.

„Ugyan már, mindenki iszik!”

Ahol nincs alkoholkultúra, nincs központi alkoholstratégia, ott borítékolható, hogy a társadalmi normák szintjén is gondok vannak, azaz egészen fals elképzelések, sztereotípiák keringenek a köztudatban mind az alkoholról, mind a fogyasztási szokásokról, és arról is, ki számít alkoholistának. Érthető, ha ilyen elfogadó társadalmi közegben ritkán szembesülünk azzal, hogy valójában milyen az alkoholhoz fűződő személyes viszonyunk.

Ezen próbál változtatni a „száraz november”, amit idén harmadik alkalommal rendeztek meg a Kék pont munkatársai, pont azért, hogy megismerjük a saját viszonyunkat az örömforrásunk tárgyával, a szeszesitallal, és hogy találkozzunk a saját sóvárgásunkkal. Dávid Ferenc, a Kék pont munkatársa szerint nem az a kampány célja, hogy soha többet ne igyunk, hanem, hogy rálátást kapjunk saját alkoholfogyasztásunkra, és egy kicsit mértéket tanuljunk. Szerinte ugyanis azért fontos megtanulni nemet mondani, hogy később jobban meg tudjuk élni az alkohol adta örömöt. Az egy hónapos absztinenciát hirdető kihívás gyorsan országos méretűre nőtt, igazolva, hogy igény van az ilyen jellegű társadalmi szembesítésre, sőt, idén több, alulról szerveződő, öngondoskodó kezdeményezés is létrejött, mint például egy olyan Facebook-csoport, ahol a játékban résztvevők biztatták, támogatták egymást, és közösen „száraz” programokat is szerveztek, hogy könnyebben kibírják az ital nélküli hónapot.

Az ilyen jellegű csoportokra szükség is van, mert, mint Levente és Dorka példája is mutatja, egyelőre nincsenek könnyű helyzetben a nem ivók, a tapasztalataik szerint gyakran előfordul, hogy a szociális kapcsolataik megcsappannak, hiszen kultúránkban az úgynevezett szabadidős programok kéz a kézben járnak az alkoholfogyasztással. De Fanni, aki évente többször tart száraz hónapot, szintén azt tapasztalta, hogy egy idő után nem hívták szórakozni az ismerősei: „Mert azt feltételezik, hogyha nem iszol, akkor szórakozni sem tudsz” – meséli.

Gábor, aki alkoholfüggőként 418 napja absztinens, hasonló élményről számol be, bár neki az ivócimborái koptak el. Számára az is feltűnt, hogy még a nyitott gondolkodású kollégái sem tudták, hogyan viszonyuljanak hozzá. „Az ismerősök, munkatársak majd fél évig inkább kerülték a témát, még azt is, hogy előttem igyanak. A végén nekem kellett másokat győzködni, hogy nem para, igyanak nyugodtan. Ha hülyék lesznek, úgyis felállok és hazamegyek” – mondja Gábor, akinek esete kiváló példa arra, mennyire nem tudunk mit kezdeni azokkal, akik nyíltan vállalják alkoholproblémájukat.

Alkohol, segítség

Pedig Dávid Ferenc, a Kék pont munkatársa szerint nagyon fontos lenne, hogy amikor valaki beismeri, gondja van az alkohollal, sőt, azt is felvállalja, hogy külső segítségre van szüksége, akkor a szűk környezete erős, támogató közeggé váljon.

Ha valamivel ártunk a gyógyulásnak, illetve hogy kitartson terve mellett, az a bagatellizálás, a vádaskodás, a fenyegetés, és bizony az sem jó tanács – még ha evidensnek is tűnik –, hogy igyon kevesebbet.

A szakember szerint ugyanis, ha valaki elvesztette a kontrollt az alkohol felett, azt nagyon nehéz újratanulni, így számukra igenis elengedhetetlen az absztinencia és a szakmai segítség.

Dávid azt mondja, a legnagyobb és viszonylag gyakori hiba, amit elkövetnek a hozzátartozók, ha az alkoholbetegnek piát vesznek ajándékba. Talán durva hasonlatnak tűnik, de ennyi erővel a heroinfüggőnek is tehetnénk a karácsonyfája alá egy pakk „herkát”, hiszen az általános beidegződésekkel szemben az alkoholizmus nem egy rossz szokás, nem jellemgyengeség, és nem is a hajléktalanok privilégiuma, hanem az egyik legkeményebb függőség, ami bárkit bedarálhat függetlenül attól, hogy milyen  iskolába járt, és mennyire vastag a pénztárcája.

Veszélye pedig abban is rejlik, hogy a rácsúszás néha észrevétlenül megtörténik, vagyis az alkohol önmaga kapudrogja: a fogyasztása éppúgy vezethet kellemes közösségi élményekhez, mint súlyos addikcióhoz.

Farkas Edina Lina

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/axelbueckert

Olvass tovább a témáról, itt:

Ezért döntöttem úgy hat éve, hogy nem iszom alkoholt – Egy férfi  nem mindennapi vallomása a függőségéről

Ugyan már, mindenki iszik! – Így teszi tönkre a gyereket az alkoholista szülő egy életre