Ilyen világban szeretnék élni – egy kamasz 13 pontja

–

Kedves Jövőbeli Világ,

azt hiszem, úgy illik, hogy bemutatkozzam, mielőtt arra kérlek, váltsd valóra a kívánságlistámat. Emma vagyok, 16 éves budapesti kamasz. Sok mindent nem tudok még a világról, arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek... vagy, hogy milyen dolgozni. De azt tudom, hogy milyen világban szeretnék élni felnőttként, és talán pont azért, mivel még gyerek vagyok, tisztábban látom azt, miben lehetne javulni, változtatni. Mert amúgy nagyon kéne. Sok dologban. És mivel két év múlva felnőtt leszek, bele kéne húzni.

De tudod, kedves jövőbeli világ, ez a levél igazából nem rólam szól. Egyáltalán nem. Hanem a többi gyerekről, aki ebben a világban él. Rólunk. A jövőről.

Mert üzenem a felnőtteknek, hogy pár év, és mi jövünk. És megköszönnénk, ha esetleg nem a nulláról kéne felépítenünk a világot.

Ezért úgy gondoltam, elébe megyek a problémának, és összeszedem, mit kérünk mi, a jövő generációi tőletek, felnőttektől. Lehet, hogy kiakadtok, és kis porbafingónak hívtok majd, akinek túl nagy a pofája. De inkább kapjam ezt most meg, mint azt, hogy az öt évvel fiatalabb kishúgom egy gyűlölettel teli világban éljen.

Gyűlölködjük ki magunkat most utoljára, és utána kezdjünk változtatni,  és figyelni arra, amit a gyerekek mondanak.

1. Felnőttként egy olyan világban szeretnék élni, amelyben az emberek jobban figyelnek egymásra.
Amelyben tisztelik egymást, és segítenek egymásnak. Ahol a nők úgy állnak ki egymás mellett, hogy nincs irigység a szemükben. És a munkahelyükön ugyanakkora fizetést kapnak, mint a férfi kollégáik. Ahol nem ciki feministának lenni. Sőt, ahol nem kell feministának lenni. Mert már elértük a valódi női egyenjogúságot, a gyakorlatban is, nem csak papíron. De nem leszek ennyire mohó, már azt is klassz lenne elérni, hogy amikor valaki a lányok, nők egyenlőségéről beszél vagy ír, nem kezdik el rögtön elárasztani az olyan kommentek, amik arról szólnak, hogy „na, és mi van a fiúkkal?” Mert ha valaki kiáll a lányok jogai mellett, nem jelenti azt, hogy férfigyűlölő. A kettő között semmi kapcsolat nincs, értsétek meg. És persze fontos feltenni a kérdést, hogy miért nincs a fiúgyerekeknek világnapja. De miért pont a lánygyerekek világnapján? Én szeretnék egy olyan világban élni, ahol nem ragadják el mindig a felnőttek a szót, sem egymástól, és főleg nem a gyerekektől.

2. Felnőttként egy olyan világban szeretnék élni, amelyben az emberek felismerik, hogy együtt kell dolgozniuk.
Hogy jó együtt dolgozni. Amiben megtanulnak együtt érezni egymással. És belátjuk, hogy abban van az igazi erő, ha figyelünk egymásra, segítünk egymásnak, és összefogunk.

3. Felnőttként egy olyan világban szeretnék élni, amelyben az állam a népért van, és nem fordítva.
Ahol a demokrácia nem azt jelenti, hogy gyűlölködő propagandával befolyásoljuk az embereket, hanem ahol meghallgatjuk, ők mit szeretnének. Ahol a kormány nem minket használ ki, hanem értünk van.

4. Felnőttként egy olyan világban szeretnék élni, amelyben elsősorban mindenki ember.
Nem cigány, magyar, buta vagy szép. Az emberek címkézése már annyira lejárt lemez. De sokan valamiért azt hiszik, hogy tökös dolog megenni a lejárt kaját. Hát nem: hányingerkeltő. Remélem, tiszta az üzenet. Legyen bennünk egy globális felelősségvállalás. Legyünk elsősorban a világ állampolgárai, és ezen belül pedig magyarok. Fontos a nemzeti identitás, az egészséges nemzeti öntudat. De legyünk nyitottak, dolgozzunk össze. Az elzárkózás és a gyűlölködés eddig még soha nem jött be a történelemben. Vezéreljen minket ez a tudat, egymás jogainak tisztelete az olyan problémák megoldásában, amelyek az egész emberiséget fenyegetik, és tegyük félre ilyenkor a saját érdekeinket. Érezzük át egymás baját, és cselekedjünk egymásért.

5. Felnőttként egy olyan világban szeretnék élni, ahol ki lehet mondani, amit gondolok.
De egy olyan világban is, amiben az iskolában megtanítanak értelmesen vitatkozni. Úgy vitatkozni, hogy nyitottak vagyunk egymás érveinek meghallgatására. Hogy valóban figyelünk, és meghallgatjuk egymást. Komolyan, kötelezővé tenném a disputaszakkört. Nem a gyerekeknek, elsősorban a felnőtteknek!

6. Egy olyan világban szeretnék élni, amelyben az iskolai tananyagban ugyanakkora hangsúlyt fektetnek az érzelmi intelligencia fejlesztésére, mint a lexikális tudásra.
Amelyben a gyerek van a középpontban, és meghallgatnak minket. Ahol a mi érdekünk az első, és ahol nem az a cél, hogy halálra stresszeljük magunkat a jegyek és a felvételi miatt, hanem az, hogy megtaláljuk a hangunkat és a szenvedélyünket.

Szeretném, ha az iskolában gondolkodni, kételkedni és hinni tanítanák meg a gyerekeket.

Szeretném, hogy ezek a dolgok minden magyar iskolában így működjenek, és a tanárok nem fognának össze a gyerekekkel szemben. Hanem meghallgatnák őket, és inkább összedolgoznának velük. Azt is kérem, hogy több fizetés járjon a tanároknak.

7. Szeretnék egy olyan világban élni, ahol tisztelik a gyerekeket, és az ő érdeküket nézik, védik, képviselik.
És ahol nem hagyják őket cserben. Nem. A „büdös kamasz” nem felelős még önmagáért. Lehet, hogy kibírhatatlan, és nem lehet vele mit csinálni, de elsősorban a szülei felelősek érte – még akkor is ha „nem lehet rá hatni”, és „leszarja, amit mondunk” (amúgy néha jól is teszi). Nyugodtan beszélgessetek a kamasz gyerekeitekkel, miután rátok vágta az ajtót. De azt javaslom, hogy hagyjatok egy kis időt neki, és utána kopogjatok be. Mert higgyétek el, a gyerekek erre vágynak.

8. Felnőttként szeretnék egy olyan világban élni, ahol minden gyereket tiszta szívből szeretnek.
Azt kívánom, hogy bárcsak lenne egy varázstollam, amivel, ha leírom ezt, valóra válik. Bárcsak ennyire egyszerű lenne a dolog.

9. Azt szeretném, hogy az öt és fél évvel fiatalabb kishúgom egy olyan világban éljen, amelyben megtanul bízni önmagában.
Amelyben mer nagyot álmodni. Amelyben megtanul kitartó lenni, és nem feladni. Amiben nem szólnak be neki az utcán, és a munkahelyén nem éri diszkrimináció csak azért, mert nő. Azt szeretném kérni, hogy felnőttként egy olyan világban élhessen, ahol büszke tud lenni arra, amit elért, anélkül, hogy úgy éreztetnék vele, hogy nagyképű. Ahol nemcsak a pillanatnyi teljesítményt értékelik, hanem a folyamatot is. Azt szeretném kérni, hogy felnőttként egy olyan világban élhessen, ahol mindegy, mennyi az éves jövedelme, hogy takarítónő vagy ügyvéd, ugyanúgy tiszteljék, és egyenlően bánjanak vele.

10. Azt is szeretném, hogy a gyerekeim egy olyan világban éljenek, ahol szabadon, önfeledten tudnak játszani.
Ahol nem kell félniük. Azt szeretném, hogy egy olyan világban élhessenek, amelyben biztonságban érzik magukat, mint ahogy én is felnőhettem. De ez nem elég. Felnőttként egy olyan világban szeretnék élni, ahol minden gyereknek megadatik ez, nem csak az én gyerekeimnek.

11. Egy olyan világban szeretnék élni felnőttként, amelyben minden gyerek iskolába jár.
Különösen az a 130 millió lány, aki ezen a napon nem mehetett iskolába. Felnőttként azt szeretném, hogy minden gyerek merjen álmodni. És szeretném meghallgatni ezeket az álmokat egytől egyig, és segíteni abban, hogy valóra váljanak. Olyan világban szeretnék élni felnőttként, ahol nemcsak én hallgatom meg a gyerekeket, hanem a többi felnőtt is.

12. Felnőttként tanulni szeretnék majd a jövőbeli világ gyermekeitől.
Mert tudom, hogy ők tanítják majd nekem a legtöbbet, nem a többi felnőtt. És kedves jövőbeli világ, tanulhatnál a Mikulástól, mert ő nagyon sokat tud a gyerekekről. A Mikulás minden évben több millió karácsonyi kívánságot kap a gyerekektől. Egy svájci kisfiú például egy igazi Ferrarit kért karácsonyra a Mikulástól. Egy szíriai kisgyerek pedig békét. Talán mindkettő majdnem ugyanannyira nehezen beszerezhető ajándék. De én épp ezért most azt kérem, hogy egy olyan világban élhessek felnőttként, ahol nincs ekkora szakadék a gyerekek kívánságai között, és amiben minden gyerek otthon- és biztonságban érzi magát.

Kedves Jövőbeli Világ, én imádok gyerek lenni. Mert ott, ahol én élek nincs háború, mert van egy szerető családom, mert egy szuper iskolába járhatok, mert meghallgatnak, mert úgy érzem, el tudok érni változást, és azért, mert hisznek bennem.

És azért is nagyon szeretek gyerek lenni, mert biztonságban vagyok, mert tisztán tudok látni, és mert meg tudom látni a varázslatot és a boldogságot ebben a világban. És azért, hogy így érezhetek, végtelenül hálás vagyok. Sajnos tudom, hogy nem minden gyerek érez így. Nagyon sok gyerek nem tudja élvezni a gyerekkort, és egyáltalán nem adatnak meg nekik azok a lehetőségek, jogok, mint nekem. Ezt egyszerűen elfogadhatatlannak találom.

13. Felnőttként egy olyan világban szeretnék élni, amiben minden gyerekben hisznek, és amiben minden gyereknek egyenlő joga van a boldog és egészséges élethez.

És tudod, kedves jövőbeli világ, én már legszívesebben most is ilyen világban élnék. De nem kívánok túl sokat, türelmes leszek ebben a maradék kettő évben. Másrészt, azt azért értsd meg: ahhoz, hogy felnőttként ilyen világban élhessek, már MA változtatni kell.

Ahhoz, hogy ez a világ valóra váljon, nektek, felnőtteknek kell cselekedni! Nem nekünk, gyerekeknek. Szép és jó, hogy elismeritek, mi vagyunk a „jövő”, de akkor ne csak karba tett kézzel, a fotelben hátradőlve várjátok, hogy akkor majd váltsuk meg a világot, ha tudjuk, mikor mi jövünk. Ez ma még a ti felelősségetek.

És így a végére, hogy tényleg ne minden csak a gyerekekről szóljon (pedig az lenne talán a legjobb), most rólatok van szó, felnőttek. Tudjátok, már Kennedy is megmondta, hogy a gyerekeink az élő üzenetek, amiket egy olyan időbe küldünk, amit mi még nem ismerünk. Szóval ez nagyon is a ti örökségetekről szól, hiszen a mostani gyerekek lesznek az a felvonás, amit hozzáírtok az élet nagy színjátékához.

Kedves Jövőbeli Világ, ne feledd, két év, és felnőtt leszek. Úgyhogy nincs vesztegetni való idő. Én hiszek benned, szóval hajrá!

Somos Emma

Köszönet az UNICEF Magyarországnak, hogy bemutatták nekünk Emmát, akit ezennel tiszteletbeli és remélhetőleg jövőbeli WMN-nek fogadunk!

A képek a szerző tulajdonában vannak