-

Az öt kerülendő téma 

Nehéz a helyzetem, mert megint a családommal kell előhozakodnom. Talán megbocsátható, mert általában abból építkezünk, amit otthonról hoztunk... Az jutott az eszembe, amit a szüleim vallottak: 

egy kultúrember a nyilvánosság előtt öt témát igyekszik kerülni. Ezek a származás, a vallás, a politikai meggyőződés, a pénztárca és a családi státusz – amelyhez akár ide sorolhatjuk a szexuális orientációt is.

Ehhez képest a közéletben, a munkahelyeken rendszeresen ezekről a témákról zajlik a beszélgetés. Sőt a médiában az egész ország előtt megy a folyamatos pellengérre állítás. Ez nemcsak baj vagy hiba, hanem mérhetetlenül ízléstelen és rendkívül kellemetlen is. Egy jobb érzésű embert zavarba hoz, a többieknek pedig sekélyes, rossz irányt mutat. 

Igenis vannak az életben dolgok, amelyek egyáltalán nem tartoznak a többiekre

Azzal az illetővel, aki megkülönböztet és megszégyenít másokat azért, mert azok valamilyenek, nem stimmel valami – állítják a szakemberek. Számtalan alkalommal bebizonyosodott: ezt az attitűdöt mindig valamilyen kisebbségi komplexus felbukkanása és előretörése hívja életre.

Mert aki rendben él saját magával, az nem törődik mások milyenségével vagy viselt dolgaival. Hiszen boldog a saját életével, a teljes figyelmét a szeretteinek szenteli, és nem szeretné előírni, hogy más emberek mit tegyenek. És hogyan, milyen keretek között éljék a saját életüket. 

Én nem vagyok az, de...

Vannak, akik állítják: ők nem antiszemiták, de azért hozzáteszik, hogy sajnálatos módon elég sok a zsidó, és elég baj az, hogy náluk van a pénz, ám különben nincs kifogásuk ellenük, éljenek boldogan, csak ne akarják kisajátítani az országot. Azt is mondják, hogy ők bizony nem rasszisták egyáltalán, de a cigányok igenis lopnak, ezt lehet tudni, mert ingyenélők mind. A muszlimok pedig elveszik azt a kevéske munkát is, úgyhogy velük meg – a cigányokkal ellentétben – pont ez a gond. Ezekből a véleményekből pontosan lemérhető, hogy mi lett a következménye a politikai nézetek harsogásának...

És az, hogy valaki csalja a férjét? Vagy, hogy egy férfi egy másik férfiba szeretett bele? Na, az meg egyenesen hallatlan, és fúj! No, alapvetően nem ezzel van a baj, persze, itt senki sem homofób, csak az van, hogy az ilyenek ne mutogassák magukat nyilvánosan, különösen ne állítsanak példát a gyerekeknek. Különben is, ezeknek nem járhat olyan élet, mint a „rendes" embereknek, mert sem a szeretetre, sem az emberi kapcsolatok szentségére nem méltók. Ők nem isteni teremtmények. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy ők nem heteroszexuális családban nőhettek fel, mert, ugye, akkor – az iménti logika alapján – honnan vették a mintát ehhez a viselkedéshez? 

Előítéletek viruló sokasága, balgaság és vak, bigott ostobaság terpeszkedik felettünk, és szedi nap mint nap az áldozatait. Mert aki ítél, azt hiszi, felülemelkedik másokon.

Elég, ha valami vagy valaki egy kicsit is eltér a megcsontosodott, biztonságot adó szabályrendszertől, amelyből kitekintve a gúzsba kötött elméjű embert elönti a félelem, és máris szárba szökken a küldetéstudat, megindul valamiféle értékrendekre való hivatkozás, melyek mentén a másként gondolkodó (vagy élő) emberek sokaságát meg lehet próbálni tönkretenni.

A kimosott személyiségű katonák akkor is hisznek a saját igazukban, amikor már mindenki számára teljesen nyilvánvaló, hogy tévednek. Aztán tollat ragadnak, kezdeményeznek, aláíratnak és törvénybe akarnak foglaltatni. Egyelőre még csak egy pékségben. Később majd az országházban is.

Mindeközben egy politikai közszereplő magánéletén csámcsog jóízűen és bő nyállal az ország, hetekig taglalják előttünk, és minden akaratunk ellenére szembesítenek bennünket a legbensőbb magánügyeivel: hogy az illetőnek kivel és mikor volt közelebbi kapcsolata. Levelek születnek, cáfolatok látnak napvilágot, az érintett személy szemlesütve magyarázkodik, miközben teljesen mindegy, hogy mi történt, ez rajta kívül senki emberfiára nem tartozhat. Az elszenvedőnek és a nézőnek is egyformán zavarba ejtő, alpári a helyzet. 

Persze mégis jó valamire ez az egész felhajtás: nevezetesen, hogy ez a téma innentől teljesen komolytalanná és nevetségessé vált abban az értelemben, hogy alkalmas legyen megszégyenítésre vagy szidalmazásra. 

Á, nincs itt se antiszemitizmus, se homofóbia. De igény az volna rá...

A hivatalos álláspont szerint Magyarországon eddig sem volt homofóbia.

Ugyanis az, hogy valaki, akinek azonos neművel volt kapcsolata nem adhat vért, illetve ha adott, és erre fény derült, akkor megsemmisítik, miközben rendre meghalnak a vérhiány miatt emberek, az nem homofóbia... pusztán félelem az AIDS-től. Ja, hogy ez menet közben már nemcsak a melegek, hanem a heteroszexuális párok betegsége is lett? Hogy vannak hatékony és megbízható tesztek is a világon? Az senkit nem érdekel...

Ma már nem az számít a valóságnak, ami létezik, hanem az, amivel folyton ébren lehet tartani a dühöt és a megosztottságot. Az egymásra fújó táborokat. 

Az, hogy egyedülálló nem vehet fel államilag támogatott hitelt, annaki sincs fikarcnyi köze sem a homoszexuálisokhoz, nem, ez csak logikus gondolkodás, ugye? Sőt, az is teljesen rendben van, hogy olyan közvéleménykutatások készülhetnek, amelyekben azt kérdezik az emberektől, hogy ki is az ő legfőbb ellenségük: a cigány, a zsidó, a meleg és leszbikus vagy a muszlim? Elképesztő, riasztó és hátborzongató a helyzet egyszerre.

Heterofóbia? Az vajon mi?

Hála a teremtőnek, a melegekről kijelenthető, hogy egyikük sem heterofób. Tényleg semmi bajuk a heterókkal, és felőlük azt csinálnak, amit akarnak. És nemcsak a négy fal között, hanem bárhol. Kapaszkodjanak meg, még az utcán is! A melegek nem szeretnék megakadályozni, hogy a heteroszexuális emberek szeressék egymást, sokasodjanak és házasságra lépjenek egymással (sorrend tetszőleges), és határozottan kijelentik, hogy ne aggódjanak: a melegek nyugdíjáról és az utódaikról sem kell majd gondoskodni.

A melegek ugyanis már gyermekkorukban megtanulják, hogy kizárólag saját magukra számíthatnak. Mert mindenen kívülinek születtek. De köszönik, ennek ellenére azt vallják, hogy... világbéke. 

Vajon mi lenne, ha így járna el a többség is, és egyszerűen kihagynák a melegeket (is) az ítélkezésből. Ahogyan ezt számos országban megteszik. Vajon kevésbé lennének keresztény emberek, mint az olaszok, a spanyolok vagy a németek? És a szeretettel mi a helyzet – ha már a szeretet vallásáról beszélünk?

Olyan jó lenne már végre tudnom, mi is az az erkölcsi magaslat, ahonnan csak úgy le lehet szólni a többiek felé... Mert szerintem egyetlen embernek sem kell magát abba a kiváltságos, felsőbbrendű helyzetbe képzelni, ahonnan olyasmit jelenthet ki, hogy megtűr vagy eltűr bizonyos dolgokat. 

Nem tűrni kellene, hanem tudomásul venni. Mert tetszik vagy sem, a genetika szart egy nagyot a véleményre, így aztán évezredek óta léteznek melegek. Kész.

Tessenek tovább lépni ítélkezés nélkül, és tessenek napirendre térni fölötte. Erre senkinek nincs, nem is lesz semmilyen befolyása, sem gyűlölködéssel, sem pedig undorkeltéssel.

Véleménye persze mindenkinek lehet. Privát. Amit aztán szépen meg is tarthat magának. Vagy ha nem bírja ki, elmondhatja a családtagjainak. De olyasmi miatt nyilvánosan bántani, megbélyegezni, megalázni vagy megpróbálni kiközösíteni másokat, amiről egyáltalán nem tehet, finoman szólva is alávaló gaztett. 

Vigyázz, mit kívánsz magadnak vagy másoknak!

Még egy jó tanács nagypapától. Azt mondta:

„Vigyázz, mert Istennek van humorérzéke, és különösen fekete humorban kiváló! Tehát: óvatosan az ítélkezős kinyilatkoztatásokkal és a kívánságokkal, mert még megadatik, és ha a felhők felett vicces hangulat uralkodik, akkor vagy pont az ellenkezőjét kapod, mint amit szerettél volna, vagy azt, amit másnak kívántál. Aztán gondolkozhatsz, mihez is kezdj a helyzeteddel".

Még egy fontos gondolat a végére: egy kultúrember nem mond olyasmit, hogy „van nekem sok rendes meleg barátom is”... meg olyat, hogy „a cigányok között is van jóravaló ember”... vagy olyat, hogy a „zsidók között is van korrekt” – mert erre semmi szükség. Még akkor sem, ha adott esetben jó szándék vezérli az illetőt.

Ezek a mondatok ugyanis pont ugyanazt jelentik, mintha az ellenkezőjét állítaná. Ha tényleg nem érdekli a származás, a vallás, a szexuális orientáció, akkor egyáltalán meg sem kell említeni. Nemhogy ilyemsit kinyilatkoztatni vagy leereszkedően, vállon veregetve biztatni.

Senki sem különb a másiknál. Soha semmit nem szabad biztosra venni, és soha nem szabad olyat kijelenteni, hogy velem (vagy velünk) ez nem fordulhat elő. A sors útjai kifürkészhetetlenek, és Isten, amint azt már megtudhattuk, rejtélyes úton valósítja meg az akaratát.

Náray Tamás

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/BlackSalmon