-

Reggel 7-kor csörög a telefon

Anya hív. AJJAJ! Még félálomban rögtön arra gondolok, hogy biztos nagy a baj, ha ilyenkor telefonál. Reggel maximum üzenetet szokott írni, mert tudja, hogy amíg lehetőségem van rá, nem kelek fel korán. Kicsit félve szólok bele a telefonba, hogy „mi történt"? Anya gombóccal a torkában próbálja kinyögni, hogy mi a helyzet: „Már megint eltörölték az időpontomat. Nem tartják meg a minősítést pénteken az egyik szakmai óvónő betegsége miatt. Tegnap éjjel küldték az e-mailt, de csak most olvastam el."

Húú, szuper – gondolom magamban – nincs akkora baj! De aztán anya közli, hogy leteszi a telefont, mert most nem is tud többet mondani. „Teljesen magam alatt vagyok" – mondja.

„Öö, oké, akkor majd beszélünk..." – mondom. Aztán síri csönd. És elkezdem realizálni, hogy

anya 53 évesen, 30 éves óvónői pályafutásával a háta mögött engem hív fel, hogy valamilyen formában támogatást kapjon. Mert egyszerűen nem tud kihez fordulni szakmai berkekben. Tanácstalannak és kiszolgáltatottnak érzi magát.

De szaladjunk vissza egy kicsit az időben, mert szeretném röviden megmutatni, hogyan jut el egy évtizedek óta a pályán dolgozó óvodapedagógus a mindennapjait beárnyékoló zaklatott lelkiállapothoz. Illetve hogyan jut el odáig a felnőtt lánya, hogy az interneten közölje történetét abban reménykedve, hogy az üzenet halvány szele eljut a döntéshozókhoz. Valamint nem mellesleg azért is, hogy anya lássa: nincs egyedül!

Az egész 2014 tavaszán kezdődött

Akkor amikor az Oktatási Hivatal meghirdette az úgynevezett pedagógus életpályamodellt óvónők számára is, ahol nagyjából körvonalazódni látszott a minősítési rendszer követelménye. Akit érdekel ennek a felépítése, az utána tud olvasni az OH honlapján. De a mi történetünk szempontjából a lényeg a pedagógus II. fokozat elérése. Anyát a sokéves munkatapasztalata ellenére automatikusan besorolták a pedagógus I. fokozatba, mint mindenki mást is. Így a II-es fokozatot szerette volna megcélozni. Hozzáteszem, ezt nem anyagi megfontolásból döntötte el, hanem az önérzete miatt.

Úgy érezte, hogy ezzel szakmai megbecsülést kaphat.

Illetve nem mellesleg az is szerepet játszott, hogy igazából senki nem tudta megmondani neki, vajon kötelező lesz-e még ez a minősítés az öregségi nyugdíj előtt. Úgy gondolta, amíg szellemileg frissebb, addig csinálja meg a pedagógus II. minősítést, nem pedig később egy újabb jogszabály meghozatala után, ami esetleg majd kötelezné őt. Szóval belevágott.

2015 augusztusában elkezdte a portfólió írását

Amiben be kellett bizonyítania, hogy miért alkalmas a pályára (30 év után!) és mennyire felkészült szakmailag óvónőként... November 30-ig fel is töltötte az OH honlapjára a dokumentumot, mely végül 100 oldal lett (megjegyzem, hogy a portfólió megírásának útmutatója körülbelül 150 oldalas...). Ez után következik a minősítési vizsga, ahol két szakértő személyesen meglátogatja az óvodában, és értékeli a munkáját. Ha sikeresen teljesít ezen a viziten, akkor kaphatja meg a pedagógus II. fokozatot.

Az első időpontot erre a látogatásra már decemberben ki is hirdették, és a döntés alapján február 9-én kellett volna megtörténnie a minősítésnek. Most, amikor ezeket a sorokat írom – vagyis négy hónappal később – sem valósult még meg a minősítés. Ugyanis nemes egyszerűséggel az történt, hogy február 9-e óta folyamatosan (egészen pontosan 12-szer!!) meghirdették, majd indoklás nélkül törölték az időpontokat.

Meghirdették, törölték. Meghirdették, törölték. Meghirdették, törölték. Meghirdették, törölték. Meghirdették, törölték. Meghirdették, törölték. Meghirdették, törölték. Meghirdették, törölték.

Bocs, abbahagytam, pedig ezt még csak kilencszer írtam le...

Nagy reményeket fűztünk az utolsó, azaz az április 8-i időponthoz

Ugyanis már csak négy nap volt hátra addig, és még mindig a „Minden érintett elfogadta" státusz villogott az időpont mellett. Azért tudom ilyen részletekben rekonstruálni az elmúlt hónapokat, mert végigkísértem a folyamatot anyával. Tudtam, és persze láttam, hogy felhasználói szinten ismeri csak a számítógépet, ő még annak a generációnak a tagja, amelyik írógépen írta a szakdolgozatát.

Az Oktatási Hivatal kőkemény adminisztrációs követelményeket állított fel neki az e-felületen, ezzel szemben nem biztosított még egy alapszintű számítástechnikai tanfolyamot sem. Nem baj, anya ezt is megoldotta (tényleg, le a kalappal előtte). Láttam, hogy sokkal hosszabb ideig tartott neki a gépelés, mintha kézzel írta volna, de megcsinálta. Voltak olyan kolléganői is, akik fizettek valakinek, hogy begépelje a portfóliót... Mi ezt családon belül oldottuk meg.

És akkor arról eddig nem is beszéltem, hogy mindeközben ellátta a munkáját, tehát az óvodában a gyerekekre vigyázott.

Ezt a 100 oldalt (és aztán a minősítési vizsgára az összes anyagot) a szabadidejében írta. Mindezt azért, hogy bebizonyítsa, ő igenis érdemes a pedagógus II. kategóriára. 30 év után.

Arra a kategóriára, ami kemény 14-16 ezer forintos fizetésemelést jelent a pedagógusok számára, és ami elvileg a megbecsülést jelentené számára.

Aztán jött a hideg zuhany...

...hogy ezt az időpontot is eltörölték a szakmai óvónő betegsége miatt (ezúttal legalább jött indoklás...) és a következő időpontot májusra tűzte ki a hivatal. Persze ez még csak tervezett időpont, elfogadásra vár a „Tisztelt Minősítő Bizottság" részéről. Ha esetleg netalántán ezt az időpontot is eltörölnék véletlenülakkor a következő már csak szeptemberben lenne esedékes, amikor anyának teljesen új, azaz mini csoportja lesz. Alig háromévesek között, a beszoktatás idején kellene néhány óra alatt bebizonyítania a bizottságnak, hogy szakmailag milyen rátermett óvónő. Értitek?

Nem csodálom, hogy kiborult

Ezek után kérdem én, hogyan nevezhető felelős rendszernek az, amelyik ilyen mérhetetlen mennyiségű adminisztrációs követelményt állít a pedagógus elé, (aki nem mellesleg becsülettel beleáll a megmérettetésbe), majd egy – vagy ebben az esetben tizenkettő – tollvonással egyszerűen komolytalanná minősíti a munkáját? Mert nem veszik figyelembe azt a rengeteg időt, felkészülést, amit belefektetett az adminisztrációba? Nem tudjuk, hol lehetne fellebbezni a döntés ellen. Nincs egyetlen olyan hivatalos fórum sem, ahol ilyen esetekben a pedagógus érdekeit figyelembe vennék.

Anyának csak egyetlen kívánsága lett volna: jelöljön ki a bizottság egy másik szakmai óvónőt, aki igenis megjelenik a megjelölt napon, és levezeti a minősítést.

És akkor vége lenne ennek a kálváriának, így végre visszakaphatnám az én drága, kiegyensúlyozott anyukámat. Mert szükségem van rá! És a gyerekeknek is rá van szükségük az óvodában!

Dóri