Az egyetemi tanszék mellett, ahol dolgozom, van egy kölni étterem. Sokan tartják ezt Köln berlini „nagykövetségének”, hiszen itt bármikor lehet Kölsch-t (kölni sört) inni, és extrém ruhakreációkba bújva karnevált ünnepelni. Karnevál és Kölsch – én eddig ezzel a két szóval kötöttem össze Kölnt. Aztán jött a szilveszter éjszaka.

Mi Berlinben ünnepeltünk. Tudatosan kerültük a bulinegyedeket, mert én félek a petárdáktól. Ciki vagy sem, de így van. Berlinben különösen nagy divat ablakból lefelé a járókelőkre dobálni, vagy fel a balkonra, esetleg be a nyitott ablakon. Vagy durrantsunk egyet a tömött villamosban. Mert az mekkora buli már. Na, ebből köszöntem, nem kértem.

A kölni eseményekről viszonylag későn hallottunk. És akkor sem volt még vezető hír. Keveset és óvatosan beszéltek róla. Túlságosan is keveset és óvatosan. A híradásokat hallva és olvasva, most először éreztem azt, hogy zavar az a fajta politikai korrektség, ami a német médiára alapvetően jellemző: hogy az eseményekkel kapcsolatban nem merték kimondani a „menekült” szót. És itt most nem arra gondolok, hogy a médiának azonnal meg kellett volna gyanúsítaniuk őket.

De nem volt jó megoldás elhallgatni. Lehetett volna ezt úgy kezelni, hogy elmondják a már ismert tényeket.

És közben óva intenek attól, hogy minden bevándorlóra bélyegként használja a társadalom a „menekült” szót.

A hallgatással nagyobb kárt okoztak, mint gondolták volna. Mert amit ők nem mertek kimondani, kimondták mások: a „na-ugye-megmondtam”, „toloncoljuk-ki-őket” - féle idegengyűlölő Pegida-mozgalmak. Nekik kapóra jött a szilveszter éjszaka, és az is, hogy az általuk „hazug sajtónak” (Lügenpressének) nevezett vezető médiumok úgy bántak ezzel a témával, mint a hímes tojással. Így máris beigazolva látták, hogy „ezek-mind-hazudnak”.

A német sajtó és politika későn eszmélt. Eközben békés menekültek százai érezték fontosnak, hogy megvédjék magukat: köztéri akciókkal, Twitter- és Facebook-üzenetekkel, interjúkkal.

Az addig a nyilvánosság elől inkább elzárkózó menekültek hirtelen láthatóvá önmagukat, mert érezték, hogy a szavaknak nagy hatalmuk van.

Különösen a „menekült” szónak, ami annak ellenére, hogy Németországban az „év szava” lett 2015-ben, most mégis egyfajta negatív tartalmú bélyeg lett. Csak ezúttal testközelből érezték mindezt, és nem ezer kilométeres távolságból, Párizsból.

2015-ben a legfrissebb adatok szerint 1.091.894 menekült érkezett Németországba. Kölnben, a pályaudvar előtti téren becslések szerint ezer ember volt. A német belügyminisztérium múlt pénteki sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy az ország több pontján (Hamburgban, Berlinben, Kölnben) előfordult támadásoknak eddig összesen harmincegy gyanúsítottja van, akik közül huszonketten voltak menekültstátuszban. Míg a kölni rendőrségi szóvivő a város főterén történt nők elleni erőszakos esetekkel kapcsolatban tizenkilenc gyanúsítottról, köztük tíz menekültstátuszú férfiról beszélt. Akik közül egy sem Kölnben regisztrált menekültként. Egyikük zsebében például egy cetlit találtak, amelyre nőket sértő német szavakat írt valaki.

Fontos kérdés, hogy a német társadalom vajon hogyan kezeli ezek után annak a több mint egymillió németországi menekültnek a 99.8 százalékát, akik egyébként maguk is meg voltak döbbenve a szilveszteri támadásokon. „Nagyon köszönjük, hogy okot adtok arra, hogy bennünket is kidobjanak innen” – üzente három szír lány az elkövetőknek. Nem mellékesen, ezeket a lányokat szintén molesztálták szilveszter éjjelén Hamburgban. És fontosnak tartották, hogy nyilatkozzanak, mert, ahogy mondták, nem csupán „szőke, kék szemű német nők elleni terrortámadás” volt ez. Hiába állította ezt Tatjana Festerling, a drezdai Pegida-mozgalom vezetője. A menekültek még ebbe is „belerondítanak”.

Németország olyan törékenyen, olyan megosztottan kezdi ezt a 2016-os évet, ahogyan eddig még semmit. Az ország napok, sőt lassan hetek óta nem képes felocsúdni ebből a traumából.

Bár Angela Merkel legalább annyira következetesen akarta végigvinni befogadó menekültpolitikáját, mint az atomerőművek lekapcsolását, egy fontos dolgot elfelejtett. Hogy itt emberekről és nem erőművekről van szó. Az emberi tényezőkre pedig a német politikának (jelenleg) nincsenek kész válaszai. Ez egy „learning-by-doing” folyamat, amiben – lássuk be – a németek nem annyira jók. Ők inkább a tervezés emberei. A német perfekcionizmus a spontán helyzetekben (legtöbbször) csődöt mond. Itt van azonban a nagy DE. Mert akad egy olyan szempont, amelyben – úgy tűnik – következetesek maradnak. Abban az elvben, hogy aki valóban a háború, üldözés, nyomor és éhezés elől menekül, annak menedéket kell adni. Nem pedig kitoloncolni, amiatt a bizonyos „0,2 százalék” miatt. Kérdés, hogy ezt a szelekciót ki és hogyan lesz képes elvégezni.

Egy pozitív hozadéka azért talán mégis lesz a kölni éjszakának: egy törvénymódosítás, amiért a német nőjogi szervezetek már régóta harcolnak. A jelenség, hogy nők százai mertek feljelentést tenni olyanért, amiért talán korábban nem, új lendületet látszik adni annak a kezdeményezésnek, ami megkönnyítheti, hogy méltó büntetést kapjanak a szexuális erőszakot elkövetők.

Most ugyanis a német jog szerint nemcsak magát a szexuális erőszakot kell bizonyítania a sértett félnek, hanem azt is, hogy védekezett. Mégpedig „kellően”. Az, hogy nemet mondott rá, eddig nem volt elegendő a törvény szerint. Ha másban nem is, ebben most egyetért Németország, ezért ezen a törvényen változtatni kell.

Mert a szavaknak hatalmuk van. Különösen, ha valaki azt mondja, hogy nem.

Diseri Dóra

Fotó via: The Bloggers Den