-

1989-ben ezen a napon írták alá New Yorkban az ENSZ Gyermekjogi egyezményét. Ködös, őszi idő volt, és a sárga falevelek egymást kergették az Ötödik sugárúton, miközben a tagállamok képviselői a hosszú vitában homlokukra kiült izzadságcseppeket törölgették a mahagóni tárgyalóasztalok mellett – legalábbis így képzelem. Merthogy akkor én még alig múltam tízéves, és a gyerekjogokkal való foglalatosság helyett a tükör előtt vizslattam, hogy elkezdett-e már nőni a cicim. (Amúgy nem.)

Viszont 26 év távlatából, ránézve az egyezmény szövegére (ami mindig itt van az íróasztalomon), rájövök, hogy akármilyen volt is az az ősz, és akárhogy is gyömöszölték egymást a diplomaták az előkészítések során, valami nagyon maradandót sikerült akkor és ott alkotniuk. Nagyon fontos, és nagyon szerethető szöveg született.

De vajon hogy szólnának a gyerekjogi egyezmény cikkelyei, ha azt ma, a magyar valóságra kellene megfogalmazni? Szerintem valahogy így:

1.     A gyereknek nincs politikai meggyőződése

Minden gyerek jólléte, legfőbb érdekének érvényesülése alapvető és elidegeníthetetlen jog. A gyereknek semmi köze politikai csatározásokhoz és a vitákhoz: ő pártsemlegesen, és mindenféle ideológiától függetlenül éhes, beteg, fázik, szenved el erőszakot vagy rossz bánásmódot. Felelősen gondolkodó felnőttek nem teszik függővé saját vélt vagy valós előnyeiktől, hogy meghozzák-e a gyerekek jóllétével kapcsolatos döntésüket.

2.     Az erőszak nem természetes része egyetlen gyerekkornak sem

A gyerekbántalmazás valamennyi formájával szemben zéró tolerancia kell hogy érvényesüljön. A gyereket nem ütjük, nem verjük, nem alázzuk meg, nem szégyenítjük meg, nem hanyagoljuk el, és nem használjuk fel a saját felnőtt vágyaink kielégítésére. A szülőség tanulható.

Ha azt érzed, hogy azért lett belőled rendes ember, mert a szüleid vertek, akkor hidd el, te nem azért, hanem annak ellenére vagy elég jó. Pofontól, megalázástól még senkinek nem nőttek ki a szárnyai.

3.     Minden gyerek egyenlő

Fogyatékossággal élő? Élsportoló? Cigány? Matekzseni? Diszlexiás? Református? Meleg? Siket? Külföldön született? Fővárosi? Vidéki? Gazdag? Szegény? Fiú? Lány? Mindegy. Mindegyiknek ugyanolyan jogai vannak.

4.     Az iskola van a gyerekért, és nem a gyerek az iskoláért

Ha a gyereket kudarcok érik az iskolában, ha sikertelennek érzi magát, ha utálja, ha boldogtalan tőle, ha zaklatják az osztálytársai, ha kimarad a suliból, az a mi felelősségünk. (A felnőtteké, az intézményeké.) Az is gyerekjogi jogsértés, ha nincs megfelelő tanári kar az iskolákban. A mi felnőtt világunk felelőssége, hogy felkészült, érzékeny, jól fizetett (és ezért nem frusztrált), kiszámítható keretek között dolgozó, (és ezért nem szorongó) pedagógusokkal töltsék el a gyerekek az életük jelentős részét.

5.     Minden gyerek elsősorban gyerek

Olyan könnyű elfelejteni, hogy egy 14 éves prostituált, egy 16 éves bűnelkövető, egy 15 éves koldus, egy 12 éves szökésben lévő, egy 17 éves drogos, egy kilencéves menedékkérő is gyerek. Pedig az! Elsősorban gyerek, és csak azt követően bármi más.

6.     A gyereknek joga van részt venni az őt érintő ügyekben – de nem válhat manipuláció áldozatává

Fontos alapelv a: „semmit róluk nélkülük”.

Ha játszóteret építesz, a gyerekek is részt vehessenek a tervezésben, az ötletelésben, a kialakításban. Ez a valódi részvétel – és nem az, ha ünneplő ruhába öltöztetve tartják a szalagot az avatáson a felnőtteknek.

Minden gyereknek joga van véleményt nyilvánítani az őt érintő ügyekben – hogy ne a feje felett döntsenek róla, hanem vele együtt. A döntést mi hozzuk, a felelősség a miénk. De a részvétel joga megillet minden gyereket.

7.     Minden gyereknek joga van nemet mondani

Ha úgy érzed, hogy neked most felnőttként gondod van a nemet mondással, és nem mersz szólni a főnöködnek, a szomszédnak, a zöldségesnek („több lett, maradhat?") – akkor jó eséllyel gyerekként sem élhetted meg, hogyan lehet biztonságosan nemet mondani. Ugye, nem akarod ezt a problémát újratermelni?

8.     A digitális világ digitális szülőkért kiált

A gyerek mobilozik, internetezik. Igen. Sőt. Ügyesebben, gyorsabban és elmélyültebben, mint mi. Azonban a düh vagy a tilalom nem válasz erre, és önmagában az aggodalom nem óvja meg a veszélyektől. Oktatás, felkészítés, tanulás, a gyerek kísérése, közösen eltöltött online-idő, sok-sok beszélgetés, bizalom. Ez fogja segíteni a gyereket abban, hogy elég jól eligazodjon az online világban is. A mostani nagyszülők még a digitális számológép ellen lázadtak – nekünk már ennél komplexebb feladattal kell megbirkóznunk.

9.     Figyeljünk oda a családjukon kívül nevelkedő gyerekekre!

Magyarországon több mint 18 000 olyan gyerek van, aki nem a saját családjában él, hanem nevelőszülőknél, lakásotthonban, állami gondoskodásban kénytelen eltölteni a gyerekkorát. Esetükben fokozottan jelen van az áldozattá válás, a kiszolgáltatottság, a megbélyegzettség kockázata. Pedig a batyu, amit cipelnek mindannyiunkénál súlyosabb. Ma ezek a gyerekek szinte láthatatlanok, és rejtegetnivalók a társadalom számára – pedig az, hogy nem a saját családjuk neveli őket, nem az ő hibájuk!

10.  Vegyük komolyan a gyerekeket és a gyerekkort!

A legfrissebb adatok szerint a magyar gyerekek 41 százaléka nélkülöz valamilyen szempontból.

Minden tizedik gyerek súlyos bántalmazás és erőszak áldozatává válik. Minden második azt gondolja, hogy nincsenek jogai. Hát mivé lesz így a világ? Miért viselkedünk úgy, mintha ennek nem lenne következménye? Mintha a gyerekeink jelene nem mindannyiunk jövőjét határozná meg?!

A gyerekjogok (ahogy az remélem, minden WMN olvasó számára ma már teljesen magától értetődő), nem elvont szabályok összessége, hanem annak biztosítéka, hogy az egyetlen és megismételhetetlen gyerekkor, ami 0–18 éves korunk között megadatik nekünk, és ami szükségszerűen életünk legmeghatározóbb időszaka, úgy teljen el, hogy mi azzá a felnőtté válhassunk, aminek az ígéretével erre a világra születtünk.

Ez azonban nagyon nem könnyű. Sőt. Így kapásból nem nagyon tudnék ennél nehezebb feladatot mondani, ahol ennyi embernek (a szülőktől a tanárokon át a gyerekvédelemig) és ennyi érdeknek, elvárásnak, célnak és elképzelésnek kellene megfelelni. Úgy nagyjából mindig. És persze egyszerre. A  gyerek saját személyiségéről, érdekeiről és céljairól nem is beszélve.

De semmi gond: a szülőség tanulható. Nem kell tökéletesnek lenni, az is megfelel, ha „elég jó” szülei vagyunk  a gyerekünknek. És persze az se árt, ha néha olvasunk, gondolkozunk arról, hogy a gyerekünknek (és kispajtásainak) vajon milyen érdekei, szükségletei – és persze jogai vannak.

Dr. Gyurkó Szilvia