Szentesi Éva: És a mi békénkkel mi lesz, anya, az smafu?
Semmi sem úgy van, ahogy a gyászról szóló könyvekben írják.
Semmi sem úgy van, ahogy a gyászról szóló könyvekben írják.
A napszemüveg pedig nem a nap miatt van rajtunk a temetőben…
Az életünk egyik legnagyobb tabuja a halál; eltartjuk magunkat tőle, szorongunk miatta. Holott, ha nem merünk közel menni a halálhoz, ha a tagadásba burkolózunk ahelyett, hogy szembenéznénk a saját és a szerettünk életének végességével, elszalasztjuk a búcsú lehetőségét is.
Egy édesanya, aki olyan korán meghal, hogy szinte emlék sem marad utána. Egy apa, aki nem jól szeret. Egy mostohaanya, aki legszívesebben kiradírozna a világból. Egy testvér, aki inkább magát pusztítja el lassan, de biztosan. Egy nehéz élet.
Gekkó vagy Bálint? Ez itt a kérdés.
Nektek mit tanítottak az elmúlt évek a halálról?
„Hiába voltunk otthon, a levegőt nyomta a bánat, mert bármilyen idilli volt is az állapot a korábbihoz képest, mind tudtuk, hogy ennek egyszer vége szakad. Talán még te is.”
Halál, gyász, veszteség… még mindig van mit tanulnunk ezekről.
„Nem az idő múlik, hanem mi.”
Még nem ébredtünk föl a sokkból, hogy meghalt egykori szerzőnk, kollégánk, Homonnay Gergő. 2017 és 2018 tavasza között tizenhét írása jelent meg nálunk. És – legyen szó kulturális témáról, ügyképviseletről vagy személyes történetről, mindegyikben ott volt ő maga, a teljes valójában: a harcai, az igazságkeresése, a szeretet mélységes, megzabolázhatatlan igénye. Első cikkét anyák napján írta. Ezzel búcsúzunk tőle.