Környezetkutatás nem középiskolás fokon 

Edina az ELTE-n végzett környezetkutatóként, és már az egyetemi tanulmányok mellett elkezdett azokon a területeken tevékenykedni, amelyekkel a későbbi évek során hivatásszerűen foglalkozott: hulladékgazdálkodással, fenntarthatósággal, környezetvédelmi szemléletformálással.

Vezetett saját fejlesztésű oktatási projekteket, fejlesztett szakmai anyagokat, zöldített nagyvállalatokat, szervezett országos szintű rendezvényeket, több száz előadást tartott. Az egyes munkák díjakkal való elismerése mellett különösen megtisztelő volt számára, hogy a TEDxYouth-előadók egyike lehetett.

Nem a Földet kell megvédeni, hanem önmagunkat!

Edina nagyon kicsiben kezdte a környezettudatos gondolkodást, először saját magán tesztelte a jó gyakorlatokat, majd – mivel egyre többen érdeklődtek a téma iránt – a szaktudását a gyakorlati tapasztalataival ötvözve úgy gondolta, nagyobb nyilvánosságot kell adnia ezeknek a mindannyiunkat érintő fontos kérdéseknek, valamint az érvényes, kivitelezhető válaszoknak is.

Edina a TEDx-előadásában arról beszélt, hogy a környezetvédelem fogalmát sokan félreértik,

hiszen valójában nem a környezetet kell megvédenünk, hanem épp az emberi élet védelmében muszáj megtennünk azokat az elengedhetetlen lépéseket, amelyek segítenek bennünket abban, hogy élhető bolygót hagyjunk az utódaink számára.

Fotó: Marjai János

Ingyenes tanácsok

Persze nagyon sok kérdést felvet, hogyan is kezdhetnénk el a környezettudatosabb létet, de Edina erre is kitalált valamit. A hulladékmentes. hu oldalán hasznos, fontos, praktikus, megvalósítható ötleteket kapnak e-mailben azok, akik vállalkoznak a harmincnapos kihívásra.

Mit jelent a hulladékmentes életmód?

„A hulladékmentesség lényege, hogy minimálisra csökken a mindennapi életviteled során keletkező hulladék-, valamint szemét mennyisége. A hangsúly azon van, hogy minimálisra csökken, nem pedig azon, hogy elérd a teljesen mentes, nulla hulladék szintet, mert az lehetetlen.

Ez egy útkeresés, amely során a szokásaid átalakításával egyre kevesebb hulladékot és szemetet termelsz úgy, hogy ez ne igényeljen tőled extra időt, energiát és pénzt.

Fontos, hogy a hulladékmentes életmód elérése egy törekvés, nem pedig egy állapot!” – olvasható Edina honlapján a kihívásra jelentkezőknek szóló felhívás.

Aki komolyabban is érdeklődik a környezetvédelem iránt, az egy nyolc hétig tartó online tanfolyam keretében mélyebb tudást is szerezhet Edinának köszönhetően a honlapon keresztül.

A hulladékmentes életmóddal mindenki csak nyerhet

Valószínűleg csak akkor jön el a valódi változás, ha az egész életmódod és a gondolkodásod átalakul, mivel a zero waste eszméje merőben szembemegy a mai fogyasztói társadalom szokásaival, hiszen a minőség uralmát hirdeti a mennyiség felett.

Időt és pénzt spórolsz azzal, ha valóban csak azokat a dolgokat veszed meg, amelyekre tényleg szükséged van. Az egészséged is meghálálja, ha odafigyelsz arra, mit eszel, és az eddig fogyasztott kész/félkész ételek helyett a friss alapanyagokat részesíted előnyben, valamint csökkented a húsfogyasztásodat.

A hulladékmentesség alapja a kevesebb fogyasztás, ez pedig tényleg azt jelenti, hogy több pénzed marad azokra a dolgokra, amelyek valóban fontosak.

Egy lelkes résztvevő, Andrea például ezt írta a harminc napos kihívás után: (…) „Máshová kerültek a hangsúlyok az életemben, letisztult bennem és körülöttem a világ.”

Közösségformáló erő

Kump Edina nem csupán szemléletformáló előadásaival és tudásának továbbadásával segíti a hozzá fordulókat, hanem óriási közösséget is épített az elmúlt évek alatt. Fáradhatatlanul dolgozik a fenntarthatóságért. Saját projektjei mellett szívesen csatlakozik mások kezdeményezéseihez is.

Az egyik legfontosabb ezek közül, amelyben már öt éve részt vesz, a PET-Kupa, amelynek célja, hogy felszámolják a Tisza hulladékszennyezését, megtisztítsák a folyót és környékét. 

Edina itt épp a bokrok alatt talált, kiürült flakonokat dobja a közeli szelektívbe a sima kuka helyett
Edina itt épp a bokrok alatt talált, kiürült flakonokat dobja a közeli szelektívbe a sima kuka helyett

Edina szerint a cselekvés nagyon sokat segít abban, hogy oldja a klímaszorongást, amit nap mint nap tapasztalunk magunkon. Igen fontos, hogy apró lépésekben kezdjük el a változást, hiszen nem lehet egyik pillanatról a másikra hatalmas célokat megvalósítani, de a sok apró lépés biztosan megtérül majd, ha kellő türelemmel fordulunk a dolog felé. Minél többet tudunk valamiről, annál kevesebb lesz bennünk a szorongás, hiszen így az is kiderül menet közben, mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a katasztrófát.

Edina tizenöt évnyi környezettudatos gondolkodás és öt év zero waste-szemlélet után elmondhatja magáról, hogy havonta mindössze egy maréknyi szemetet termel, miközben egy átlagos ember egyetlen nap alatt akár egy kiló hulladékot is hagyhat maga után.

„Ha meghagyjuk egymásnak a döntés szabadságát, és inkább arra fókuszálunk, mi az, amit képesek vagyunk megtenni, és ennek megtalálásában segítünk másoknak is, máris nem egy mérgező környezetben találjuk magunkat.

Ebben a környezetben szabad gondolkozni, szabad hibázni és a hibákból tanulni, szabad segítséget kérni és együtt haladni az úton” – mondta Edina egy interjúban.

Szerintünk érdemes vele tartani!

Both Gabi

Az idei Civil SzuperWMN shortlistes jelöltek történeteit ITT és ITT olvashatjátok.

A három civil döntős közül a szerkesztőség választja majd ki a győztest, ellentétben a közéleti jelöltekkel, akikre ti voksolhattok. A szavazás már megkezdődött – ÍME, A SZUPERWMN 2019 KÖZÉLETI JELÖLTJEI!

Köszönet a 2019-es SzuperWMN-díjátadó támogatóinak, hogy lehetővé teszik Magyarország legbátrabb nőinek méltó megünnepelését!

Gálaestünk támogatói: Magyar Telekom, Douglas, Andrea Gere Skin Care, Erste Bank, Jana, Torter e-Design

Képek: Molnár Anikó